• Ugrás az elsődleges navigációhoz
  • Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez

Nóra mindenmentes konyhája

Inzulinrezisztenciától a teljes értékű növényi étrendig.

  • Blog
  • Kurzusaim
    • Kéthetes TÉNÉ próbaétrend
    • Tízhetes TÉNÉ mentorprogram
  • Könyvek
    • Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe!
    • Mindenmentes könyvek
  • Receptek
  • Mindennapok
  • Kamrapolc

Mogyorós-csokis fehérjeszeletek

2015-02-26 Írta: Andrási Nóra 19 hozzászólás

2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.

Ugorjunk a recepthez!

Hogy ez az ötlet honnan jött? Először 2013 májusában gondoltam rá, amikor elkezdtem napi szinten bringával munkába járni. Úgy 2-3 hét után arra lettem figyelmes, hogy hazafelé az utolsó 10 percben mindig arról ábrándoztam, mit fogok enni, ha hazaérek: rántottát 5 tojásból? Halkonzervet? Egy tálca szeletelt sonkát csak úgy, magában? Mintha kívánnám a fehérjét, mi a szösz…

Akkoriban már volt annyi eszem, hogy ha a szervezetem ilyen feltűnően kiáltozik valami után, akkor adjak neki olyat – jelen esetben fehérjét, de nem tudtam emiatt még egy étkezést beiktatni. Úgyhogy átnéztem az elérhető fehérje italporokat: olyat kerestem, ami tejtermék-, gluténmentes, és gondoltam, ha már ennyi, akkor legyen vegán is… Meg persze teljes értékű. És majd készítek belőle érdekes új recepteket. De jó lesz. 🙂

Mogyorós-csokis fehérjeszeletek

Fel is kutattam akkoriban az egyetlen elérhető csíráztatott barna rizsből készült fehérjeport, megrendeltem, majd itthon derült ki a csomagolásról, hogy bizony, nyomokban glutént tartalmazhat. Így mégsem írhattam róla…

De most végre tényleg találtam egy fehérjeport, ami glutén-, tejtermék-, szója-, mogyoró-mentes és vegán! (Ez is barna rizsből készül.) Így végre alkalmam nyílt fehérje szeletekkel kísérletezni.

Ez az első adag, ami elkészült. Kóstolgattam a kész művemet, hogy vajon elég jó-e ahhoz, hogy megmutassam Nektek: kóstolgattam, gondolkodtam, míg egyszer csak elfogyott… Úgyhogy megelégedtem azzal, hogy valószínűleg elég jó lett, és persze, lesz még folytatás, addig is itt a biztató kezdet.

Mogyorós-csokis fehérjeszeletek

Olyan hozzávalókat válogattam össze, amik segítenek teljes értékűvé tenni ezt a receptet: kókuszzsírt, mert ez is egy gyorsan lebomló energiaforrás, puffasztott quinoát, hogy legyen benne valami harapnivaló is – nem mellesleg a quinoa is teljes értékű fehérjét tartalmaz, csak keveset. Most megengedtem egy kis gyorsan felszívódó szénhidrátot is, mert a mozgáshoz ugye az is kell: aszalt datolyát.

Az új recept hozzávalóit a Biosziget webáruház biztosította számomra.
A fehérjeporban tetszett, hogy mentes gluténtől, tejtermékektől, tojástól, mogyoróféléktől, szójától, állati eredetű termékektől, szóval elég sokan használhatják. Teljes értékű fehérje, 100g porban 80g fehérje és 6g szénhidrát van, ebből 1g cukor: gondolom, a rizsből.
Új (számomra) gluténmentes mag/aszalt gyümölcs céggel is találkoztam: a Tündérkert dolgai gluténmentesek, itt nyilatkoztak róla.
A kipróbált étcsokiban pedig az volt a jó, azon túl, hogy bio, és csak 33g CH/100g, hogy nincs benne szójalecitin, így szójára érzékenyeknek is megfelel.
A rizstejjel az a helyzet, hogy igen, nagyon egyszerű itthon is elkészíteni, de muszáj volt valahol spórolnom az időmmel (hogy blogolhassak 😉 ), így rákaptam a TheBridge italokra: gluténmentesek, bio alapanyagokból, forrásvízzel készülnek, Olaszországban, tehát nem a világ másik végéről hozzák… Nekem ez itt a kompromisszum, ami belefér a mindennapjaimba.

Mogyorós-csokis fehérjeszeletek

Mogyorós-csokis fehérjeszeletek

Szerző: Mindenmentes Nóri
Könnyen magaddal csomagolható fehérjeszelet cukor-, tejtermék- és gluténmentesen
Kinyomtatom Elküldöm emailben
Főzési idő 30 minutes mins
Össz. idő 30 minutes mins
Étel típusa fehérjeszelet
Mentesség cukormentes, gluténmentes, vegán
Adagok száma 10 szelet
Energia tartalom 220 kcal

Hozzávalók
 

  • 80 g csíráztatott barna rizs fehérje por
  • 80 g törökmogyoró
  • 75 g kókuszzsír
  • 100 g étcsokoládé
  • 100 g puffasztott quinoa/amarant/barna rizs
  • 60 g aszalt datolya
  • 100 ml rizstej házi vagy készen vett
Kapcsold be, hogy ne sötétüljön el a képernyőd főzés közben!

Elkészítés
 

  • A törökmogyorót 15 perc alatt pörköld meg 150 fokon, légkeveréses sütőben, 3x megrázva.
  • A fehérjeport keverd csomómentesre a rizstejjel: sűrűn folyó krémszerű dolog lesz.
  • A mogyorót borítsd egy konyharuhára és forrón dörzsöld jól át, hogy (nagyjából) lehulljon a barna héja.
  • Tedd aprítógépbe a kókuszzsírral, csokoládéval, datolyával együtt. Turmixold addig, amíg egy mogyoródarabos, nutella-szerű krémet kapsz.
  • Mehet bele a fehérjés keverék, keverd homogénre, végül forgasd bele a puffasztott quinoát/amarantot/barna rizst.
  • Öntsd sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába, nyomkodd jól le, tedd hűtőbe kb. 1 órára és már szeletelhető is!

Tápérték információ

Kalória: 220kcalSzénhidrát: 17gFehérje: 10g
Kipróbáltad?Írd meg, hogy ízlett!

Egy szelet így készítve 17g szénhidrátot és 10g fehérjét tartalmaz. Első körben szempont volt, hogy kb. annyi szénhidrát is legyen benne, mint a müzliszeletekben, csak több fehérje. Majd készítek olyat is, amiben minél kevesebb CH és minél több fehérje lesz… Terveim, azok mindig vannak. 🙂

Mit szóltok hozzá? Megkóstoljátok?

Mogyorós-csokis fehérjeszeletek

Hasonló bejegyzések:

Kurkuma latte - fűszerkeverék házilag

Sütőben sült fánkok színes mázzal (gluténmentes, v...

Mézeskalácsos granola (gluténmentes, vegán, TÉNÉ)

"Majdnem mint..." kedvenc növényi tejem (kókuszmen...

Kategória: élesztőmentes, gluténmentes, szójamentes, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus Címkék: 30 perc, ajándék, amarant, archiv, csokoládé, fehérjeszelet, mogyoró, quinoa, útravaló

Előző bejegyzés « Vaníliás teasütemény pekándióval (cukor-, tej-, tojás-, gluténmentes, vegán recept)
Következő bejegyzés Tavaszváró Internetpatika kedvezmény »

Reader Interactions

Hozzászólások

  1. Névtelen mondta

    2015-02-26, 2:45 du.

    Kedves Nóri!
    A kókuszzsír mennyiségét csak én nem látom?
    Krisztina

    Válasz
  2. Mindenmentes Nóri mondta

    2015-02-26, 2:45 du.

    Szia,
    A hiba az én készülékemben volt, de már el is hárítottam. 🙂

    Válasz
  3. Névtelen mondta

    2015-03-02, 8:38 du.

    Kedves Nóri!

    Erről a mondatodról jutott az eszembe: A kipróbált étcsokiban pedig az volt a jó, azon túl, hogy bio, és csak 33g CH/100g, hogy nincs benne szójalecitin, így szójára érzékenyeknek is megfelel.
    Kislányom tej és szója allergiás.Az egyik boltban, ahol rendszeresen vásárolni szoktam, azt mondták nyugodtan vegyek szójalecitines dolgokat, aki allergiás a szójára, az a szójafehérjére érzékeny és a szójalecitinnek semmi közze hozzá. Neked mi erről a véleményed? Én nem fogadtam meg a tanácsukat, pedig lehet, hogy igazuk van, saját dietetikust alkalmaznak.
    Zsuzsi

    Válasz
  4. Mindenmentes Nóri mondta

    2015-03-02, 8:44 du.

    Szia,
    Én nem vagyok dietetikus, de ismerek olyat, aki kerüli a szójalecitint is. Én táplálék-érzékenység területén csak egy próbát tartok biztosnak: ha egy dolgot egy ideig nem eszel, és jobban leszel, majd újra eszed, és újra megjelennek a tünetek, akkor az tuti ludas. Persze egy gyerekkel más… Talán ha annyi baj fenyegetne, hogy megjelenik két pötty az arcán, tennék egy próbát, egyébként inkább kerülném a kérdéses dolgot.

    Válasz
  5. Névtelen mondta

    2015-03-03, 1:43 du.

    Szia,

    Ezt a fehérje port mivel tudom helyettesiteni? Mert nagyon jol néz ki, de csak ezért nem vennék.
    köszi
    Éva

    Válasz
  6. Mindenmentes Nóri mondta

    2015-03-03, 1:45 du.

    Szia,
    Itt éppen a fehérjeport próbáltam harapható formába önteni. Ha nem akarsz fehérjét enni, akkor marad a házi mogyorókrémbe forgatott puffasztott quinoa/amarant/rizs. Nem kell helyettesítened, csak hagyd ki a növényi tejjel együtt.

    Válasz
  7. Névtelen mondta

    2015-03-07, 5:58 de.

    Szia Nóri! Ez klassz recept, köszi, ki fogom próbálni! Az AbsoRice proteinről hallottál egyébként? Gluténmentes, vegán és többféle ízben is lehet kapni. Én egy ideje ezt eszem, és sztem szuper (a csokis leginkább) 🙂

    Válasz
  8. Mindenmentes Nóri mondta

    2015-03-07, 5:59 de.

    Szia,
    Hallottam már róla, de nem próbáltam.
    Remélem, tetszeni fog. 🙂

    Válasz
  9. Gabi mondta

    2015-03-24, 3:09 du.

    én biztos kipróbálom. van egy doboz ilyen fehérjeporom, ami nem igazán akar fogyni…. 🙂 ezzel szuper recepttel biztos előbb-utóbb el fog.

    Válasz
  10. Dia mondta

    2016-02-12, 12:49 du.

    Szia Nóri! Szerinted a mogyorót helyettesíthetem dióval? Köszi! Puszi

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-02-12, 10:53 du.

      Szerintem igen, miért ne? 🙂

      Válasz
  11. Miki mondta

    2017-11-06, 6:08 du.

    5 stars
    Szia Nóri! Engem érdekelne a teljesen szénhidrát mentes, vagy min. 5 g-os szénhidráttartalmú verzió is. Mit hagyjak ki, vagy csökkentsek benne, ha ilyet szeretnék? Köszi a választ! 🙂

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2017-11-06, 10:56 du.

      Szia,
      a puffasztott akármit lehet belőle kihagyni, akkor kevesebb CH. 🙂

      Válasz
  12. Tünde mondta

    2018-05-28, 1:03 du.

    Szia! Mostanában kezdtem keresgélni a recepteket és az oldaladról már több dolgot is kipróbáltam. Az lenne a kérdésem, hogy a mandula, ami visszamarad a tejből, ebbe szerinted jó lehet? Már csak mert jelenleg 4000Ft/kilója és GDM-es kismamaként a mandula jobb mint a mogyoró. Vagy ilyesmi formában próbáltad már? Szerinted kivitelezhető? Illetve datolya helyett eritrit+stevia kombó?
    Köszönöm!

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2018-05-29, 10:05 de.

      Szia,
      ebbe nem tennék nyers, áztatott mandulát, mert életre kel. 🙂 Inkább pirítva, darálva, és akkor a stevia+eritrit kombóval több folyadékkal (kókuszzsír vagy növényi tej) kellene összetartani.

      Válasz
      • Tünde mondta

        2018-05-29, 12:54 du.

        Igen, áztatott, bár pirítottat használok. de értem. Kipróbálom 🙂 Köszönöm!

        Válasz
  13. Tóth-Bakos Zsuzsanna mondta

    2019-11-28, 9:41 de.

    5 stars
    Szia Nóri!
    A kókuszzsírt ki lehet hagyni belőle? Mivel lehet esetleg helyettesíteni ami nem zsiradék?

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2019-11-28, 11:35 de.

      Szia,
      már én is kihagynám. 🙂 Magvaj, almapüré, banán…

      Válasz
  14. Dénes mondta

    2020-01-24, 10:50 de.

    4 stars
    Sziasztok!
    Szerintem érdemes egész éjszakára hűtőben hagyni, mert így jobban szeletelhető és az íze is jobb.
    Köszi a receptet!

    Válasz
4.67 from 3 votes

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating




Elsődleges oldalsáv

Üdvözöllek!

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Itt tudhatsz meg többet rólam és az oldalamról.

Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe! - könyvFriss hajtás Elindulok! csomag
HÍRLEVÉL
Add meg a neved és az email címed, hogy minden friss bejegyzésről értesülhess:
Az adatkezelési tájékoztatót

Keresés

  • Mitől mentes?

Itt is láthattál

itt-is-lathattal-ff

Footer

A Szerzőről

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Tudj meg többet rólam és az oldalamról.

Minden jog fenntartva© 2025 · Nóra mindenmentes konyhája Jognyilatkozat Adatvédelem Impresszum

Rate This Recipe

Your vote:




A rating is required
A name is required
An email is required

Recipe Ratings without Comment

Something went wrong. Please try again.