2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.
Egy nagy tál finom, krémes spenótot szerettem volna enni. Nem egy nagy dolog ilyet készíteni, még glutén- és tejtermékmentesen sem. Én nagyon tejszínesen szeretem, ezért a tejszín helyettesítése eleinte gondot okozott. Próbáltam kókuszkrémmel sűríteni és egy kis curryvel elvinni egy keleties irányba, de -bár a spenót-kókusz párosítás máskor nagyon ízlett, hamarosan erről is hozok egy receptet- valahogy nem volt az igazi. Próbáltam több rizsliszttel és kókuszzsírral helyettesíteni a tejszínt, de így nem volt elég krémes. A megoldás sokáig a bolti szójatejszín volt, amit csak emiatt vásároltam. Aztán átalakították a boltot, ahol korábban mindig vettem: kb. kétszer annyit kellett gyalogolnom miatta, ami tavaly hónapról hónapra egyre kevésbé ment könnyen, ráadásul volt, hogy hiába mentem. Aztán jött a kesudióból készült főzőtejszín és minden megváltozott. 🙂
Ezzel a (számomra) új főzőtejszínnel ugyanúgy készítettem, mint korábban a szójatejszínnel, és nagyon finom lett, talán még krémesebb, mint korábban. Gyermekkoromban meg nem ettem volna a spenótot, de felnőtt fejjel valami kattanásom van rá… Időnként rám tör, hogy muszáj, egy nagy tállal, most azonnal.
- 900g spenótlevél*
- 2 ek. kókuszsír
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 2 ek. rizsliszt
- 250 ml kesudióból készült főzőtejszín
- só, bors
- Egy vastag falú edényben melegítsd közepes hőfokon a kókuszzsírt, majd futtasd meg rajta az átnyomott fokhagymát.
- Tedd az edénybe a megtisztított, leforrázott friss / előkészített mirelit spenótot. Sózd, borsozd.
- Ha az egész adag spenót átfőtt és kezd rotyogni, szórd rá a 2 evőkanál rizslisztet, keverd össze, majd mehet bele a főzőtejszín is.
- Még pár percig hagyd főni, majd igazíts a sózáson és kész is.
A főzőtejszínhez a kesudiót a Biosziget webáruháztól kaptam.
Az egész adag főzelékben van kb. 85g szénhidrát van. Eredetileg egy ebédre terveztem, de olyan sok volt, hogy kétszer is ettünk belőle, így lett 4 adagos, kb. 22g CH/ebéd. Így még bőven fér mellé valamilyen feltét vagy kenyér féle. Vágytam egy kevés ropogósra, ezért az egyik adagot puffasztott rizzsel, a másikat pedig ilyen csinos kis zöldségfasírtokkal ettem:
A fasírtok nem pont úgy sikerültek, ahogy terveztem, hanem annál sokkal jobban… 🙂 Ezek lettek az első vállalható, finom, egyben maradt vegán „fasírtjaim”. Ha kíváncsi vagy a receptre, figyeld a következő bejegyzésemet! 😉
Köszönöm a jó ötleteket! Nagyon nagy izgalommal várom a továbbiakat. Húsevő vagyok, de úgy érzem, itt az idő váltani. Nem tudom, hogyan kezdjem, de nagyon szeretném. Köszönöm a lehetőséget és a segítséget. Márti
Kedves Márti! Zene füleimnek! Igyekszem minél több kapaszkodót adni. 🙂