Bemelegítő bejegyzés

Tiramisu – egyik kedvenc olasz desszertem, mert kávés, mert krémes, mert kakaós… Miért választottam címül egy cukormentes, szénhidrátminimalizáló gasztrobloghoz? Mert olaszul eredetileg valami olyasmit jelent, hogy „dobj fel” „vidíts fel”: éppen az a kis jókedv-löket, amire szükségünk lehet egy nehezebb napon. Bizony szigorú diétába kezdeni komoly döntés, és akkor sem könnyebb, ha muszáj, ugyanakkor mindenképpen érdemes, mivel ez egy hosszú távon biztosan megtérülő befektetés.

Röviden a diéta alapelveiről, amihez a receptek készülnek.
1. 160 gramm napi szénhidrátbevitel ötszöri étkezésre elosztva:
reggeli: 30g, lassan felszívódó,
tízórai: 20g, 30% lehet gyorsan felszíódó,
ebéd: 50g, 50% lehet gyorsan felszívódó,
uzsonna: 20g, 50% lehet gyorsan felszívódó,
vacsora: 40g, lassan felszívódó szénhidrát.
2. Kerülöm a magas glikémiás indexű alapanyagokat, elkészítési módokat.
3. Heti átlagban fejenként napi egy tojásnál igyekszünk nem többet enni.

Azt mondják az okosok, az én generációm (’85-ös vagyok) fele II. típusú cukorbeteg lesz, mire betöltjük a 35-öt. Miért? Ha az ember szakavatottabb diétázó szemmel néz körül a mai világban, azt látjuk, hogy szinte minden étel, amihez könnyen, gyorsan hozzá tudunk jutni napközben, gyorsan felszívódó, agyonfinomított és jó sok szénhidrátot tartalmaz: az útközben bekapott látványpékséges sütik, a kínai menü, a pizza, a gyorséttermi kaja, stb. Ha az élelmiszerboltokban körülnézünk, azt látjuk, hogy még az egészségesnek gondolt gyümölcsös joghurtokat is agyoncukrozzák, de még a felvágottakba(!) is tesznek egy kis szőlőcukrot. Ezek ugye gyorsan megemelik a vércukorszintet, amit nagy inzulinválasz követ, utána a vércukrunk gyorsan le is esik, és marad az a sok inzulin, ami többek között az éhségérzetért is felelős hormon. Ettől aztán jön a hirtelen falásroham, a szénhidrátéhség, és kezdjük elölről… Szegény hasnyálmirigyünk pedig egyre kevésbé bírja a tempót és egyszercsak azt mondja, elég volt.
Mi változik, ha diétázunk? Ha szinte kizárólag lassan felszívódó szénhidrátokat eszünk, abból is jóval kevesebbet, mint eddig, akkor eleinte még érezni fogjuk az inzulin- és éhséghullámokat, de ez pár nap alatt lecseng. Ezentúl, ha napi 5x, mindig ugyanabban az időpontban és ugyanannyit eszünk, akkor szép egyenletes lesz a vércukor- és inzulinszintünk, így nem erőlködik a hasnyálmirigyünk és nem is leszünk éhesek.
Tapasztalatom szerint ettől a diétától (esetleg egy kis kiegészítő mozgástól) pár hét alatt sokkal energikusabbá válunk, és -akin vannak- a felesleges kilók is elkezdenek lassan, de biztosan lefele mászni.

Még rövidebben a szerzőről. Lassan fél éve főzök e szerint a diéta szerint, már könnyedén tudok „cukormentesíteni” recepteket, és élvezem, hogy újabb és újabb tabunak hitt ételeket tudok így visszavezetni az életünkbe.
Végzettségemet tekintve gyógyszerész vagyok, így egyrészt volt alkalmam egyetemi szinten elsajátítani az alapvető konyhai műveleteket, másrészt konyítok valamit az élettudományokhoz, értem, hogyan működik az inzulinrezisztencia, miért lassú felszívódású az egyik cukorféle és miért nem a másik.
Nekem hobbim a főzés, sokszor ebből merítek erőt, ha az élet más területén éppen gondokkal küzdök. Ehhez persze az is kell, hogy tudjak rá időt szánni, mert az este 10-kor „neki kell állni valaminek különben holnap mit eszünk” jellegű szituációk engem sem lelkesítenek, ezeket igyekszem jó messzire elkerülni…
A blog létrejötte két kedves barátnőmnek, kitartó érdeklődésüknek, és pótolhatatlan férjem buzdító szavainak köszönhető. 🙂