A nyári mindenmentes háztartás bejegyzéseim sikere nyomán fogalmazódott meg bennem, hogy írni fogok a digitális minimalizmusról is. Többen is írtatok nyáron, hogy a bejegyzéseim hatására napokon belül jelentősen egyszerűbb lett a közvetlen környezetetek, és hogy ennek mennyire örültök, ami nagyon jólesett! Otthon dolgozó online vállalkozóként nálam nyilván napi szinten porondon van a kérdés, hogy hogyan találjam meg az egyensúlyt a valós és a virtuális, online jelenlét között, de azt hiszem, ez a kérdés valójában mindannyiunkat érint. Az elmúlt hónapokban úgy érzem, sikerült átlendülnöm egy fordulóponton, ami ezt a kényes egyensúlyt illeti, és jelentősen tudatosabban kezelem a képernyő előtt töltött időmet, az offline időszakaimban pedig gondolatban is, tényleg offline vagyok. Ahhoz képest, hogy milyen régóta foglalkoztat ez a kérdés, végül meglepően egyszerű lépések hoztak valós eredményt. Ezeket szeretném most megosztani Veled is, hátha… 🙂
Szinte biztos vagyok benne, hogy átvillant rajtad valami ehhez hasonló gondolat: „Egy blogger/influencer akar lebeszélni az online időről és a közösségi médiáról? Ez komoly?!” 😀 Nem egészen. Nem fogom azt mondani, hogy a közösségi média valami alapvetően rossz dolog lenne: hatásos eszköz arra, hogy tájékozódunk, tartsuk a kapcsolatot a barátainkkal, ismerőseinkkel, stb. – ha jól tudjuk használni. Jól használni egyáltalán nem könnyű és szerintem mindannyiunknak tanulni kell. Mikor használjuk „jól”? Szerintem akkor, ha tudatosak vagyunk ebben (is): ha úgy veszed a kezedbe a telefonod/tableted, hogy tudod, pontosan mi célból teszed, és hogy mennyi időt szánsz erre.
Szerintem nincs baj azzal, ha sok olyan ismerősöd van Facebookon, akivel egyébként nem, vagy alig találkozol, amíg vannak valós, működő kapcsolataid. Engem mindig örömmel tölt el, amikor arról értesülök, hogy valamelyik évfolyamtársam élete meglepő, pozitív fordulatot vett, akkor is, ha évek óta nem is találkoztunk és sosem voltunk közeli barátok. Jó lehetőségnek tartom, hogy ha valamiért meg akarnak keresni, akkor könnyen elérnek és én is könnyen elérek egyébként távoli ismerősöket. Rendben van ez, ha mellette vannak tartalmas kapcsolataid: emberek, akikkel rendszeresen találkoztok vagy legalább beszéltek telefonon, akikre számíthatsz és akik odafigyelnek Rád. Mondjuk befogadnának éjszakára, ha csőtörés lenne a lakásodban, és tartják a szemkontaktust, amikor beszéltek.
Azzal sincs baj, ha rendszeresen szánsz időt arra, hogy „csak úgy” görgesd a Facebook vagy Instagram feeded, mert ha jól megválogatod, hogy kiket követsz, ez lehet egy töltekező, inspiráló napi rituálé is. Rendben van ez is, ha tudod, hogy meddig fogod görgetni, és akkor tényleg felállsz / leteszed.
A baj akkor kezdődik, amikor észre sem veszed, hogy pontosan mennyi időt töltesz céltalan képernyő nézéssel: ha naponta csak hatszor öt percre veszed a kezedbe a telefonod valós ok és cél nélkül, az naponta fél óra „kidobott idő”. (Szerintem a hat alkalom és az öt perc is erősen alulbecsült érték a legtöbbünknél.) Ilyen mértékű rendszeres erőfeszítéssel megtanulhatnál egy új nyelvet 1-2 év alatt… De elég ha arra gondolok, hogy mit jelenthetne, ha reggelente aludhatnék még fél órát…? 😉 Szóval igen, a pár percek is számítanak, ha rendszeresek, ezeket is érdemes tudatosan kezelni.
Amit anno magamon is észrevettem, és megkongatta bennem a vészharangokat, az az volt, hogy sokszor olvastam emaileket/feedet valami közben: főzés közben, evés közben, amíg a gyerekekkel voltam az udvaron/játszótéren, és így szépen lassan elfogytak azok a pillanatok, amikor „csak úgy vagyok”, és pihen az elmém. Helyette folyamatossá vált az információ beáramlás, és ez rettenetesen kimerített szellemileg! (Pedig éppen a kikapcsolódást kerestem ilyenkor a képernyő mögött…!) Ráadásul mennyi értékes pillanatról maradtam le – mostanában ezek a napom legjobb részei: amikor délelőtt egyedül kávézom és közben nézem az őszi fényeket, színeket az ablakból, amikor tényleg élvezem az ételt, amit eszem, fejben igazán ott vagyok a főzésben, vagy csak nézem a gyerekeimet, ahogy játszanak. Kicsit olyan, mintha egy ideig éppen a lényegről maradtam volna le.
És igen, így, hogy az életem egy jelentős része online zajlik, talán egy fokkal nehezebb meghúznom a határokat. Tudtad, hogy amikor valamilyen reakciót, értesítést kapsz egy közösségei média csatornán, akkor ahhoz hasonló folyamat zajlik az agyadban, mint a szer használóknál? Szóval, igen, akad némi „rush” és felelősség is amögött, hogy ha megosztok valamit, akkor megvan az esélye, hogy több tízezren olvassák majd, és hatással lesz(ek) az életükre. (Egyébként fantasztikus olvasó közönségem van, mert online tartalom kreáló életem 7+ éve alatt szinte teljesen elkerültek a negatív kommentek és a dráma, még akkor is, amikor a szoptatásról szóló megosztásomat 95.000+ ember látta. Szerintem csodálatosak vagytok, csak szólok. <3 )
És akkor itt és most a lényegre térek. 5 tipp, ami igazi vízválasztó lehet ahhoz, hogy Te használd a képernyőt és ne fordítva: 😉
1. Ne aludj a telefonoddal
Ne tartsd az éjjeli szekrényen, ne töltsd az ágyad mellett, ne érd el az ágyadból! Így sokkal kisebb esélye lesz annak, hogy alvás helyett böngészel majd, vagy hogy reggel a kezedbe veszed és máris elárasztanak a hírek még mielőtt igazán elindulna a nap, vagy legalább megennéd a reggelidet.
2. Arra használd, amire való
Hordj karórát, vedd elő a 10-20 éves kézi számológéped, ha arra van szükséged és szerezz be egy ébresztő órát, ha nincs otthon! Persze, tök jó, hogy bárhol, bármikor kéznél van a telefonod, de ha teheted, csak akkor vedd a kezedbe, ha tényleg telefonálni akarsz, vagy tényleg el kell intézned valamit a neten. Így ritkábban fordul majd elő, hogy elsodornak az értesítések azért, mert elővetted a telefonod ahhoz, hogy megnézd, hány óra van / kiszámolj valamit.
3. Nem kell mindig elérhetőnek lenned
Valójában elég ritkán fordul elő olyan élethelyzet, amikor tényleg kritikusan fontos, hogy elérhetőek legyünk. Ilyenkor legyél online és hangosítsd fel a telefont, de egyébként nem kell: nyugodtan kapcsold ki a wifit és a csengőhangot is. Találd meg az online életed helyét a napi ritmusodban, és akkor vedd el és nézd meg, mi újság. Nálam ez délelőtt van, amikor elaltatom a kisfiam és még nem álltam neki dolgozni, a másik alkalom pedig késő délután, az esti rendrakás-vacsora-fürdés-alvás rutin előtt: ilyenkor megnézem, történt-e valami napközben, ami indokolja, hogy este kinyissam a laptopom, és ha nincs, akkor viszlát holnapig!
4. Tedd le a telefonod
Nem kell mindig a zsebedben legyen. Legyen egy „helye” a lakásban, ahol tudod tölteni, és meghallod, ha hívnak, de elég messze van ahhoz, hogy ne tudjon magától a tenyeredbe mászni. Én többnyire a dolgozósarkomban tartom, a nappaliban: itt kéznél van, ha kell, de kell tennem pár lépést ahhoz, hogy elérjem.
5. Akkor olvasd el az üzeneteid, amikor válaszolni is tudsz
Velem nagyon sokszor előfordult, hogy elolvastam az üzeneteim mondjuk a kertben vagy a játszótéren, egy nyugisabb pillanatban, de ott és akkor nem volt terem arra, hogy meg is válaszoljam őket, és a mondatok estig pörögtek a gondolataim között, amíg végül leírhattam őket. Aztán pedig csalódott voltam, ha már nem jutott eszembe pont az a találó mondat. Szóval inkább csak akkor olvass üzeneteket, ha írni is tudsz!
Ennyi. Ugye, milyen egyszerűek? Meglepően több szabadidőd lesz, ha akár csak egyet is megvalósítasz közülük! Legalábbis nekem tényleg meglepő eredménnyel zárult már az első nap is – nem voltam szellemileg annyira kinyúlva a végén. 🙂
Egyébkén ha úgy érzed, nagyon nyomaszt a közösségi média, akkor jó ötlet pár nap szünetet tartani. Ezért nem szeretem pl. az Instagram story műfaját, mert 24 órán belül láthatóak csak a storyk… Nem is igazán használom. Nem szeretném, hogy bárki miattam ragadjon a Facebook/Instagram feedje előtt, úgyhogy újra elmondom, hogy örülök neki, ha követsz, de ha nem teszed, akkor sem maradsz le az újdonságokról: iratkozz fel a hírlevelemre itt a jobb sávban, a lap alján, vagy itt. Minden új bejegyzés megjelenésekor írok, legfeljebb heti egyszer, de inkább ritkábban, és alkalomszerűen szokott lenni benne reklám, de csak olyan dolgok, amivel itt is találkoztok (könyv, vásárlási kedvezmények, stb.). Híreket én is hírlevélben olvasok, itt írtam róla, hogy pontosan melyikeket.
Remélem, hasznosnak találtad ezt a kis összeállítást. Sok örömteli offline percet kívánok! 🙂
Örülök, hogy te is érintetted ezt a témát, még ha meg is lepett, hogy ez hogy is kerül a mindenmentes blogba, de végül is egyszerű: képernyőmentes élet is, ó, igen, de régi témám már nekem is! 🙂
Akár még a vasárnapi pihenőnappal is össze lehet kapcsolni, amikor a telefonnak is jár a pihenés 😉 (hogy azokról a vallásokról ne is beszéljek már, amelyek pihenőnapjukon klasszikusan kizárják az elektronika használatát pl…), és nagyon tudok kapcsolódni hozzád a „nem kell mindig elérhetőnek lenni” gondolatodhoz. Elég sok éve már, hogy ez a gondolat engem is megérintett – talán pont akkor, amikor én is olvastam arról, amit te is írsz, de még képletesebben: az agyunkban ugyanaz a reakció indul be egy értesítés láttán, mint a vadonban élő oroszlán vagy tigris agyában, amikor meglát egy antilopot – ez egyszerűen félelmetes, és én is észrevettem ezt magamon, kiakadtam, hogy na, nem már, és akkor engem is meglepett, amikor az én számat is elhagyta ez a mondat. Én konkrétan azt szoktam mondani a körülöttem rohanó világ állandó rohanóinak, hogy szerencsére nem vagyok sem miniszterelnök, sem titkosszolgálati felelős, sem sürgősségi sebész, tehát minden és mindenki várhat, ha én csöndre vágyom. 🙂
Büszke vagyok a ma még lázadásnak számító különcségemre, hogy nincs semmiféle szociális hálózathoz kapcsolódó alkalmazás a telefonomon (a kéket böngészőből szoktam megnézni naponta egyszer vagy kétszer csak), sem telefonon és sms-en kívül nem használom a telefonomat más kommunikációs csatornákon (pl. az a „vibrálós” meg az a „vacak”… 😉 ), még az e-mailszolgáltatóm is bolondozik és nem értesít, hogy a telefonszolgáltatóm állandó térerőhiányáról már ne is beszéljek, és ez így mind szerintem teljesen rendben van eme mondat fényében… :).
És ha már „kék” szociális hálózat: én azt is csak levelezésre és csoportokra használom, a hírvonalam ugyanis egy „News Feed Eradicator” nevű kiegészítővel le is van tiltva, helyette hatékonysági idézeteket látok, ha a nyitóoldalra tévednék (amúgy az ismerőseinket listákba tudjuk rendezni, és nekem pl. van is egy minden ismerősömet tartalmazó listám, így ha nagyon „mizu-igényem” lenne, akkor inkább azt nézem, mint a rendszer által szelektált, reklámokkal dúsított, irányított agyzombítóját). Ha érdekel egy ismerősöm hogyléte, a profilját persze meg tudom nézni és meg is szoktam néha, de gyakrabban ehelyett inkább előbb írok neki egy személyeset, hiszen az amúgy is csak egy szűk és irányított kép, amelyet valaki közzétesz magáról.
Éljen a tudatosság! 🙂 Éljen a képernyőn kívüli élet is! <3 🙂 Éljen a mindenmentes blog képernyőmentesedése is! <3 <3 <3 🙂
Szia Nóri! Nagyon tetszett az igen csak aktuális bejegyzés, many thanks érte! Azt szeretném kérdezni, hogy kisgyermekes anyukaként hogyan óvod a gyerkőcöket a kütyüktől? Én úgy látom, hogy ez egy egyre súlyosabb próbléma, amivel a szülők egyelőre nem igazán tudnak mit kezdeni. Köszi előre is a választ! Ági
Szia Ági!
Igen, a képernyő nagyon nem való gyerekeknek. Nem véletlen, hogy Bill Gates és a Steve Jobs gyerekei 14 éves korukban kaptam először okos telefont… Mi is úgy döntöttünk, hogy a gyerekeket képernyő- és kütyümentesen neveljük, amíg jónak látjuk. Most 2 és 5 évesek lesznek a télen, eddig sikerült. Nincs TV-nk, a nagyinál sem nézhetik, az oviban és a barátainknál sem találkoznak vele. A nagyival volt ebből konfliktusunk, de megértette, hogy ez a mi döntésünk. Volt, hogy a lányom este lejött a szobájából altatás után valamiért, és látta, hogy filmet nézünk laptopról (egyébként ritka alkalom), és elmagyaráztuk, hogy ez felnőtteknek való, ő még kicsi hozzá. A laptop a szemükben munkaeszköz, nem izgi. A mobilozást is éppen miattuk igyekeztem csökkenteni, hogy ne lássák túl sokat a kezemben, példamutatás, meg hitelesség, ilyesmik miatt… 🙂 Most úgy gondolom, hogy a lányom 7 éves kora körül szeretnék vele rövid meséket nézni, öcsi nélkül, de még meglátjuk, mi lesz addig.
Rengeteg mesét olvasunk. A nyáron a kicsinek (másfél éves volt akkor) reggel 6 és 7 között rendszeresen elolvastam 7-8 boribonos vagy babócás mesét, mire a többiek felkeltek. Persze azért, mert ő kérte, hozta őket sorban…
Azt nem mondom, hogy soha nem láttak képernyőt: róluk készült fotókat, egy-két perces videókat szoktunk együtt nézni telefonról, laptopról. Szerintem ez belefér.
Ez egy izgalmas téma és nagyon messzire visz. Pl. mindig elgondolkodom, amikor azt olvasom, hogy az ő generációjuk legmeghatározóbb ismérve az lesz, hogy babakoruktól kütyüznek, ők meg ugye nem… Persze világos, hogy az idegrendszerük nem áll készen erre, úgyhogy nem fognak kütyüzni, de vajon kik lesznek a társaik felnőtt korukban? Stb.