Az elmúlt években számtalanszor kaptam meg ezt a kérdést, és mindig vonakodtam attól, hogy erről írjak, mert nincsenek rövid válaszaim. Nem gondolom, hogy hasznos lenne, ha időbeosztási tippeket osztogatnék, mert egyrészt annyira sokféle életstílussal élünk, hogy még a gyanú halvány árnyéka sem merül fel bennem, hogy hozzá tudnék szólni ahhoz, hogy mások hogyan osztják be az idejüket. Másrészt ezzel egy szervezési feladattá minősítenék le egy rendszerszintű problémát: szerintem az, hogy sokaknak a mai teljesen általános életformájukban nem marad elegendő ideje/erőforrása arra, hogy megfelelően táplálja saját magát és/vagy a családját, az bizony rendszerszintű probléma. És ha rendszerszintű a probléma, akkor nem szép dolog a felelősséget az egyénre tolni, de sajnos az a helyzet, hogy nem látom a felmentősereget, aki majd megoldja ezt a dolgot, miközben a mi bőrünk van a vásárban… Ezért döntöttem úgy, hogy mégiscsak írok erről. Nem időbeosztási tippeket, hanem szemléletformáló gondolatokat, amik mentén át tudod gondolni, hogy merre tovább…
Kérlek, csak akkor olvass tovább, ha elolvasod a végéig (max. 10 perc), mert nem szeretném, ha féligazságokkal mennél haza!
Sokat gondolkodtam, hogy mit tudnék erre a kérdésre válaszolni, ami tényleg hasznos, és három gondolatra sikerült leszűkítenem, ami talán mindenkinek adhat valamit.
Arra van idők, ami fontos
Nemrég olvastam arról, hogy ez egy mennyire áldozathibáztató hozzáállás, úgyhogy szeretném gyorsan leszögezni, hogy ezalatt semmiképpen nem azt értem, hogy ha nincs elég időd főzni/magadra, akkor az a Te hibád, és pont, ha megástad, feküdj bele. Ez sokkal inkább arról szól, hogy mindig vannak dolgok, célok az életünkben, amiket fontosnak tartunk, és ezzel az értékrenddel hozzuk a döntéseinket, amelyekkel aztán kialakítjuk az életünket.
Biztos vagyok benne, hogy eddig is a lehető legjobbat akartad magadnak, és a lehető legjobb döntéseket hoztad a rendelkezésedre álló információk alapján. És előfordul, hogy egyszer csak megjelenik egy új dolog a listán, ami eddig nem volt fontos, de most már az, és innentől kezdve, valahányszor döntési helyzetbe kerülsz ezzel a megváltozott szemlélettel, meglátsz majd olyan lehetőségeket, amik eddig elkerülték a figyelmed, más szemmel látod az új helyzeteket, és ezek az új döntések elvezetnek majd egy olyan élethez, amiben lesz helye ennek az új dolognak is, pl. a főzésnek, ha számodra ez fontos.
Fontos, hogy mit eszel
Az, hogy mit eszünk és milyen életet élünk, nagyobb mértékben járul hozzá az egészségünkhöz és az életminőségünkhöz, mint az, hogy milyen génekkel születünk vagy milyen az egészségügyi ellátás színvonala ott, ahol élünk. Fontos, hogy mit eszel.
Az étel, az étkezés ráadásul szerintem túlmutat azon, hogy milyen tápanyagokat viszel be a szervezetedbe. Csak az, ahogyan elfogyasztjuk azt az ételt komoly hatással lehet az életminőségünkre: nem mindegy, hogy sietve, séta közben, a metrón, sorozatnézés közben, a telefonunkat nyomkodva eszünk, vagy leülünk egy erre dedikált helyre és nem foglalkozunk mással, tényleg megéljük azt az étkezést, tényleg nyitottak vagyunk az ízek, színek, illatok felé.
Ha családod van, gyerekeket nevelsz, akkor az ő mentális egészségükre és a családi kapcsolatokra is nagyon jó hatással van, ha rendszeresen le tudtok ülni együtt egy asztalhoz. Azok a szokások, amiket a közös asztalnál látnak, egy életre elkíséri a gyerekeket, még akkor is, ha folyamatosan lázadnak és látszólag semmi nem ízlik nekik. Ha nincsenek gyerekek a képben, akkor is fontos az étkezés rítusa – építi a kapcsolatot a társaddal, a barátaiddal, a szeretteiddel és ha szólóban eszel, akkor magaddal…
Tudom, hogy nehéz meglátni, hogy a saját magunk (és szeretteink) megfelelő táplálása mennyire fontos: nem tanulunk erről az iskolában és a világunk sem ezt az üzenetet erősíti a rengeteg túlfinomított kész megoldással… Szóval ha eddig nem tudtad, nem figyeltél erre, és most esetleg leforrázva érzed magad egy friss diagnózis miatt, akkor tudd: nem a Te hibád, hogy ebbe a helyzetbe kerültél. Az viszont rajtad áll, hogy merre indulsz tovább.
Photo by Justin Luebke on Unsplash
Róma sem egy nap alatt épült fel
Szerintem az igazán nagy változások a legtöbbször nem egyik napról a másikra történnek. Van ilyen is, biztosan, de én úgy látom, hogy sok apró lépés a megfelelő irányba tud igazán messzire vinni. Szóval, ha most megfogalmazódott benned, hogy szeretnél jobban odafigyelni arra, hogy mit eszel, netán kifejezetten a teljes értékű növényi étrend a cél (erre látok reális esélyt, ha az én oldalamon kötöttél ki 😉 ), akkor az első lépés lehet az is, hogy ezentúl nem viszed magaddal a telefonod, amikor ebédelni mész, vagy a reggeli kávédat ezentúl növényi tejjel iszod, vagy napi/heti egy étkezést növényi alapokra helyezel, és könnyen lehet, hogy idővel, szépen lassan beépíted a teljes napi tucatot az étrendedbe.
És lehet, hogy pont az az ember vagy, akinek beválik az újévi fogadalom és a veganuary kihívással növényevő is lesz, és lehet, hogy pont nem, mert neked lépésről lépésre, a magad tempójában haladva fenntartható a fejlődés (mint ahogy azt a kurzusaimon tesszük), és még hónapok/évek kérdése, mire minden a helyére kerül. A lényeg valahol mégiscsak az, hogy odafigyelsz magadra, és majd egyszer ott leszel. Addig pedig türelem, és mint tudjuk nemcsak a cél, hanem az utazás is legalább annyira fontos… Könnyen lehet, hogy az út, amire rálépsz, hosszú távon alapvetően változtatja meg az életed, és ha családban élsz, akkor a szeretteidét is.
De mégis hogyan…?
Ahányan vagyunk, annyiféle megoldás. Van, aki amennyire csak lehet, gépiesíti a konyháját: tejfőzőben készül a leves és a növényi tej, szakácsrobotban vagy automata kuktában a főétel, kenyérsütőben a kenyér, stb. Van, aki lemond az esti filmről vagy közelebb keres munkát és az így felszabadult időben főz, de lehet sokáig több napra főzni vagy minimál fogásokkal megoldani az étkezéseket. Kinek hogy!
Akad még néhány forradalmi ötletem ebben a témában, gondolatébresztőnek megosztom őket:
Lehet, hogy mindenki kiveheti a részét abból, hogy az étel a közös asztalra kerüljön: ha nem tud beszállni a vásárlás/főzés/mosogatásba, akkor legalább azzal, hogy megadja a teret ahhoz, hogy ez megtörténhessen (ennyire jobb napokon egy hároméves is képes)…
Lehet, hogy heti 40+ óránál kevesebb idő is elég ahhoz, hogy értékteremtő munkát végezzünk…
Lehet, hogy ehhez nem feltétlenül kell „bent lennünk” egy munkahelyen…
Lehet, hogy nem kell minden külső elvárásnak megfelelnünk…
Még csak véletlenül sem szeretném, ha úgy tűnne, hogy minden választ ismerek. Én is csak járom az utam, és még mindig nem gondolom, hogy mindent jól csinálok. Azt viszont tudom, hogy 10 évvel ezelőtt még úgy gondoltam, az ételnek leginkább a kalória tartalma számít, és teljesen rendben van, ha heti 40-60 órányi dolgot csinálok egyszerre. Meg is lett az eredménye.
Most frissen őrölt gabonákból sütöm a kovászos kenyerem, az étel szinte mindig frissen kerül az asztalra, és ha nem is mindig 100%-ban TÉNÉ szerint, de szerintem elég jól eszünk. Az életemben van tér annak, ami számomra fontos. Elég jól vagyok. És lehet, hogy 10 év hosszú időnek tűnik, de ha minden jól megy, még legalább annyiszor 10 év van előttem, mint mögöttem… És bármennyi is van hátra, nem mindegy, hogyan telik. 😉
Rengeteg gondolatom van még a témához, de úgy érzem, már így is bőven elég voltam mára! 😀 Remélem, jól talált el benneteket ez az írás, és sikerült egy-két értékes magot elültetnetek, ami majd idővel utat mutat a számotokra megfelelő irányba…
Ha bármi felmerül bennetek az írásom hatására, osszátok meg velem itt hozzászólásban – várom!
Kedveseim!
72 éves vagyok és ennyi évvel a hátam mögött mondom, hogy nagyon is igazak ezek a szavak. Hatalmas házban éltünk egészen tíz-húsz évvel ezelőttig, amikor a gyerekek végleg kirepültek. Hiába volt nagy a ház, az igazi élet a konyhában zajlott, és amikor társaság volt nálunk, vagy a gyerekek buliztak, akkor is a konyhában volt mindenki. Visszavonulásig darálódtam a multi világban és fájó szívvel mondom, hogy soha, de soha nem tudod visszaadni a gyerekeknek és a család többi tagjának, amit akkor elszalasztottál. Ugyanez vonatkozik a testünkre is. A testünk hosszú éveken át történő kizsákmányolása sem hozható helyre teljesen, noha jelentősen javítható egy idejében elkezdett vegán/TÉNÉ életmóddal. Amikor már itt-ott fájni kezd, akkor már az utolsó utáni pillanatok kezdődtek a változáshoz. A teljes értékű vegán táplálkozás egy hatalmas dolog, amit megtehettek önmagatokért, a családért, a világért és a világ ellenében.
Szeretettel: Márti Nógrád Megyéből
Azt hiszem, erre mondják, hogy minden szava(d) arany. <3
Kedves Olvasók!
Nóri minden szavával egyetértek, az út a fontos, és a cél! És akkor menni fog!
Én 65 évesen tértem arra az útra, amiről már évek óta beszél Nóri, és nagyon büszke vagyok, hogy egy „fiatal lány” – mármint Nóri- vezetett rá erre.
A férjem azt eszi amit főzők, már sokszor kibuggyant belőle, amikor hús kerül az asztalára valahol, hogy csináljak már rendes ételt, ha hazamegyünk.
Családi ebédeknél már a vejen is külön készíti nekem a betevőt. A lányom is elindult az úton.
Az meg hogy az idő nagy úr, azt tudjuk mindannyian, de ennél jobb, szebb, büszkébb, hasznosabb dolgot csinálni, mint a szeretteinket egészségre nevelni, etetni, nem ismerek! Etetem, mert szeretem!
Mindenkit buzdítok! Én annyi pozitív dolgot éltem meg azóta, hogy ismerkedem a TÉNÉ-vel, amit el sem tudtam képzelni.
De ebben az is benne lehet, hogy egészségesebbnek, vidámabbnak érzem magam amióta elindultam ezen az úton.
Minden nap főzök valamit.
Most szaladok, mert ebédek kell készítenem, és azt ki nem hagynám!
Nagyon örülök a sikereidnek, Eszter!
Több, mint 3 éve hogy, áttértem a teljes növényi étrendre. Az elején nagyon sokat voltam éhes, fejtörést okozott a napi főzés, étrend kialakítása. Most már nem probléma a külön főzés önmagamnak, /a férjem változatlanul a húst igényli, neki külön főzők, csak a leves közös/ teljesen átálltam, és nagyon jól érzem magam. Nagyon sok szakácskönyvet beszereztem, hasznos tanácsokat olvastam Nóri minden mentes konyhájában. Én ezt még kiegészítettem az évszakoknak megfelelő táplálkozási ismeretekkel. Minden kezdet nehéz, elindulni és követni az utat, kitartani. Saját magamon érzem, sokkal több energikusabb vagyok azóta, az energiát nem a nehezebb étel emésztésére fordítja a szervezetem.
Igen, így főzni is több erő lesz és a rendszer innentől önjáró… 🙂
Az évszakokkal való együtt élésről még én is tanulok.
Kedves Nóri! Nagyon tetszett ez a cikk, köszönöm. Jónéhány évvel ezelőtt olvastam először a blogodat, akkor még „csak” glutén és tejmentes ötletekért, kicsit kétkedve olvastam, amikor TÉNÉ-re álltatok át, mindig mondtam magamnak, hogy nekem ez sok lenne két diabos, lisztérzékeny gyerekkel. Majd újabb pár év és jópár táplálkozási irányzat kipróbálása után mégis pont ide lyukadtam ki, hogy igen, ez amit akarok magamnak és a gyerekeimnek is. Szóval olyan sok síkon tudtam kapcsolódni a blogodhoz és ez szerintem még nem ért véget 🙂 Múltkor is kerestem TÉNÉ majonézt, aminek az lett a vége, hogy átnyálaztam az összes vegán és TÉNÉ szakácskönyvemet, sok blogot, majd rábukkantam erre a babonéz receptre: https://www.mindenmentes.hu/2021/04/olajmentes-majonez-tojasmentes-vegan-tene/ Nagyon hálás vagyok neked a blogért és a tapasztalataid megosztásáért.
De a lényeg, amit mondani akartam ehhez a témához, hogy valóban sokszor több évig tart az út, mire kikristályosodik, hogy hogyan jó mindenkinek. Nálam most az a helyzet, hogy van, amikor óriási flowban és nagyon jó érzésekkel állok a konyhában több órát, ovis és iskolás menüsorokat gyártva, de van amikor úgy érzem, hogy átment rajtam az úthenger és aznap egy tészta kifőzésénél nem vagyok képes többre. De azt tudom, hogy merre akarok menni és megengedő vagyok magammal és a gyerekeimmel is (a legkisebb például van, hogy napokig mandarint eszik virslivel).
Nálunk is valahogy így zajlik ez… 😉
66 évesen én is csak megerősíteni tudom Nóri és az előttem szólók szavait. Sajnos én nem figyeltem fel időben a testem jelzéseire, komoly betegséget generálva ezzel (reumatoid artritisz). A tüneteim szépen múlnak nagy örömömre, van még dolgom, ám teendőimet életfogytig tudom és könnyedén fogom tartani. Mára lassan magam mögött hagytam a berögződött régi szokásaimat, kerestem, kutattam, így találtam rá Nórira is. A férjem is egyre elfogadóbb, mert tapasztalja, hogy így is lehet finom ételeket az asztalra varázsolni. Vallom én is, hogy egészségünk kulcsa a saját kezünkben van, döntsünk tudatosan! Megéri!
Köszönöm, hogy megosztottad! Mindig jó olvasni, hogy valaki jobban lesz…
Az emberiség történetében óriási lépés volt a tűz „megszelídítése”, mert ezáltal főtt, sült, könnyen emészthető ételekhez jutottunk. A növénytermesztés, állattenyésztés szintén nagy fordulópont volt, mert egyenletesebb, biztosabb táplálékforrást biztosított. Erre a 21. században, a civilizációnak ezen a fokán ott tartunk, hogy nincs időnk enni, nincs időnk főzni…
Ugye! Szerintem is észbontó…
66 évesen igyekszem ezen az úton járni.Elvégeztem a makrobiotikus tanfolyamot ,vegán tabbnfolyamot és rátaláltam a Te oldaladra is Nóri,amiért hálás vagyok. Jelenleg az őt elemes étkezéssel is ismerkedem. Nagyon nagy hasznát veszem a mindennapokban ezeknek az ismerteknek,mert masszírozok és nagyon sok segítséget kapok ezektől az ismeretektől.Fontos a munkámhoz a saját tapasztalat is ,hogy tudjak segíteni, amikor igény van rá a vendég részéről. Én is 10 éve kezdtem jobban odafigyelni magamra és lett fontosabb az ,hogy nem mindegy hogy mit eszek és a családom mit eszik ,ha nálam jönnek vendégségbe.Egyébként is nagyon szeretek főzni és ha nincs időm a főzésre ,akkor is figyelek arra ,hogy egészségesebbet egyek..Szeretném még megemlíteni,hogy ezeket az ismereteket tőlem fiatalabbaktól tanultam, aminek nagyon örülök és köszönet érte.Úgy gondolom hogy nagy áldás hogy a fiatalabb nemzedék is egyre tudatosabban figyel arra hogy gyermekeik egészségesebben nőjenek fel, és nagyon jó dolog hogy mi is az idősebb korosztály tanulhatunk tőletek,ezért én büszke vagyok rátok,és örülök hogy ennyire tudatosak vagytok! Köszönöm !
Imádom a posztodat, nagyon egyetértek a gondolataiddal. Tőlem szintén gyakran kérdezik ezt. Igazából ha beröffented a gépezetet, egy csomó apróság már rutin lesz és sokkal kevesebb időt követel, mint az elején. Hajrá az életmódváltó követőidnek!
Köszi! 🙂
Kedves Nóra! Nagyon teszett a bejegyzésed! Rengetegszer kaptam meg én is sok évtizeden át ezt a kérdést a magam helyén. A türelmed másokhoz és az ahogy a dolgok mélyére ásol ebben a témában különösen is tiszteletreméltó számomra!
Körülbelül két éve nézegetem a blogodat és beépítettem már néhány dolgot azóta a kialakított személyes diétámba ami folytonosan változott és változik. Ebben a legnagyobb segítséget és inspirációt a blogod adta úgyhogy nagy köszönettel tartozom neked ezért! Következetes, színvonalas, kimunkált anyag amit elénk teszel, erre mindig lehet nálad számítani! Köszönet érte!
Nóri, nagyon sok receptedet használom rendszeresen, de az életbölcsességed még ezeknél is sokkal többet jelent. Ehhez a bejegyzésedhez újra meg újra visszatérek, és most már el is kezdtem újraszervezni az életem, hogy több időt tölthessek a konyhában. Oszd meg továbbra is a gondolataidat, minél sűrűbben, mert szemléletformálóak, és nagy szükség van rájuk! Akár könyvet is írhatnál ezekből is, én biztosan azonnal megvenném!
Örülök, hogy sikerült elindítanom benned valamit! 🙂 És köszönöm a kedves szavaid…