Sokat gondolkodtam, milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek, mivel ez hetedik növényi joghurt az oldalamon és nem szeretem magam ismételgetni… 😀 Ez a valaha volt legkrémesebb növényi joghurt receptem, olyannyira, hogy „görög joghurtnak” vagy valami effélének is hívhatnám akár. Kicsivel a teljesértékűföl után született, azaz két éve kotlok rajta, szóval ez egy igen nagy alapossággal kipróbált recept. 😉
TÉNÉ joghurt
Bizony, ennek a joghurtnak mind a két hozzávalója teljes értékű (bab és kesu), és szűrés nélkül készül, ami azért is jó, mert rettentően egyszerű elkészíteni, nem is tudom, hogyan fogok ebből értékelhető hosszúságú bejegyzést kerekíteni! 😀
A másik vicc a teljes értékű növényi joghurtban, hogy gyorsabban érik az „igazinál”: a tehéntejből készült joghurtot 8-10 óráig szokták érlelni, ennek pedig 6 óra is elég, 8 óránál nekem már túlérett (ez ízlés dolga is). Ennek oka, hogy a joghurt készítő bacik ennyivel jobban érzik magukat a bab rostja között, mint a tehéntejben, és a jó hírem ezzel kapcsolatban, hogy ez a beleinkben élő jótékony bacikra is ugyanígy igaz! 😉
(Ha most arra gondolsz, hogy a bab felfúj, akkor jelzem, hogy egy pohár joghurtba kb. fél kanál bab jut, és ha hozzászokik az emésztésed, akkor nem fog felfújni.)
Az egyetlen nem TÉNÉ hozzávaló itt a só: eleinte só nélkül készítettem, nekem úgyis ízlik, de azt figyeltem meg, hogy egy pici sóval sokkal-sokkal nagyobb sikere van: a gyerekeim nem akarták elhinni, hogy a sós változat is ugyanaz a házi joghurt, amit korábban kóstoltak… Szóval ezért sózom, de mint írtam, nem kötelező.
Ez a joghurt nagyon sűrű, krémes, és pont úgy lehet vele pl. gyümölcslevest sűríteni, mint az eredetivel… 😉 Ha hígabbat szeretnél, az arányok megtartásával használj kevesebb babot és kesut.
- 1,2 literhez:
- 50g aprószemű gyöngybab (1/2 adagolópohár)
- 100g kesudió (2 adagolópohár apríték)
- ½ kávéskanál só (elhagyható)
- 1 adag joghurt kultúra (ez itt)
- A babot, kesut, sót tedd növényi tejfőző automatába, töltsd fel 1,2 literre vízzel és indítsd el a magtej készítő programot.
- Amikor lejárt, hagyd kb. 42 fokosra hűlni a leendő joghurtot! (Inkább legyen pár fokkal melegebb mint hűvösebb, de semmiképpen ne legyen forró!) Ha nem nyitod ki a tejfőzőt, ez akár 6-8 óráig is tarthat, mert dupla falú, tehát ha reggel indítod, délután fogod tudni beoltani.
- Amikor megfelelő hőmérsékletű a joghurt alap, tedd bele az egy adag joghurt kultúrát, és alaposan turmixold össze (mondjuk a juice programmal).
- Töltsd az egészet a fermentáló tartályába, tedd be a fermentálóba és állítsd be a joghurt készítő programot 6 órára. (Ne felejtsd el bekapcsolni a hűtést a végére!)
- Ha nem nyitod ki a tartályt, hűtőben akár két hétig is eláll. Ha mindig tiszta eszközzel nyúlsz bele, akkor is eláll kb. egy hétig.
Szia Nóri!
Nagyon örülök ennek a receptnek, ki fogom próbálni, de felvetődött egy kérdés: nem kell áztatni a babot és/vagy a kesut? Zsuzsa
Ha tejfőzőbe teszed, nem kell. Próbáltam úgy is, nem volt különbség.
Kedves Nóra, ez a recept a 1,3-as automatára vonatkozik? Ha nekem az 1,8-as van és minimumon sziktam használni (1,5 liter) akkoe az arányok hogy változnak?
Kedves Ilona,
1,5 literhez 58g bab és 115g kesu kell.
Kedves Nóra,
Nagyon örültem a receptnek, a teljesértékűfölt lelkesen készítjük 1+ éve már. Elgondolkodtatott, hogy esetleg az is működhet áztatás nélkül? Vagy van valami különbség ami miatt a tejfölnél mindenképp kell egy éjszakányi ázás?
Köszi!
Ildi
Szia Ildi,
megy az is ázás nélkül én is útközben jöttem rá, már nem is emlékeztem, hogy ott még úgy írtam… 🙂
N.
Szia Nóra,
köszi szépen! Közben meg is volt a premierje, szuper lett 🙂
Szép, boldog ünnepeket!
Ildi
Nagyon örülök, és köszönöm! 🙂
A 9 decis tejfőzöre is kiszámolnád? Egyedül nem fogy annyi!
35g bab és 70g kesu.
Szia Nóri!
Az a helyzet, hogy ezer éve követem, olvasom a blogodat és időről időre próbálkozom a növényi joghurttal, tejföllel de eddig egyik sem jött be, és így már nem is vettem kultúrát hozzá.
Viszont nagyon jónak tartom, és szívesen átállnék rá, minden kicsi falat számít alapon. Szerinted mennyire jöhet szóba, hogy tejivó/joghurtevő családként kultúra helyett tegyek bele egy-két kanál bolti joghurtot? Ha beválna, legalább fele arányban egészségeset ennénk a gyerekekkel együtt, ez így itthon kényelmesebb, és ha ezzel működik, megint megpróbálkoznék az eredetivel… mennyi az esélyem rá, hogy nem a kukában kötnek ki a hozzávalóim?
Köszi a választ előre is 🙂
Szia Orsi,
nem javaslom, mert a kész joghurttal átoltás nekem sosem működött. Tudom, hogy nagyanyáink így csinálták, de valahogy mégsem…
Szia Nóri!
A joghúrt kutúrából mennyit kell tenni 1 l-hez? Mer nem találtam sehol ugyanazt a mennyiséget.
Köszönöm a választ.
Amennyi az adott kultúrából 1 literhez kell, ebből a kultúrából pl. egy adagolókanállal (benne van).
Kedves Nóri!
Ez az eddigi legjobb növényi joghurt amit csináltam, köszönöm a receptet! 🙂
Üdv, Marcsi
Nagyon örülök, köszi, hogy megírtad! 🙂
Kedves Nóri! Ez a joghurt hihetetlenül finom, habos, krémes. Az előző babjoghurtot is gyakran készítettem, de abból inkább gyümölcsjoghurtot csináltam, mivel azért a bab kiérződött. Ez viszont nagyon finom így natur változatban is, szerintem rendszeresen fogom készíteni. Megrendeltem a könyvedet is, kíváncsian várom, milyen fincsi recepteket tettél bele! Nagyon köszönöm a sok fini receptet, amit megosztasz velünk!
További sok sikert a munkádhoz!
Tünde
Köszönöm! <3
Szia Nóri!
Nekem valamiért elég folyós lett, pedig igyekeztem pontosan követni a receptet. Az adagolópoharam valószínűleg más méretű, abba több fér, úgyhogy a megadott grammokat mértem ki. Mitől lehet Szerinted? A megadott kultúrát használtam, 6 órán keresztül, 45 fokon.
Köszönöm, Nóri
Szia Nóri 🙂
A bab minősége szokott szórakozni néha, ez az egyik ötletem, hogy próbáld meg másik gyöngybabbal. Jártam már én is úgy, hogy ugyanonnan rendelt bab egyszercsak nem működött… Semmi más változást nem tapasztaltam rajta pedig.
A másik lehetőség, ha ez nem működik, hogy teszel bele pici (egy kiskanál) édesítőt a bacikkal együtt, olyat, amiben van cukor. Lehet, hogy éhesek voltak, és lebontották a keményítőt is, ami sűrítette volna a joghurtot.
Sok sikert!
Nagyon köszönöm a választ!!:-) Egyébként kb. 1 nap hűtőben állás után egész jó állaga lett már. Még az lenne a kérdésem, hogy ha beáztatnám őket éjszakára, akkor szerinted az a pici szemcséssége elmúlna? Vagy ehhez hozzá kell szokni? (silver digital-lal készítettem egyébként) köszönöm,Nóri
Én nem éreztem szemcsésnek, de lehet, hogy nem vagyok erre elég érzékeny, vagy a babon is múlhat… Igen, az áztatás segíthet.
Szia Nóri. 1, 8 as gépnél mennyit tegyek? Ez is leszokott égni neked a gépbe? Csak h mire készüljek 🙂
Ez nem olyan sűrű, mint a krémsajt, nem szokott leégni.
75g bab és 150g kesu kell 1,8 literhez. Most írta nekem valaki, hogy neki is Rainbow gépe van, és az 1,8 literből 1,2-t beoltott joghurtnak, a maradék (beoltatlan) joghurt alapot pedig felhígította vízzel 1,8 literre, és összeturmixolta tejnek, és jó volt. 🙂
Kedves Nóri!
Elkészítettem ezt a receptet. Tejkészítőm van, fermentálóm nincs. A kesu-bab tejet elkészítettem a tejkészítőben. Előtte gondosan beáztattam egy éjszakára, tudod, a fitinek miatt. Majd a hőmérsékletre gondosan ügyelve (ételhömérővel mértem) befőttesüvegben kidunsztoltam a joghurtot. A joghurt sikerült. FENOMENÁLIS lett! Köszönöm, hogy megosztottad ezt a receptet! Ági
Kedves Ági,
nagyon köszönöm, hogy megírtad! Én is próbáltam üvegben fermentálni, de nem voltam ilyen alapos a hőfokkal – nem is lett az igazi. Most már legalább biztosan tudom, hogy miért! 🙂
Kedves Nóri! Elkészítettem én is. Recept szerint. Tejfőzőben, majd fermentálóban. Szép és jó lett. 🙂 Köszönöm szépen a recepted!
De a hűtőben tovább dolgozott/erjedt napokig…ez normális reakció? Végül nem volt szívem kidobni, és rakott kelkáposztához gyorsan felhasználtam, tehát megsütöttem. Ma ebédre ezt fogyasztottam. Remélem nem lesz semmi pocak- bajom!
Semmi baja nem lesz, csak idővel sűrűbb lesz a hűtőben. Két hétig is simán eláll, ha sikerül nem befertőzni.
🙂 Ez újabb jó hír! Köszönöm!
Kedves Nóri!
Nekem nincs ilyen eszközöm. Enélkül is el lehet valahogyan készíteni?
Kedves Szilvia,
a botmixer és az ételtermosz a minimálisan szükséges eszközök: így áztat-főz-turmixol-főz, kézmelegre hűt, beolt, termosztál a műveleti sorrend. 🙂 Itt nyilán sokkal több múlik a kézen, ami készíti, ezért nem tudom garantálni az eredményt… Több olvasóm is így készíti a fermentált receptjeimet már hosszú ideje, de azt is mindig elmondom, hogy nekem ehhez nincs türelmem így bár én is kipróbáltam így, nem volt olyan jó ízű a joghurt/krémsajt, mint géppel…
Sok sikert kívánok Neked!
Kedves Nóri!
Én kezdő növényi joghurtkészítő vagyok, második alkalommal próbálkoztam. Nincs fermentáló gépem, én száraz dunszttal próbáltam meg. Ja igen, maghőmérőm sincs még. Több sebből vérzik ez a történet. 🙂 Szóval az erős kézmeleg alapot gondosan sok takaró és paplan közé csavartam, 6 órát hagytam állni. Savanykás, kellemes íze lett, viszont a bab íze kiérződik. Ez amiatt van, hogy nem volt végig megfelelő a hőmérséklet, vagy a legtökéletesebb technika mellett is picit ki fog érződni a bab?
Ez lehet a nem megfelelő hőfok miatt és a bab minősége miatt is. Próbáld ki máshonnan vett babbal is, néha ugyanabból a forrásból vásárolt bab is másképp működik egy kicsit…
Szia Nóri!
Nagyon tetszene a gyöngybabos tej és joghurt, csak egy bajom van vele, hogy nagyon felpuffadok tőle! Szerinted ezt ki lehet valahogyan küszöbölni? Valaki másnak van hasonló problémája?
Köszönettel
Kedves Zsuzsanna,
elkészítetted ezt a joghurtot és puffaszt, vagy tudod magadról, hogy a babos ételek puffasztanak?
Ebben adagonként elég kevés bab van, azt is „megdolgozták” már a bacik, szóval nem biztos, hogy puffasztana…
De ha igen, akkor a helyzet csupán annyi, hogy nincs hozzászokva az emésztésed a hüvelyesekhez. Ha elkezded rendszeresen enni őket (kis adagokban), akkor ez tud javulni.
Kedves Nóri!
Koszonom szepen a gyors valaszt! Elkeszitettem a tejet is es keszitettem joghurtot is. Borzalmasan szeles lettem tole. Pedig idaig nekem ez a legjobb izu tejutanzat.
Akkor meg tovabb probalkozom vele, hatha megszokom.
Sajnálom, de így van, ez tanulható… Addig meleg borogatás, nagy kád meleg fürdő, édeskömény tea tud segíteni.
A házi növényi tej / joghurt / tejföl / krémsajt készítéssel kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdéseiteket megválaszoltam a Növényi "tejtermékek" GY.I.K. bejegyzésben - mielőtt kérdezel, kérlek olvasd el!