• Ugrás az elsődleges navigációhoz
  • Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez

Nóra mindenmentes konyhája

Inzulinrezisztenciától a teljes értékű növényi étrendig.

  • Blog
  • Kurzusaim
    • Kéthetes TÉNÉ próbaétrend
    • Tízhetes TÉNÉ mentorprogram
  • Könyvek
    • Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe!
    • Mindenmentes könyvek
  • Receptek
  • Mindennapok
  • Kamrapolc

Appam – indiai kókusztejes lepény (glutén-, tejtermék-, tojásmentes, vegán „palacsinta”)

2014-03-27 Írta: Andrási Nóra 11 hozzászólás

2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.

Én már tudom, mit sütök idén nyáron kenyér helyett, amikor tombol majd a kánikula, és nem sok kedvem lesz este bekapcsolni a sütőt… 😉

Szívesen kóstolgatom más népek konyháját. Ha ráadásul olyan ételre akadok, ami már eredendően mindenmentes, akkor azt mindenképpen ki kell próbálnom. Így volt ez az appammal is: annyira egyszerűnek és könnyednek tűnt, hogy bevallom, kissé hitetlenkedtem is, hogy ez a lepény csak így minden nélkül egyben marad-e majd… És már elsőre remekül sikerült. Borsócurryvel ettük, ebédre, aztán vacsorára, és részemről reggelire is… Nem volt nagyon rossz. 🙂

Appam – indiai kókusztejes lepény (glutén-, tejtermék-, tojásmentes, vegán palacsinta)

Hozzávalók kb. 10 darabhoz:

2 ek. kukoricaliszt (20g)

700 ml víz

350g barna rizsliszt

1 kk. cukor

10g élesztő

100 ml kókuszkrém

½ kk. só

kevés kókuszzsír a sütéshez

A cukor az élesztőnek kell, hogy jó buborékosra nőjön az appamunk. Az élesztő megeszi, így az appamba már nem jut. 🙂

Appam – indiai kókusztejes lepény (glutén-, tejtermék-, tojásmentes, vegán palacsinta)

  1. A kukoricalisztet főzd fel 300 ml vízzel, és keverd folyamatosan egy kézi habverővel, amíg besűrűsödik. Öntsd át egy nagyobb tálba, és mérd hozzá a maradék vizet, keverd össze.
  2. Ha már nem túl forró, akkor mérd a kukoricalisztes sűrítőre a rizslisztet. A tetejére készíts egy kis krátert, tedd bele a cukrot, majd az élesztőt és egy evőkanál vizet. Várj egy percet, hogy az élesztő „felébredjen”, majd keverd homogénre a masszát. Végül add hozzá a kókuszkrémet is.
  3. Frissen tartó fóliával letakarva tedd meleg helyre kelni a tésztát, amíg jó buborékos lesz és a kétszeresére dagad. (Kb. 1-1,5 óra)
  4. A sót csak akkor keverd bele, nagyon óvatosan, ha már megkelt: nehogy kiűzd a tésztából a buborékokat. (Ha korábban sózod, nem kel meg olyan szépen.)
  5. Kókuszzsírral kikent palacsintasütőben süss 1-1 merőkanálnyi tésztából lepényeket. Nem kell megfordítani: akkor jó, ha az alja kezd megpirulni, a teteje pedig éppen átsült. Közepesen meleg tűzhelyen érdemes sütni.
    Ha túl melegre sikerül, és az alja már jó, de a teteje még sehogy sem áll, akkor le szoktam takarni egy percre egy fedővel.
Appam – indiai kókusztejes lepény (glutén-, tejtermék-, tojásmentes, vegán palacsinta)

Vastagabb, de nagyon légies, szellős tésztájú palacsinta/lepény lesz a végeredmény. Látod a buborékokat?
A kókusz nem nagyon érződik a tészta ízén vagy illatán, inkább olyan, mintha vajas tészta lenne – a zsíros kókuszkrémtől. Indiai ételekhez, pl. currykhez köretként nagyon megy, illetve mindenféle szendvicskrémmel reggeli, ebéd, vacsora. 

Nekem ebből az adagból 10 palacsinta szokott sikerülni, ez így éppen 30g CH/db.
A hét végéig szerintem a borsócurry receptet is leírom, úgyhogy érdemes lesz visszanézni!

Appam – indiai kókusztejes lepény (glutén-, tejtermék-, tojásmentes, vegán palacsinta)

Hasonló bejegyzések:

Reggeli granola tál (TÉNÉ)

Podagrafüves lepény (gluténmentes, vegán, TÉNÉ)

Gluténmentes kenyérlángos (kovászos, vegán, TÉNÉ)

Vöröslencsés kovászos cipó (gluténmentes, TÉNÉ)

Kategória: gluténmentes, olajos magoktól mentes, szójamentes, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus Címkék: archiv, ebéd, egzotikus, hidegen is, indiai, kence, kenyér, palacsinta

Előző bejegyzés « Kesutejföl
Következő bejegyzés Borsó curry fűszeres-kesus paradicsom (masala) szószban »

Reader Interactions

Hozzászólások

  1. Névtelen mondta

    2014-03-28, 9:14 de.

    Mmmmm!!! Isteni! Meg is csináltam és a kislányom a mai ovis kirándulásra ezt kapta szendvicsnek! ..én meg a maradékot megtöltöttem sajttal és bedobtam a melegszendvics sütőbe! Köszi a receptet!

    Válasz
  2. Névtelen mondta

    2014-05-06, 11:57 de.

    Szia Nóri,
    Kókuszkrém vagy kókusztej kell bele? A hozzávalóknal krém van a receptben tej. Köszi Zsófi

    Válasz
  3. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-05-06, 11:59 de.

    Szia Zsófi,
    Köszi az észrevételt, legyen inkább krém. Én egyébként mindkettővel próbáltam, és így is úgy is jó lett.

    Válasz
  4. Névtelen mondta

    2014-05-09, 2:39 de.

    Sziasztok! A kókuszkrémet így lehet kapni, hogy krém? Tehát nem olaj / zsír, nem tej, ez egy harmadik? Élesztő helyett, Nóri, szerinted lehetne szódabikarbóna (Candida-gyanú miatt)? Előre is köszönöm.

    Válasz
  5. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-05-09, 2:40 de.

    Szia,
    Igen, Cocomas kókuszkrém, de van a Rapunzelnek is, csak az jóval drágább, mert bio.
    Attól tartok, a szódabikarbóna kevés lesz, mert szerintem kell az erjedés ahhoz, hogy egyben maradjon. Persze tévedhetek.
    Üdv, Nóri

    Válasz
  6. Névtelen mondta

    2014-05-28, 3:37 de.

    Szia, nagyon tetszik! Ezek szerint nem szárad ki, nem esik szét még másnap sem? Puha és élvezhető marad?
    A kész tészta sütés nélkül eltartható hűtőben a másnapi sütésig?

    Válasz
  7. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-05-28, 3:39 de.

    Szia,
    A kész appamokat letakartam frissen tartó fóliával, miután kihűlt, így még másnap is jó volt, szendvicssütőben újramelegítettük.
    A tésztát nem próbáltam tovább eltartani, mert élesztős, még a végén kimászna a tálból… 🙂
    Üdv,
    Nóri

    Válasz
  8. Névtelen mondta

    2014-06-03, 4:29 du.

    Szia Nóri!
    Már korábban is hallottam a blogodról, akkor is jó ötletnek tartottam, de csak mostanában lett rá szükségem. Sajnos, vagy nem sajnos, ezt még nem döntöttem el, mindenesetre nagyon tetszenek a receptjeid. Néhányat már ki is próbáltam, mind jól sikerült. 🙂
    Ezt a lepényt is kinéztem magamnak és kérdezni is szeretnék ezzel kapcsolatban; szerinted egyféle liszttel is működik (zabliszttel csinálnám), vagy csak ezzel a kétfélével amivel te csináltad?

    Üdv: Teca

    Válasz
  9. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-06-03, 4:32 du.

    Szia Teca,
    szerintem zabliszttel süss inkább zabpalacsintát, vagy zablepényt. Ha a tojás a gond, akkor ezt is megpróbálhatod, de a kukoricalisztes sűrítő az szerintem mindenképpen kell. A kukoricával is baj van? Mert akkor próbálj meg valamilyen más keményítőt, pl. tápiókát. Persze ez már egy más történet, mint az appam, de én éppen ezt szeretem ebben a műfajban: a kísérletezést. 🙂
    Üdv,
    Nóri

    Válasz
  10. Poprádi Réka mondta

    2016-12-09, 9:30 du.

    Szia Nóri!

    Az élesztőt ki tudjuk venni ebből a receptből?
    Köszi a választ!
    Réka

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-12-12, 11:59 du.

      Szia,
      ebből szerintem nem, mert az élesztős-erjedős folyamat közben történik vele valami, amitől egyben marad…

      Válasz

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating




Elsődleges oldalsáv

Üdvözöllek!

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Itt tudhatsz meg többet rólam és az oldalamról.

Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe! - könyvFriss hajtás Elindulok! csomag
HÍRLEVÉL
Add meg a neved és az email címed, hogy minden friss bejegyzésről értesülhess:
Az adatkezelési tájékoztatót

Keresés

  • Mitől mentes?

Itt is láthattál

itt-is-lathattal-ff

Footer

A Szerzőről

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Tudj meg többet rólam és az oldalamról.

Minden jog fenntartva© 2025 · Nóra mindenmentes konyhája Jognyilatkozat Adatvédelem Impresszum