2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.
Hát ez is megszületett: a teljes kiőrlésű, alacsony glikémiás indexű, gluténmentes kenyér, tojás és szója felhasználása nélkül.
Igazából nem is hiányzott a kenyér. Mióta 2012 márciusában gluténmentesek lettünk, remekül bevált a lenmagos lepény meg a zablepény helyette, pedig annak idején egyébként nagyon szerettem kenyeret sütni. Tudtam, hogy ahhoz, hogy a kenyér megkeljen, vagyis az élesztővel kialakított buborékok körül sütés közben megszilárduljon a tészta, ahhoz bizony glutén kell -nem véletlenül adnak a házi kenyérsütők még egy kiskanál búzasikért ahhoz a kenyérhez. Én meg úgy voltam vele, hogy széllel szemben nem…, így egy az egyben le is tettem a kenyér-bizniszről.
Aztán ahogy telt-múlt az idő, drága férjem néha megkérdezte, hogy nem sütnék-e mégis kenyeret. Mióta pedig tudom, hogy tényleg gluténérzékeny vagyok, nem csak elvi megfontolásból vagy baráti tanácsra kerülöm, már zabot sem eszem a keresztszennyeződés miatt. Mondjuk remekül elvoltam pár napig párolt kölesen és quinoán, de éreztem, hogy bizony, itt az idő.
Miből készül a mindenmentes kenyér?
A bolti lisztkeverékekben sok a keményítő és az egyéb, magas GI liszt (pl. fehér rizs, burgonya), ami ugye gyorsan felszívódó szénhidrát lenne, ráadásul még drágák is. Sok esetben tartalmaznak xantán- vagy guar-gumit, amire szintén sokan érzékenyek lehetnek, vagy azzá válhatnak a fogyasztásuktól, ezért én inkább kerülném őket. Elkezdtem alacsony glikémiás indexű álgabonák után kutatni, és a találtakat összevetve az elérhető lisztekkel, arra jutottam, hogy teljes kiőrlésű barna rizsliszt, hajdinaliszt, kukoricaliszt és köles lesz az, amiből sütni fogok. Ezek közül a barna rizsliszt és a kukoricaliszt szerezhető be gluténmentes változatban, a kölest és a hajdinát egészben veszem és kölest itthon, régen turmixgépben, ma kávédarálóban megőrlöm.
A különböző lisztek arányával még nem nagyon kísérleteztem, csak a titkos összetevők mennyiségével. Azért választottam ezeket a liszteket ilyen arányban, mert: a hajdinában sok a fehérje, de nagy mennyiségben túl markáns az íze, a barnarizs rostban gazdag de ha túl sok, a tészta nagyon tömör lesz, a darált köles könnyen hozzáférhető és sok benne a nyomelem, a kukorica meg szintén könnyen elérhető, olcsó, és a rosttartalma is magasabb, mint elsőre gondoltam volna (5-6g/100g).
Milyen titkos összetevőre gondolok?
Mivel a gluténmentes lisztekből hiányzik az a fehérje, ami a kenyereket összetartja, sok helyen olvastam, hogy tesznek a kenyérbe egy-két tojást, hogy ezt pótolják. Én ezt szerettem volna elkerülni, mert egyrészt jelenleg én sem eszem tojást, másrészt úgy a kenyér nem lesz mindenmentes. Jó nedvességkötő anyag és tojáspótló a lenmagliszt, de ahhoz, hogy összetartson egy kenyeret, kevésnek bizonyult. Más okból ismerkedtem meg a bolhafűmaghéjjal (psyllium), ami sokkal jobban köti a vizet a lenmagnál, gondoltam, hátha erre is jó lenne.
Kicsit tartottam tőle, hogy ha elkezdek itten bolhafűmaghéjról beszélni, az kb. olyan lesz, mintha azt mondanám, hogy tegyünk a kenyérbe egy csipet szárított denevérszárnyport, úgyhogy utánaolvastam, és kiderült, hogy más is használja erre a célra! Igaz, nem sokan. Mindenesetre ez bíztató jel volt, hogy a dolog működhet. És lám!
Frissítés, 2013.09.14.: Megtudtam, hogy ritkán, arra érzékenyeknek a bolhafűmaghéj is okozhat allergiás reakciókat, pl. nátha szerű tüneteket, súlyosabb esetben asztmás rohamot is. Ezért azt javaslom, hogy ha amúgy is légúti problémáid vannak, akkor óvatosan ismerkedj a bolhafűmaghéjjal: először kisebb mennyiséget fogyassz belőle (mondjuk 1-2 szelet kenyér) és figyeld meg, mi történik.
Szóval fogtam a liszteket, a kölest, a hajdinát meg a bolhafűmaghéjat, sütöttem pár kenyeret, és az alábbi recept lett eddig a tuti befutó. Remélem, ízleni fog!
Figyelem! Ez egy régebbi bejegyzés, már van gluténmentes kovászos kenyér recept is az oldalamon:
Gluténmentes kovászos kenyér (teljes kiőrlésű)
Vöröslencsés kovászos cipó (gluténmentes, TÉNÉ)
Gluténmentes kovász készítése egyszerűen
…és most már a gluténmentes gabonákat is házi malomban őrlöm.
Hozzávalók 1 püspökkenyérformához (kb. 1150g kenyér lesz)
590ml langyos víz
1 csomag friss élesztő (mindegy, hogy 42g vagy 50g)*
2 ek. (20g) méz (vegánoknak agavé szirup 2 púpos kk. cukor)
2 ek. olívaolaj
5 csapott ek. bolhafűmaghéj (psyllium husk, útifűmaghéj néven is ismert)
5 csapott ek. lenmagliszt/darált lenmag**
210g hántolt köles (vagy kölesliszt)
90g kukoricaliszt
90g hajdina (vagy hajdinaliszt)
170g barna rizsliszt
1 kk. só
* Többen is írtátok, hogy túl élesztő ízű a kenyér: a helyzet az, hogy én így szeretem… Megkel fél kocka élesztővel is, csak tovább tart, de cserébe kevésbé élesztős. Kinek hogy. 🙂
Ha élesztő nélkül szeretnéd elkészíteni: egyik kedves olvasóm, Zita szerint 1 kk. sütőport és 1 kk. szódabikarbónát keverj hozzá a lisztekhez, majd utána menjen bele a víz, stb. Ebben az esetben a sütőbe sem kell vizet tenni.
**Ha nem ehetsz lenmagot, helyettesítsd kb. 3ek. bolhafűmaghéjjal vagy darált chia maggal. Mivel ~1000Ft/100g, én így próbálok spórolni vele. Ennek a receptnek a bolhafűmag a lelke, nem lehet kihagyni!
Lássunk hozzá:
1. A vizet egy mérőpohárban vagy egy literes edényben melegítsük meg (mikróban) az 1 ek. mézzel, majd futtassuk fel benne az élesztőt.
2. Eközben mérjük be a turmixgépbe vagy kávédarálóba (kinek mije van) előbb a kölest, és daráljuk meg, majd a hajdinát. Érdemes külön-külön, mert a hajdina nagyon hamar készen van és csak hígítaná a kölest. Utóbbit én úgy szoktam, hogy egy magasabb és egy alacsonyabb fokozatot váltogatok: az egyiken még éppen keveredik is a köles, a másik „darál”, így 2-3 perc alatt lisztes-kukoricadara-szerű lesz, úgy pont jó.
3. Az időközben felfutott élesztőhöz keverjük a 2 ek. olívaolajat, majd a lenmaglisztet és a bolhafűmaghéjat. Hagyjuk őket pár percig, hogy magukba szívják a vizet, de ne túl sokáig.
4. Közben mérjük a liszteket és a frissen darált kölest és hajdinát egy nagy keverőtálba, sózzuk.
5. Az élesztőnek adjunk enni még 1 ek. mézet, majd öntsük a keveréket a lisztekhez, nagyjából keverjük össze. Dagasztógéppel dagasszuk pár percig. A massza kicsit nedves, ragadós elsőre, de ez nem baj, mert kelés közben a lenmag és a bolhafű még vesznek fel vizet.
6. Letakarva hagyjuk kelni meleg helyen 1 órát, amíg kb. duplájára dagad. (Ha türelmetlen vagyok, forró vízzel teli tálra teszek egy tányért, arra a letakart tálat – így 40 perc is elég.)
Eddig a pontig nekem kb. 25 perc összeállítani, ha azzal kezdem, hogy előveszem a turmixgépet és megdarálom a kölest, hajdinát.
7. Ha megkelt, finoman gyúrjuk át és formázzunk belőle kerek cipót vagy tegyük sütőpapírral kibélelt püspökkenyérformába. Liszttel szórjuk meg a tetejét és kenjük meg olívaolajjal, meg is szórhatjuk ilyen-olyan magokkal. Pihentessük még 30 percet.
8. Végül süssük 200 fokos, légkeveréses sütőben 50 percig. Tegyünk egy tál vizet is a sütőbe, hogy ne száradjon ki. Élvezzük a friss kenyér illatát, amint betölti a házat. 🙂
9. Ha megsült, vegyük ki rácsra a formából és hagyjuk teljesen kihűlni!
A legjobb, ha este lesz kész és reggel vágjuk fel. Melegen a zselés magok miatt kicsit ragacsos lehet, de kihűlve pont jó! Nagyon szép vékony szeleteket lehet vágni belőle.
Én felszeletelem az egészet, és lezárt dobozban, a hűtőben tartom. Mielőtt eszünk, egy ősrégi melegszendvics-grillen melegítek belőle pár szeletet, és olyan, mintha frissen sült kenyeret ennénk.
A számok. 1150g kenyerem lett ebből az adagból, az össz szénhidrát-tartalmat 406g-nak számoltam a méz nélkül, mert azt az élesztő úgyis megeszi, de egyébként azzal együtt lenne 420g. Így 35g CH/100g a kenyerünk szénhidrát-tartalma, ami hasonló a jó minőségű, teljes kiőrlésű kenyerekéhez. A kenyér energia tartalma 222,4 kcal/100g egyik kedves olvasóm számítása szerint. Mivel teljes kiőrlésű lisztekből készül, és a rosttartalmát még megturbózzuk lenmagliszttel és bolhafűmaghéjjal, ez biztosan illik egy alacsony glikémiás indexű diétába. Bár elég sűrű, így a 10g CH-nak megfelelő szelet kb. 0,5cm vastag, de nagyon laktató, így igazából elég.
Apukám, aki hagyományos, magyaros szalonna-pálinka-fehér kenyér étrenden él, ma délután megdícsérte a kenyerem illatát, és azt mondta, ha nem tudná, hogy nem így van, azt hinné, „sima” házi kenyér készül!
Megintcsak az a helyzet, hogy már nem is emlékszem a „rendes” kenyér ízére, de ez határozottan emlékeztet a régi, frissen sült házi kenyereimre. Jó kis mindenmentes recept lett, már csak élesztő van benne, amit nem mindeki ehet, majd idővel megpróbálom azt is kispórolni.
Bátran próbáljátok ki, és írjátok meg, milyen lett!
mclahlan mondta
Ez igen! Tetszik. 🙂
Girasole mondta
jókor jött ez a recept, mert sikerült 2 x is kukorica lisztből ehetetlen kenyeret készitenem, elkenődtem egy kicsit, Nem próbálnád ki élesztő helyett szódabikarbónával? nekem ezek után elment a kedvem egy időre a kenyérsütéstől.
Zsuzska mondta
Már olvastam erről a blohafűmaghéjról, de még nem próbáltam… Lehet, hogy eljött az ideje… 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Örülök, hogy tetszik, köszi a hozzászólásokat! 🙂
Girasole: a gluténmentes liszteket keverékben vagy valamilyen "titkos összetevővel" érdemes használni, 1:1 arányban nem tudják helyettesíteni a búzalisztet. Ezt a kenyeret próváltam szódabikarbónával, de nem lett jó, ahhoz valószínűleg más arányban kellenek a lisztek. Még később visszatérek rá, most egyelőre örülök, hogy ez sikerült. 🙂
Márta Simon mondta
Isteni finom, végre egy ízletes gluténmentes kenyér!!! Meddig áll el?
Mindenmentes Nóri mondta
Légmentesen lezárt zacskóban vagy dobozban, hűtőben egy hétig jó, utána már morzsálódik és az íze sem az igazi. Én mindig egy hétre valót sütök.
Tünde mondta
Nekem még hozzá kellett adnom 4 dl vizet, mert nem akarta felvenni a liszteket a bolhafuves alap…
Biztos ennyi plusz liszt kell bele? Vagy elszurtam valamit???
Mindenmentes Nóri mondta
Mennyi ideig hagytad állni a bolhafüvet? Én csak éppen hogy összekeverem a vízzel.
Lakatos Zsuzsanna mondta
Jaj de jó, hogy rátaláltam erre, ki fogom próbálni. :)Csak nekem sajnos a candida miatt az élesztő nem jó. Mivel tudom helyettesíteni?
Mindenmentes Nóri mondta
Szia, gondoltam a candida diétásokra, és már próbálkoztam élesztő helyett csak szódabikarbónával, de nem lett finom. Még nincs megoldásom az adott halmazon, de ami késik, az jön. 🙂
Viki mondta
kipróbálom a recepted,jónak tűnik, köszi…de a mikrózást mindenképpen kihagynám.
Mindenmentes Nóri mondta
Úgy is jó lesz. 🙂 Egy ideje én sem mikrózom.
Zozobp mondta
Szia Nóri!
Kipróbáltam a recpetedet kenyérsütőgépben de sajnos nem jött fel a kenyér. Az élesztő szépen felfutott. Az élesztős vizet és a vizet beleöntöttem a gépbe majd rá a liszteket összekevert por formában. Az élesztőbe nem tettem bele az utifűmagot és a lenmaglisztet előre, ahogy írtad hanem egyszerre öntöttem bele őket a lisztel. Sajnos a program végére a kenyér nem jött fel. Mi lehetett a baj? Mindennek a felét vettem az alapanyagokból.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia!
Szerintem fontos, hogy a bolhafüvet előbb elkeverd a vízzel, és megszívja magát, mert csak így ad tartást a kenyérnek. Ugyanakkor túl sokáig sem szabad áztatni, mert akkor meg kiszárítja.
A kenyérsütő eléggé átkeverte? A lisztek arányán változtattál? Milyen lenmaglisztet használtál? A pelletes lenmagliszt nekem is jobban összefogta, a sima darált lenmagossal lett szép magas.
Elsőre ezek az ötleteim voltak, remélem, valamelyik megoldja és legközelebb jó lesz.
Zozobp mondta
A bolhafüvet legközelebb akkor áztatom kicsit. Ha esetleg egy irányadó időtartamot tudnnál adni kb mennyi ideig ázzon az segítene. A lisztek arányán nem változtattam és mikor még por alakban voltak alaposan összekevertem. A gép is megkeverte rendesen tehát szépen eloszlott a sok féle liszt. Lenmaglisztből nem tudom milyet használtam mert kidobtuk a papírját de megpróbálom előkeríteni. Barna volt és bolyhos 🙂 Az melyik volt akkor?
Mindenmentes Nóri mondta
Én úgy szoktam, hogy miután elkevertem a folyadékban a bolhafűmaghéjat, várok kb. fél-egy percet, kevergetem, és amikor már picit zselésedik, akkor hozzáöntöm a lisztekhez, miközben megy a dagasztás.
Ha bolyhos volt, akkor valószínűleg nem a lenmagliszten múlt, mert attól még megnőne, csak nem annyira.
Még a kenyérsütő gépben nem vagyok biztos, mert én olyannal még sosem próbáltam. Gyanús, hogy nem dolgozza meg eléggé…
Szurkolok! 🙂
Zozobp mondta
A bolhafüvet legközelebb akkor áztatom kicsit. Ha esetleg egy irányadó időtartamot tudnál adni hogy kb. mennyi ideig ázzon az segítene. A lisztek arányán nem változtattam. Amikor még por alakban voltak alaposan összekevertem őket + a gép is megkeverte rendesen így szépen elvegyült a sokféle liszt. Lenmaglisztből sajnos nem tudom milyet használtam, mert kidobtuk a papírját, de annyit tudok hogy barna volt és bolyhos, hát ha ebből be tudod azonosítani 🙂
Márti mondta
Szia Nóri!
Napok óta böngészem az oldaladat! Nagyon jók a receptjeid!
Ma végre megsütöttem ezt a kenyeret, és mondhatom, le a kalappal előtted, mert ezt jól kitaláltad! Isteni finom lett! Bár nekem több vizet vett fel, ami valószínűleg a pontatlan mérlegemnek köszönhető, de a végeredmény tökéletes!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Márti,
Örülök a sikernek! 🙂
Gyere máskor is,
Nóri
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Megsütöttem a kenyeret, állagra tökéletes lett, viszont az illatán és az ízén is nagyon érződik az élesztő, áthatóan savanyú. Egyébként nekem eddig az összes itthon sütött kenyeremnek ez volt a baja, mindegyikből kiérződött az élesztő savanykás illata és íze. Van ötleted, mitől lehet? Szuper a blogod, én most tévedtem csak ide, de biztos visszajáró vendég leszek 🙂
Kati
szaberka mondta
Kedves Nóri! 3 hete én is "felzárkóztam" gluténérzékeny férjemhez, és bár tényleg van élet kenyér nélkül, nagyon hálás vagyok, hogy kidolgoztad ezt a receptet. Már elsőre szinte tökéletes lett, esetleg egy kicsit levegősebb lehetne (fele lenmagliszt nálam pellet volt, talán ezért), de így is nagyon ízlik. Desszertszámba megy, komolyan. Egyre kell vigyázni: kivenni az adagot és a dobozt jól eltenni, mert hajlamosak vagyunk rájárni 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Kati,
Szerintem próbáld meg kevesebb élesztővel. Én nagyon szeretem az élesztő ízét, de van barátnőm, aki szintén nem. Ő 20g élesztővel sütötte, és úgy is jó lett.
Üdv,
Nóri
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Hát igen, eleinte mi is alig bírtuk abbahagyni. 🙂 Szerintem is, ha elfogy a pelleted, valószínűleg szellősebb lesz.
Névtelen mondta
Kedves Nóri,
örülök hogy rátaláltam az oldaladra, köszönöm a recepteket, tök jó, hogy felraksz ilyeneket, hogy másoknak is egészségére váljék.
Egyelőre a mindenmentes kenyeret próbáltam ki, bár sajnos nem sült meg a belseje, nedves maradt, kivül pedig már nagyon kemény lett, viszont a szélén átsült részt megkósolva ez az első lisztmentes kenyér, ami finom!!! Ugyhogy még probálkozom vele. Holnap csokitorta. 🙂
Köszönöm. szép napokat!
Kornélia
Viki mondta
Kedves Nóri!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a 210 g köles és a 90g hajdina ledarálva mennyi? Nekem kölesből is és hajdinából is lisztem van. Nincs itthon ehhez darálom és csak ezért nem akarnék venni…
Előre is köszönöm válaszod! 🙂
Viki
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Viki!
Lisztből is ugyanannyi kell, 210g és 90g. Van olyan barátnőm, aki így süti.
Kellemes sütögetést,
N.
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Számomra fontos a gluténmentesség, ezért szeretném megkérdezni, melyik gyártótól veszed a kézzel csomagolt kölest és hajdinát. Darálóm nekem sincs, de azt mondod, hogy ezekből a kapható lisztek nem biztos, hogy gluténmentesek. Várom szíves tanácsod.
Zsuzsa
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves Zsuzsa!
Törekszem rá, hogy ne használjak márkaneveket a bejegyzéseimben, mert az egyes gyártók hozzáállása is változhat. Éppen dolgozom egy bejegyzésen ebben a témában, amiben megjelölnék márkaneveket, de csak abban az egyben, hogy csak egy helyen kelljen majd frissítenem az adatokat. Addig is, inkább írj egy emailt a mindenmentesblog@gmail.com címre, és szívesen válaszolok.
Nóri
Névtelen mondta
Szia, klassz ez a recept, nagyon tetszik foleg hogy glutenmentes kenyerreceptet kerestem!!! Ami az en kerdesem lenne az az ,hogy miert nem jo a lenmag a pajzsmirigyeseknek, ezt meg nem hallottam es nagyon kivancsi lettem ,mivel a csaladban van pajzsmirigy alulmukodeses szemely, es nalunk mindenki fogyaszt lenmagot!!!
Nagyon megkoszonnem a valaszt! Tunde
Mindenmentes Nóri mondta
Szia! Én úgy tudom, hogy bizonyos élelmiszerek, pl. káposztafélék (főleg nyersen) és pl. a lenmag tartalmaznak olyan (goitrogén) anyagokat, amelyek gátolják a jód beépülését a pajzsmirigybe, ezért alulműködés esetén érdemes kerülni őket. Ha utánaolvasol, erről elég ellentmondásos infókat találhatsz, sokak szerint ezt nem kell túl komolyan venni, mások figyelnek rá. Én azért írtam a figyelmeztetést, mert egyik barátnőm, rendszeres olvasóm akkoriban nem evett lenmagot a pajzsmirigye miatt.
Üdv, N.
Névtelen mondta
Szia,
Lisztérzékeny lévén maga is kipróbáltam jó pár keveréket. Az egyik ilyen (ami nagyon jól bevált) sajnos hosszabb idő után asztmás rohamokat okozott. Kiderült, hogy az úfifűmaghéj (psyllium) okozta.
Sajnos nagyon kevés helyen teszik közzé, hogy légzési nehézséget okozhat, ezért ha gondolod nézz utána és tájékoztasd az olvasóid.
Tamás
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Tamás,
ez érdekes, még valóban nem hallottam erről korábban, majd utánanézek.
Köszi,
Nóri
Mindenmentes Nóri mondta
Utánanéztem, valóban előfordul rá allergiás reakció, pl. belégzés útján is, de elfogyasztva is okozhat nátha szerű tüneteket, rosszabb esetben asztmát.
Ha bővebben érdekel:
http://revista.seaic.es/febrero2000e/23-27.pdf
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8792925
Rachel mondta
bolhafűmaghéj (psyllium husk, útifűmaghéj néven is ismert)
Sajnos komolyabb problémát is okozhat, ha nem fogyasztanak elég vizet. Bélelzáródást és nyelőcső elzáródást is okozhat.
https://en.wikipedia.org/wiki/Psyllium_seed_husks
http://www.ehealthme.com/ds/psyllium%20husk/ileus/
Mindenmentes Nóri mondta
Jeleztem a bejegyzésben is, hogy inni kell rá, bár ez általában igaz a rostdús táplálkozásra. Egyébként bél/nyelőcsőelzáródást akkor okozhat, ha pl. valaki bevesz egy kanállal, mert hashajtónak is használatos. Így, kenyérben eloszlatva az a pár evőkanálnyi nem veszélyes.
Kriszta mondta
Szia Nóri, én tojást eszem, ellenben lenmagot nem. 1-2 tojás mellé szerinted szükséges még a bolhafűmaghéj? Vagy esetleg csak kevesebb? köszönöm
Nagyon sokat segítenek a receptjeid és a beszámolóid, nem érzem magam marslakónak 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia, tojással még nem próbáltam, így ahhoz nem tudok hozzászólni, de a lenmag helyettesítésére találsz tanácsot a hozzávalók alatt. 😉
Névtelen mondta
Szia Nóri,
ha friss élesztőt szeretnék használni, mennyit tegyek bele? Köszönöm a válaszod!
Kriszta
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Kiszta,
a receptet friss élesztővel írtam. Lehet, hogy "csomag" helyett "kocka" lett volna a megfelelő kifejezés. 🙂
Névtelen mondta
Szia Nóri, köszönöm szépen a válaszod 🙂 esetleg még a "friss" jelző is segíthet :)))))))))))) 😉
Kriszta
Mindenmentes Nóri mondta
XD Na jól van, jól van… pótolom. 😉
Tinda mondta
Kedves Nóri,
Nem tudom nem megosztani Veled az első kenyérsütésem élményét, amely a Te recepted alapján készült. Sokadjára álltam neki az ilyen-olyan kenyerek készítésének, egyik rosszabb lett, mint a másik. Ma a kenyered készítése közben megfogadtam, ha ez sem sikerül, befejeztem, vége! Kb. egy órája lett kész a kenyér. Külsőre jól nézett ki, én meg nem bírtam ki, hogy ne vágjam fel és ne kóstoljam meg. Nóri, minden elismerésem a receptért, ma megsütöttem életem első, sikeres, gyönyörű és ízletes kenyerét! Köszönet a receptért! 🙂
Kinga
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Kinga,
Micsoda hírek! Köszönöm, hogy írtál. 🙂
N.
Ildi mondta
Kedves Nóri!
Én is már 2x sikeresen megsütöttem ezt a kenyeret, mindkétszer tökéletes lett. Fantasztikus vastag ropogós héja lett, tésztájába kis egész köménymagot is szórtam, nagyon jól passzol bele ízben. Pizzát is sütöttem a kenyér recept szerint, az s tuti lett. Én is azt mondhatom az eddigi legtutibb gluténmentes kenyérrecept bizony a tied!
Szívből gratulálok és gondolom sokan hálásak vagyunk neked!
Ildi 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Köszi. 🙂
Névtelen mondta
Szia Nóri!Lenne egy kérdésem,bolhafűmaghéj helyett használhatok tojást és ha igen,mennyit?
Válaszod előre is köszönöm!!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Még sosem próbáltam, de 2db M-es vagy 1 jó nagy L-es tojással meg lehetne próbálni. Így szerintem összeállna a tészta, de nem tudom, hogy az állaga megfelelő lenne-e. Itt főleg a tartására gondolok.
Ha kipróbálod, írd meg, milyen lett!
N.
Névtelen mondta
Szia Nóri!Mindenképp megírom mert már annyi kenyérrecepten vagyok túl,sikertelenül!Nagy reményeket fűzök ehhez a recepthez!
Nemrég kezdtem el az otthon gyártott dolgok(tisztító szerek és kencék)világát,miért pont a főzést-sütést hagynám ki?Nemsokára megszületik az első babánk és addigra rutinossá szeretnék válni!
Férjem szakács,kint élünk Ausztriában és egy sípálya mellett dolgozik!Sajnos a"gyorsan-hamar bekapunk valamit"szerint eszik és gondoltam,akkor legalább itthon egyen egészségeset!A másik dolog hogy pikkelysömöre van és sokat olvastam róla hogy bizony ennél a bőrproblémánál sokszor a tej,a sertéshús és a glutén a ludas!Most ezt teszteljük, a sertéshús elhagyása nem volt túl nagy gond a többivel meglátjuk hogyan boldogulunk!
Az oldaladon megtaláltam mindent,ami ehhez kell!!!Édesség is van,ami lényeges!
Hamarosan írok!
Mariann
Mindenmentes Nóri mondta
Hajrá. 🙂
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
A véleményedet szeretném kérdezni, arról, hogy nekem élesztőmentes és búzalisztmentes kenyeret kell sütnöm, tehát tönköly, rozsliszt, zabliszt (most más nem jut eszembe), és sütőport javasolt hozzá az orvos, de nagyon nem sikerül, alig áll össze, és az íze sem jó. Van-e valami ötleted, hogy mit tehetnék bele, ami javítaná.
Nem vagyok igazi élelmiszer-allergiás, intoleranciám van, és bőrbetegséget okoz, elég sok élelmiszer tiltó listán van. Most három hónapig tart ez, aztán fokozatosan vissza lehet építeni majdnem mindent, a tejet, és a búzalisztet kivéve.
Köszi
Györgyi
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves Györgyi,
Ezt a kenyeremet sütötted? Korábban valaki már írta, hogy ugyanígy, sütőporral sütve is jó lett, csak nem ilyen levegős. Más lepénynek sütötte tepsiben, ropogósra.
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Bocsánat a hülye kérdésért, de ennyi vízben fel tud futni az élesztő ugyanúgy, mint mikor csak kicsi vízbe teszem? Nekem már több, mint egy órája csak pezseg, de amúgy meg sem moccan. =(
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Remélem, a kenyérsütésen azért időközben már túl vagy. 🙂 Nem, ennyi vizet nem "futtat fel" az élesztő, csak buborékol benne – innen tudjuk, hogy működik. 🙂
Üdv,
N.
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Most tervezek kávédarálót venni a lisztek miatt és nem tudok választani. Van, ami 180W-os de csak 75 g mag fér bele, és van, ami csak 125 W-os, de 250 g mag is belefér.
Megkérdezhetem, neked milyen kávédarálód van?
Köszi,
Adri
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Nekem Bosch kávédarálóm van: 180W, 75g fér bele. Nagyon szeretem.
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Köszönöm a javaslatot! Megvettem az általad ajánlott darálót, tényleg szuper =)
Láttam, hogy a leírás kéri, hogy ne tegyünk bele mákot és diót. Itt szerinted arra céloz, hogy olajos dolgokat ne daráljunk?
Eddig tökéletesen működik barna rizsnél és kölesnél, mást még nem próbáltam, te miket szoktál még a hajdinán kívül?
Köszönettel,
Adrienn
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Adrienn,
Örülök, hogy bevált a daráló. Én kölest, hajdinát, lenmagot és chia magot szoktam darálni vele. Barna rizst csak ritkán, ha elfelejtek időben lisztet rendelni vagy nem kapok, mert attól féltem a darálót.
És persze a házi marcipánhoz szeletelt mandulát, pisztáciát.
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Szia Nóri! Jelenleg nem ehetek kukoricát (sem), mit javasolsz mivel helyettesítsem a kukoricalisztet? Köszönöm, Orsi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Orsi,
szerintem mehet helyette is köles, vagy a többi lisztből használj arányosan többet.
Jó sütögetést,
Nóri
Névtelen mondta
Köszönöm! 🙂
Névtelen mondta
Szia,
Hol írhatnék neked privátba?
Az én címem: timeasz@vipmail.hu.
Ha az utifűmaghéjt kihagyom mivel helyettesítsem? Lenmaggal?
Köszi előre is a választ.
Tímea
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Tímea,
a menüsoron a kapcsolat fül alatt találod az email címem.
Ez a recept bolhafűmaghéj nélkül nem működik, a lenmag egyedül nem tartaná össze.
Üdv,
Nóri
Szilvia G mondta
Kedves Nori. Nagyon szepen koszonom a receptet. Nagyon jol sikerult a kenyer,pedig egy kicsit feltem tole.Mivel en egy masik orszagban elek,gondoltam nehez lesz beszerezni az alapanyagokat,es ha sikerul is,feltem hogy nem lesznek olyan minoseguek a lisztek. De lass csodat,minden ment mint a karikacsapas,annyi kulonbseggel,hogy egy fel decivel tobb vizet hasznaltam,mert tul suru volt a tesztam. A hajdina lisztem nagyon sotet szurke volt,ezert a kesz kenyerem is joval sotetebb lett mint a tied a kepen,de ez az izet nem befojasolta. Meg egyszer koszonom. Szilvi
Anita Kellerné Sajti mondta
Szia Nóri!
Ma megsütöttem a kenyér receptedet és nagyon finom lett! Végre egy finom kenyér! Köszönöm! Annyira örülök, hogy rátaláltam az oldaladra, rengeteg jó recepted van! Anita
Edith Bbits mondta
Többször is megsütöttem a kenyeredet, kihagyva a kukorica lisztet és a lenmaglisztet is, így is tökéletes! Szeretném megkérdezni, hogy élesztőt lehetne-e helyettesíteni szódabikarbónával, (candida diéta miatt)? Mit javasolnál mennyiségileg, esetleg zsiradék hozzáadásával?
Köszönöm előre is válaszod.
Edit
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves Edit,
Én egyszer próbáltam szódabikarbónával, de túl sokat tehettem bele, mert érezhető volt az ízén. Egyik olvasóm írta, hogy neki sikerült szódabikarbónával is, de mennyiséget nem tudok mondani.
Ha esetleg kitalálod, oszd meg itt kérlek! 🙂
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Még nem sütöttem, de hétvégén kipróbálom. Sajnos nem néztem ide vissza régóta, csak most jutott eszembe a kérdésem. Idáig bioboltban vettem élesztőmenteset, az elég jóízű, persze van benne egy kukoricaliszt, ami nem kéne nekem.
Most olvastam a tiramisudat, gratulálok, nagyon jól kitaláltad!
Köszi
Györgyi
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Kipróbáltam a kenyér receptedet,ami nagyon finom.Csak az egy bajom van, hogy a kenyér közepe kicsit ragadós marad.Szerinted mit rontok el?
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdv Kriszti
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Kriszti,
Valószínűleg kicsit sok benne a bolhafűmaghéj: nehéz leírni, hogy pontosan mennyi kell, mindannyiunk kanala más egy kicsit, ahhoz pedig túl könnyű, hogy mérleggel mérjük.
Próbáld meg legközelebb egy kicsit kevesebb bolhafűmaghéjjal, addig pedig szeletenként pirítsd meg egy kicsit, akkor megszikkad.
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Köszönőm a segítségedet! A mai kenyerembe kevesebb bolhafűmaghéjat tettem és egy egész élesztőt (eddig csak felet tettem) remélem jó lesz,de ez csak reggel fog kiderülni.Pirítósnak tényleg nagyon finom volt azt már kipróbáltuk!
Üdv Kriszti
Szilvia Szécsi mondta
Kedves Nóri!
Nagyon köszönöm a receptet. 7 éves kisfiam diabeteses és lisztérzékeny. Új kenyeret akart enni, ekkor bukkantam rá a receptedre. Nagyon ízlik neki. Én kevesebb psylliumot teszek bele, és nálunk lehet kapni gm köles és hajdina lisztet, úgyhogy nem kell darálnom, emiatt viszont picivel több vizet igényel. Nagyon finom és több napig eláll. Nagyon ügyes és kreatív vagy.
Névtelen mondta
Szia Nóri! Kipróbáltam a fenti receptet, igen bíztatóak az első eredmények! Nagyon hálás vagyok érte. Az útifűmaghéj (én így ismerem) hatalmas ötlet volt, tényleg szépen egybentartja a tésztát. Apróbb módosításokat eszközöltem, pl. nekem is picit több vizet kívánt (össz. 640 ml), igaz, én 8 ek maghéjat tettem bele és csak 1 darált lenmagot. A kölesliszt terhére kapott még 50g tökmaglisztet (ehhez 200 Ft/kg-os áron hozzájutunk, ráadásul remekül komplettál fehérje oldalról), valamint 1 ek köményt, mert azt már régebben is szerettük. Legközelebb majd picit több sót teszek bele, mert még mindig elég édes. Ja, és nálam a fél kocka élesztő is tökéletesen elvégezte a munkát, igaz, én fél órát kelesztettem csak tálban, a többi időt már a sütőformában töltötte.
Egyik ételallergiás barátom szemében felcsillant a remény, csak az élesztőt kéne vhogy kiküszöbölni. Próbáltad már esetleg egyéb alternatív kelesztőszerekkel? Minden ilyen irányú tapasztalatért, ötletért hálásak lennénk. Köszi még egyszer is, üdv. Bálint
Névtelen mondta
Kedves Nóri,
sikerült megsütnöm a kenyeret. Kicsit bíbelődtem a darálással, de az összeállítás rém egyszerű. Köszönöm, hogy megosztottad a tudásodat <3
Gabi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Bálint,
Ez a tökmagos-köményes dolog jól hangzik, már gondoltam mindenféle fűszeres variációkra, és igen, élesztőmentesre is, de nehéz nekiállnom megint kísérletezni valamivel, ami már működik. 🙂
Addig is, amíg gyártok variációkat a kenyérre, egyik olvasóm írta korábban, hogy élesztő helyett szódabikarbónával sütötte, és úgy is finom lett. Persze nem olyan laza, de finom. Csak arra kell figyelni, hogy ne menjen bele túl sok szódabikarbóna, mert akkor érezni lehet az ízén is.
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Hello Nóri!
Újra én jelentkezem, hogy röviden beszámoljak az azóta is rendületlen lelkesedéssel zajló kenyérsütési fejleményekről. 🙂 Nagyon örülünk továbbra is ennek az útifűmaghéjas alapötletnek, azóta már szereztünk be egy bionagykerben jó áron és kicsit komolyabb mennyiségben. A tökmagliszt bevált, 100g-ot is gond nélkül elfogad a tészta. (De szerintem ez a max.) A hajdinával picit lejjebb mentem, mert bár kásaként szeretjük, a kenyérnek valahogy olyan mesterségesnek tűnő (ill. markás, ahogy Te is írtad) mellékízt ad. Élesztőt az 52g-os kocka harmadáig faragtuk le, ez is szépen elvégzi a dolgát, igaz, két csapott ek. nádcukrot kap enni. :)) Az 1 ek. köményt érezni a kenyéren, de még nem tolakodó. A (himalája) sóval felmentünk 2 tk-ra.
Ezeket nem azért írom, hogy kritizáljam a receptet, csak hátha másnak is segít, aki bizonyos összetevőket nem annyira szeret vagy bír ill. az ízén próbál állogatni.
Viszont lenne egy kérdésem is: a legutóbbi kenyér alja egy kis sávban összetömörödött, sületlen maradt. Gyanítom, hogy ezúttal túlontúl megkelve raktam bele a formába (gyúrás nélkül), és az eközbeni nyomkodás miatt összetömörödött, összeesett picit. A búzalisztes kenyereket át szoktuk ugye óvatosan gyúrni a kelési ciklusok között, de a GM kenyér nem hagyja magát (nemigen nyúlik, glutén hiánya ugye…).
Mit javasolsz? Robotgéppel, dagasztószárral neki esni túl durva lenne, nem? Köszi, üdv. Bálint
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Bálint,
Köszönöm a kommenteket, szerintem is hasznos, ha megosztjuk a tapasztalatainkat. 🙂
Én egy ideje első körben hagyom nőni, amíg kitölti a tálat (ez kb. a duplája), utána a dagasztókarral röviden átgyúrom, ekkor teszem át a sütőformába: amíg bemelegszik a sütő, pont szépen megdagad és kitölti a formát.
Nekem is volt már benne ilyen összetömörödött rész, szerinte azért, mert nem kevertem el elég jól a bolhafűmaghéjat a vízben.
Üdv, N.
Névtelen mondta
Kedves Nóri, megsütöttük a kenyeret és nincs benne lyuk, hanem tömör lett – ennek ellenére ehető:(
Amiben eltérés lehetett az az evőkanál (csapott evőkanál) mérete, az alábbiakat mértem:
– 25g vagy 2cl a 2 ek. olívaolaj
– 20g az 5 csapott ek. bolhafűmaghéj (psyllium husk, útifűmaghéj néven is ismert)
– 25g az 5 csapott ek. darált lenmag**
Élesztőből (kocka) 32g került bele és szépen felfutott.
Hol lehet a hiba szerinted?
Előre is köszi, Annamari
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Annamari,
lehet a psyllium-víz arányával lehet picit mozgolódni: több psyllium jobban összetartja, kevésbé lesz levegős. A kevesebb víz ugyanígy működik. Picit több víz vagy picit több psylliumtól lehet levegősebb, de egyébként nekem sem sikerül mindig egyformán, és nem lesznek benne minden alkalommal egyforma bubik. 🙂
Névtelen mondta
Szia Nóri, köszönöm a választ!
Vízből 100-150 ml-el kevesebbet vett fel, lehet itt lesz a probléma.
A legközelebbi sütésnél megmérnéd hány grammra jön ki neked az 5 csapott evőkanál psyllium…
Előre is köszi!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Már próbáltam mérni, de ilyen kis mennyiséghez nem elég pontos a konyhai mérlegem.
Névtelen mondta
Szia, sajnálom és köszi:(
Ha esetleg egy mérőpohárba (vagy jelölt italos pohár) beleszórnád és kiderülne térfogatra mennyi (pl. centiliter), az is segítene, holnap mindenképp sütök másikat és szeretnék lyukakat… a kezdeti sikerélmény sokat jelent 🙂
Most megnéztem és nekem 5 csapott evőkanál bő 6 cl-nek felel meg (lazán szórva)…
Névtelen mondta
Hello Annamari! Nekem speciel egy picit több folyadékot igényelt a fenti lisztmennyiség (össz. 560g), 640 ml vízzel érzi jól magát, amihez hét csapott (közepes méretű) evőkanálnyi psylliumot adok. (Lenmagot most inkább hanyagolom.) Ez az útifűmaghéj-mennyiség 25 g, de ennyinél tényleg eléggé bejátszik a mérleg pontatlansága, viszont a térfogatát (N. Org., de a többi márka is ilyen sztem) lemérve 95 ml jött ki, ehhez már tudsz tartani! Amúgy nekem ill. az én élesztőmnek a méz nem jött be annyira, nádcukrot jobban szereti! A sütőformába történő berakás előtti keverőszáras átdagasztás legutóbb csodákat művelt, érdemes ezt is beiktatni. Üdv. Bálint
Névtelen mondta
Üdv és köszi!
Átszámoltam az adataid alapján és 18 grammra csökkentettem az útifűmaghéjat (a lenmag maradt 25g) ill. felitattam az 590ml vizet is (bár kicsit ragacsosnak éreztem), így sikeresen megjelentek a lyukak is…
Annamari
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Most jutottam el az újabb kenyérsütésig, nekem is 55-60 ml körül jött ki a bolhafűmaghéj, úgyhogy a víz lehetett a ludas.
Látom, alább ezt már meg is vitattátok. Örülök, hogy közös erőfeszítéssel megoldódott a kérdés. 🙂
Üdv, N.
Névtelen mondta
Szia, igen a víz lehetett…
Ami még kicsit zavar, hogy hamar kiszárad. Ezt úgy orvosolom, hogy pirítóst csinálunk belőle. Láttam, hogy hűtőben tároljátok, de amikor kiveszitek, akkor mikrózzátok vagy hagyjátok a konyhapulton felmelegedni?
Mindenmentes Nóri mondta
Nekünk van egy minigrill szendvicssütőnk, abban szoktuk megmelegíteni, kicsit meg is pirítjuk.
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Kétszer sütöttük már kenyeret a recepted alapján és nagyon finom. Legutóbb medvehagymával izesitettük, a tetejét pedig szezámmaggal szórtuk meg. Köszi, hogy megosztod tapasztalataidat és ötleteidet, nagyon hasznos! Aliz
Névtelen mondta
Kedves Nóri,
gratulálok a blogodhoz! Nagyon sokat segítesz nekem, mert 1 hete derült ki lisztérzékenységem, amit kis pánik és tanácstalanság kísért. Nagy segítség, hogy Rád találtam!
Sajnos a lisztérzékenységem mellett kukorica intoleranciát is kimutattak, így nálam a kukoricaliszt sem jöhet szóba. Van ötleted, hogyan készíthetek kenyeret, ha kukoricaliszt sem szerepelhet benne?
Nagyon köszönöm előre is! Anna
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Anna,
Szerintem próbáld arányosan növelni kukoricaliszt helyett a hajdina- és a barna rizsliszt mennyiségét, de kipróbálhatsz más lisztet is helyette, pl. amarantlisztet.
Üdv, Nóri
Névtelen mondta
Nagyon kezdő vagyok, de arra gondoltam nem-e lehetne használni kovaszt az éleszti helyett?
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Lehet, hogy lehet, én még nem próbáltam. 🙂
Ha beválik, írd meg, hogy tudjuk mi is!
Üdv, Nóri
Névtelen mondta
Sziasztok, én is élesztő nélkül szeretném elkészíteni a kenyeret. Tudna valaki pontos adagot mondani szódabikarbonátra vagy sütőporra? Köszi, Enikő
Névtelen mondta
Már kétszer megsütöttem a kenyeredet kedves Nóri, és messze magasan a legfinomabb gluténmentes kenyér az eddigi próbálkozásaim közül, a boltban vásároltakról meg ne is beszéljünk. (nekem kb. 1 decivel több vizet vett fel, de ezt érzi úgyis az ember készítés közben)
Szóval nagyon szépen köszönöm:), elkezdem a többi receptedet is kipróbálni, mert igen bíztató volt a kezdet:)
Anikó
Névtelen mondta
Szódabikarbónával már próbáltam én is, egy csapott teáskanállal raktam bele, fel is jött aránylag elfogadható méretre a kenyér, de az ízén nagyon lehetett érezni még ezt a kevés mennyiséget is, nekem nem jött be… Így maradok az élesztőnél, a fenti lisztadaghoz 20g-nyit használok, ez tényleg nem sok és szépen elvégzi a munkát (de 16g körülivel is sütöttem már). Amúgy az én tapasztalataim alapján nem annyira problémás így ebben a közegben az élesztő, ami ráadásul inaktivizálódik, amint megsül. De persze embere válogatja…
Habár a fenti recept már önmagában is szuper és örökké hálás leszek érte, pár dologban azért személyre szabtam picit, legfrissebb újításom, hogy megdarálom kávédarálóban az útifűmaghéjat, hogy apróbb legyen, jobban szétoszoljon a kenyérben. Nekem nagyon bevált, néhány dologra oda kell azonban figyelni: evőkanállal mért mennyiséget csökkenteni (nekem most 570 ml víz + 3 ek. darált útifűmaghéj, no lenmag), kicsit gyorsabban felveszi a vizet, így szinte másodpercekkel a felfuttatott élesztőbe tevés után már hozzá lehet önteni a lisztkeverékhez. Mivel kisebbek a pehelydarabkák, kevesebb helyet foglal így darálva, kb. fele akkora üvegben elfér, ezért is kell kicsit átszámolni a mennyiséget.
Jelenleg azon kísérletezem, hogy a fenti receptúrára épülve összeállítsak egy kész kenyérlisztkeveréket, amiben minden szárazanyag benne van (lisztek – ideértve tökmagliszt is, só, darált útifűmaghéj, fűszerek) s csak a felfuttatott élesztős vizet kell hozzáadni (a két ek olajjal), ebből aztán lehetne jól zárható befőttes üvegekben előkészíteni pár adaggal, időt spórolva ezzel a későbbiekben…
Nagyon bejött még a gyors és hatékony elkészítés érdekében az ötlet, hogy az élesztőkockát minimum fél órával előtte kiveszem a hűtőből. Így a langyos (barna)cukros vízben pillanatok alatt megindul…
Jó kísérletezést mindenkinek, ja és köszönjük Nórinak a blogot, recepteket, fórumot! 🙂
Üdv. Bálint
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Bálint,
Köszi a részletes hozzászólást! A darált bolhafűmaghéj jó ötlet, és egyben jó, hogy ezzel felhívtad a figyelmet arra, hogy nem mindegy, mennyire apró bolhafűmaghéjjal dolgozunk.
Az előre elkészített keverékhez még annyit fűznék hozzá, hogy szerintem a bolhafűmaghéjat fontos előbb a vízbe tenni, hogy megszívja magát, és zselésedjen, úgyhogy ezt kihagynám a kész liszteverékből és mindig az élesztős keverékkel tenném a kenyértésztába.
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Lányom glutén,tojás,élesztőmentes diétára van fogva.Esetleg tudnál valami kenyér receptet írni?
Gluténmentes kenyeret már sütöttem,akkor még nem tudtuk hogy az élesztő is gond,nagyon elvagyok keseredve!
Üdv:Klári
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves Klári,
A lenmagos lepényemről tudom, hogy tojás helyett egy reszelt cukkinivel és több vízzel is jól süthető. Van tojásmentes gofri recept is az oldalon. Ezeket megtalálod a tartalom fülön vagy a keresőben. Egyelőre ennyi.
Üdv,
Nóri
Sipiczkiné ZitA mondta
Kedves Nóri!
Régóta még a "tiramisus" időszakod óta vagyok a blogod rendszeres olvasója. Szeretnék segíteni azoknak a látogatóidnak akiknek valamilyen okból élesztőmentes és gluténmentes kenyeret kell enniük. Én a te recepted alapján készítem a kenyeret a következőképpen: a szárazanyagokat összekeverem, só, majd 1 kávéskanál sütőpor 1 kávéskanál szódabikarbóna és a víz. Cukor az élesztő hiánya miatt nem kell. Szintén nem kell a sütőbe sem víz. Addig míg bemelegszik a sütő néhányszor megkeverem a tésztát, szépen összeáll. Remélem segítettem, a recepttel azokon akiknek szintén élesztőmentes kenyér kell.
Üdv, Zita
Iván Éva mondta
Kedves Zita! Én is hasonlóan készíteném, még csak gondolatban tartok az előkészületeknél… Az érdekelne, hogy a sütőporral és a szódabikarbonáttal is ugyanannyi időt kell pihentetni, keleszteni, ahogy Nóri az élesztős receptben leírja? Vagy nem, ekkor elég csak a többszöri árkeverése a tésztának, és mehet a sütőbe?
Üdv, Éva
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Zita,
Köszönöm az értékes hozzászólásod és azt is, hogy ilyen régóta olvasol. 🙂
Frissítem is a kiegészítő információval a bejegyzést.
Üdv,
Nóri
Andrea mondta
Kedves Nóri!
Nagyon ígéretes a recepted, de a bolhafűmag és az asztma kapcsolata mégis eltántorított. A kislányom ugyanis enyhén asztmás, így kísérletezni sem merek, de még nem találtam olyan kenyérreceptet, amely glutén- és tejmentes, és élesztő nélkül készül.Nincs véletlenül ötleted erre a kombinációra…?
Üdv:
Andi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Andi,
Ha nincsen gondotok a tojással, akkor megpróbálhatod bolhafűmaghéj helyett 1-2 tojást felverni és belekeverni a vizes részbe, bár így kevesebb víz is elég lesz.
A kenyeret a glutén tartaná össze, ahelyett működik még a tojás is, de ha a tojás sem játszik, akkor a bolhafűmaghéj. 🙂
Üdv, Nóri
Névtelen mondta
Nóri, ez a kenyér annyira jó, hogy újabban csak ezt sütöm, sima kenyeret már nem is nagyon szoktam. Nem tudunk gluténérzékenységről a családban, de sok forrás szerint a gluténmentes étred segít(het) a PCO-n. Hátha.
A lisztek aránya nálam: 150 g kukorica, 150 g köles és 260 g rizsliszt (a férjem nem eszi meg a hajdinát), de most elfogyott a rizs és sok kukoricából, kevesebb kölesből csináltam, így is kiváló. 15 g élesztőt, 25 g őrölt lenmagot és 20 g útifűmaghéjat teszek bele, ez elég is, így olcsóbb 🙂
Nem tudom más is rájött-e már (biztosan), de még nem olvastam sehol: sima olcsó Nagykun barnarizst ledarálok kávédarálón, átszitálom, majd a fennmaradót még egyszer darálom és átszitálom. A szitálványból sütöm a kenyeret, a fennmaradt rizsdarából pedig fincsi kását csinálok hétvégén reggelire amikor sok időm van ezzel pepecselni. Kölessel ugyanez működik. Sőt, a rizsdarából nagyon finom selymes rizstej vagy rizstejszín is készíthető, gyorsabban megvan mint az egész szemekből, és fehérebb az eredmény, mivel a korpája nagy része a lisztben van.
Még egyszer köszi a receptet, csak így tovább!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Köszi a hozzászólást, örülök, hogy ízlik! 🙂
Igen, én is írtam már másik bejegyzésben, hogy kávédarálón őrlöm a liszteket, bár a barna rizstől féltem szegényt és azt inkább megveszem lisztben.
A többi ötlet viszont nekem is új volt, köszi, hogy megosztottad. 🙂
Barth Julia mondta
Szia! Azt szeretném megkérdezni, hogy lehet pirítani a kenyérkét? Nekem eddig a keményítő-mentes kenyerek valahogy túl tömörek, zsírosak lettek, és nem pirultak, inkább tovább puhultak. De a Te recepted nagyon szimpatikus, szívesen kipróbálnám! 🙂
Köszi előre is a választ!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Persze, lehet pirítani: mi mindig megpirítjuk egy kicsit, már csak azért is, hogy a hűtő után egy kicsit átmelegítsük.
Üdv, Nóri
Barth Julia mondta
Köszönöm! Akkor még annyit szeretnék, hogy – mivel candida diétát is tartanunk kellene – működhet szerinted csak sütőpor és szódabikarbóna keverékkel? Nagyon köszönöm a segítséged, igazán örülök, hogy találtam végre egy nem csak keményítős kenyér receptet! 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Én nem próbáltam, de az egyik kedves hozzászóló igen, és szerinte működött. A hozzávalók alá másoltam, amit javasolt: "Ha élesztő nélkül szeretnéd elkészíteni" kezdettel. 🙂
Barth Julia mondta
Nagyon köszönöm! Mikor leírtam a kérdést közben már meg is találtam a választ, ne haragudj az ismétlésért!
Gabi mondta
Szia Nóri,
Már sokadjára sütöm meg a minden mentes kenyeret a recepted alapján. Nagyon szeretjük. Nekem csak és kizárólag az élesztővel van/volt gondom. Addig kutakodtam a netem még sikerült egy jó megoldást találni, hogy az élesztőt el lehessen hagyni. Igaz, hogy így a kenyér sütés előkészület több napig tart. A jó hír az az, hogy tervezhető. Az élesztőt kefirbe erjesztett barna rizs liszttel váltottam ki. Azt nem tudom, hogy bolti kefirrel működik-e mert azzal még nem próbáltam. Én a kefirt saját magam készítem kefir gombával és 3,5% bió tejjel.
A receptedben minden megegyezik és csak annyiban változik, hogy: egy műanyag edényben 2 dl jól megérlelt kefírbe (ezt majd a végén leírom) belekeverek ½ dl barna lisztet. Ezt az este folyamán csinálom meg. Hagyom másnap estig vagyis 24 órát állni szoba hőméréskleten. A 24-ik óra közeledtével lehet látni, hogy emelkedik a liszetes kefír és enyhén bugyborékos. Ebbe a masszába teszem bele a langyos vizet úgy, hogy a massza és a víz 5,9 dl legyen (ahogyan a receptedben is). Ezt öntöm bele az utifűmaghéj és lenmag liszt keverékbe, hagyom állni egy nagyon picit és utána keverem a többi recept szerinti liszttel. Összekeverem és utána hagyom állni másnap reggelig vagyis 12 órát. Reggel enyhén olajozott kézzel kicsit átgyúrom (1/2 – 1 perc), formázom és beleteszem abba a tepsibe vagy edénybe amiben meg fogom sütni. Ebben az edényben is hagyom estig állni vagyis újabb 12 órát. Lehet majd látni, hogy a kenyér jócskán megnöveli a térfogatát. Ha jó a kefíres massza akkor meg is tud majdnem duplázódni. Ekkor megsütöm a recept szerint. Rácson hagyom reggelig állni. És voilá elksézült az élesztőmentes, gluténmentes kenyér. Nagyon finom és nincs se élesztő szaga sem élesztős íze.
A házi készítéű kefírt pedig úgy érlelem, hogy mikor leszűröm a kefírt a gombáról akkor nem a hűtőbe teszem, hanem a kimért 2 dl kefirt hagyom 48 órát állni szoba hőmérsékleten (műanyag vagy üveg edényben) és ekkor keverem bele a ½ dl barna rizs lisztet. És akkor innen kezdődik a további 24 órás lisztes érlelés. Majd folytatás a fent leírtak alapján.
Lehet, hogy macerásnak hangzik. De ezek a kefíres/lisztes előkészületek mind egy-egy pár perces mozzanat. És mit ne modjak. Az íz élmény végett jócskán megéri.
Üdvözlettel,
Gabi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Gabi,
Köszi, hogy megosztottad ezt az ötletet, nekem nagyon tetszik! Bár valóban nem egyszerű, ennek már napokkal előre, időben neki kell látni. 🙂 Lehet, hogy ki is próbálom, mondjuk szójajoghurttal…
Nóri
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Én még sosem kommentáltam sehol, semmilyen posztot, így ez több szempontból is az első alkalom: első bejegyzés, első mindenmentes kenyér, első mindenmentes mogyorókrém. Nem indult jól a kaland, mert a nemrég beszerzett hiper-szuper aprító, daráló, stb. gépem nem bírt a kölessel. Gondoltam, marad egyben, majd lesz valahogy! Legfeljebb nem sikerül. Nos jelentem: így is tetszetős és ehető végeredmény született! Igaz, kicsit több vizet raktam hozzá, hogy legyen mit a kölesnek felvenni. Mivel az igen-igen maradi férjem sem kapott röhögő görcsöt a késztermék láttán, sőt azt mondta, hogy megkóstolja (ez nagy szó!), így azt hiszem máskor is készül majd nálunk mindenmentes kenyér.
Köszönöm a receptet!
Mindenmentes Nóri mondta
Akkor ez egy igazi átütő siker! Köszönöm, hogy megírtad. 🙂
Ica mondta
Szia Nóri és kedves Mindenki!
Már nagyon sokszor megsütöttem ezt a finom kenyeret, roppantul hálás vagyok a receptért.
Az összetevőkön sosem változtattam, ennek ellenére mindig másképpen sikerül. Hol kicsit szellősebb, hol tömöttebb, de mindig jól sikerült. Viszont az ízén, főleg az elején mindig valami markáns, talán pici keserűt éreztem, de már teljesen megszoktam, nem zavar.
Most olvastam végig a kommenteket, lehet, hogy a hajdinának van ilyen íze?
Régebben ZOZOBP írta, hogy neki nem sikerült kenyérsütőgépben. Örömmel tudatom veletek, hogy nekem igen, nem is egyszer.
Nem kell élesztőt futtatni, …kényelmes nagyon.
Mint írtam nem változtattam az összetevőkön, néha én is teszek bele 1 evőkanál köménymagot (simán elbírja), vagy 3-4 db szárított, vagy olajban áztatott aszalt paradicsomot apróra vagdosva, vagy 12 ek. magmixet, néha csak diót. Mindegyik nagyon ízlik.
Szóval a száraz hozzávalókat beteszem a tartályba (lisztek, só).
Egy pohárkában a friss élesztőt krémesre keverem 1-2 evőkanál vízzel (nem futtatom).
Mikróban megmelegítem, de csak langyosra a mézzel elkevert vizet (nem az élesztőset, hanem az 590 ml-t). Ebbe a vízbe beleteszem az útifüvet és a lenmaglisztet, hagyom kicsit zselésedni, beleöntöm a lisztekhez az élesztőt, a bolhafüves vizet és az olajat. Már csak a gombnyomás van hátra. Ha nem kell darálni a liszteket ez mindeddig 5 perc.
Nekem jó öreg Morphy Richardsom van. Vagy a 2-es (french),vagy a 3-as (whole wheat) funkciót választom, a nagy méretet és a sötétebb kenyeret. Azt vettem észre, hogy mindegy melyik programon sütöm.
Mikor jelez a gép, hogy megsült a kenyér, akkor én nagyon világosnak találom, kívülről úgy tűnik, hogy még nem sült át (persze ezt sosem ellenőriztem még, nem mertem), inkább rákapcsoltam a plusz sütési időre (ez nálam a 12-es gomb). Azon még egy órát sül.
Sosem égett meg, sőt…, sosem száradt ki.
Mivel így nagyon sokáig készül (és időm sincs mindig ennyi), néha a második keverés után átöntöm formába és úgy teszem be a sütőmbe, ott még néhány 10percig kelesztem 40°C-on,majd megsütöm, így már sokkal rövidebb a kenyérkészítés.
Ha nem sietek vele, akkor mindig a kenyérsütővel készítem.
Nem garantálom, hogy mindegyik k.sütőgép egyformán működik, de nekem bevált.
Még egy tapasztalat: Ha már felszeleteltem a kenyeret, mindig beteszem a hűtőbe zárt műanyag dobozban. Minden alkalommal vagy pirítom, vagy csak melegítem. Ha szendvicsnek viszem, akkor pirítom és kihűtöm (házi kétszersült). Mivel egyedül eszem a családban, így előfordult az is, hogy 10 napig is megmaradt, semmi baja nem volt.
Jó kenyérsütést mindenkinek!
Ica
Kinga mondta
szia Ica, nem penészedik meg, ha ennyi ideig áll?
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves Ica,
Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat! 🙂
Kérdésedre válaszolva csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy igen, valószínűleg a hajdinának van kesernyés íze. Ha pirított hajdinát használsz, akkor főleg, de van, aki a sima hajdinát is kicsit kesernyésnek érzi.
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Szeretném megsütni a kenyeret, de csak szárított élesztőm van itthon. Azzal is működhet szerinted? Ha igen, melyik lépésben kellene hozzátenni?
Köszi a válaszod!
Ancsa
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Ancsa,
szerintem az élesztő az élesztő, miért ne lenne jó a szárított is…? Én még nem használtam ilyet, úgyhogy vagy ugyanúgy használnám, mint a frisset, vagy elolvasnám, mit javasol a gyártó a csomagoláson. Sok sikert! 🙂
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Cukorbetegségem miatt már nagyon régóta keresek gluténmentes, de lassan felszívódó CH-s kenyeret, és nagyon hálás vagyok ezért a receptért. Köszönöm:) Már többször megsütöttem, kenyérsütőben (mert hát én az a kényelmes féleség vagyok), de ott is mindig tökékéletesen sikerült. Életem következő 70 évben csak ezt a kenyeret fogom enni:)
Egyébként most leltem a blogodra, nagyon tetszik, remélem rálelek benne valami lassan felszívódó gluténmentes sütikére is:)
Még egyszer köszönöm.
Üdv: Ildi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Ildi,
Köszönöm a kedves hozzászólásod. 🙂
A blogon minden cukormentes és lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz – legjobb tudásom szerint, mivel én is csak ilyen dolgokat ehetek. Csak a gluténmentes címkére kell szűrnöd. A keresett desszerteket, útravaló kekszeket ezeken a linkeken találod:
http://www.mindenmentes.hu/tag/desszert/+gluténmentes
http://www.mindenmentes.hu/tag/keksz/+gluténmentes
A tájékozódásban segít a "Tartalom" és a "Mitől mentes?" fül, fent a menüsorban.
További kellemes böngészést és sütögetést kívánok,
Nóri
szeparé mondta
Szia Nóri.
Már többször megsütöttem ezt a kenyeret és nagyon finom.Egyetlen problémám a kölessel van.Tudnál nekem segíteni hogy mivel és milyen mennyiségben helyettesíthetném.Köszönöm a segítséged!Krisztina
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Krisztina,
Szerintem vagy helyettesítsd a többi liszt mennyiségét arányosan növelve, bár így lehet, hogy tömörebb lesz a kenyér, ezek a lisztek jobban összefogják. A másik lehetőség, hogy próbálj helyette amarantlisztet. Utóbbit én még nem használtam, de egyik barátnőmnek jó tapasztalatai vannak vele, és úgy gondolom, hogy a köleshez hasonló tulajdonságai lehetnek, ami a kenyérsütést illeti.
Egyébként mi a gond a kölessel? Ha megoldódik, szívesen veszem, ha megosztod a tapasztalatidat. 🙂
Üdv,
Nóri
CsillaRita mondta
Kedves Nóri!
Másodszor készítettem el ezt a kenyeret és elhatároztam, ezentúl ezt sütöm rendszeresen.
Szeptember óta kell GM táplálkoznom és azóta legalább 30 kenyérreceptet kipróbáltam, de csak ez feledteti a fehér kenyér emlékét. 🙂 Még a héja is ropogós!
Nagyon köszönöm és gratulálok!
Igaz, nem volt köleslisztem és cirokliszttel pótoltam, de az arányokon nem változtattam. Azt is tudom ajánlani, annak is, akinek a kölesliszt nem tetszik.
Apukádat megkínálhatod bátran, nekem házi sonkával is nagyon ízlik! 🙂
További jó munkát!
Csilla
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Csilla,
Köszi a tippet a cirok liszttel – én még nem próbáltam, de úgy tudom, a kölessel rokon fajok, így biztosan jó ötlet a kenyérbe, volt is ilyen kérdés a napokban. 🙂
Üdv,
Nóri
Mindenmentes Nóri mondta
Krisztina,
A következő hozzászóló ajánlotta köles helyett a cirok lisztet. Szerintem jó ötlet, érdemes lehet kipróbálnod köles helyett.
szeparé mondta
Szia Nóri
Nem volt türelmem a válaszra várni (sorry, én már csak egy ilyen "azonnal akarom" típus vagyok) így hát tegnap nekiláttam a próbálkozásnak.Én is azt hallottam, hogy amaránttal helyettesítsem.Csak azt nem tudtam, hogy liszt vagy a pattogatott változat.Én fele-fele arányban használtam a köles mennyisége helyett.Nagyon finom kívül ropogós, belül omlós kenyerem lett! 🙂 De sajnos még mindig érezni valami fura mellékízt.Most a hajdinát próbálnám meg valamire lecserélni.Várom az ötleteket! 🙂
Azért mos is sül egy a sütőben 😉 A tegnapit egy barátomnak készítettem.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
A hajdinát megpróbálhatod barna rizsliszttel kipótolni.
Üdv, Nóri
Eszter Fazekas mondta
Szia!
a kukorica lisztet mivel helyettesíthetem?
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Szerintem mérj a többiből arányosan többet.
Üdv, Nóri
Juhász Kata mondta
Köszi a receptet, ez az első gluténmentes kenyér, ami kenyérszerű! Mindössze annyit változtattam, hogy víz helyett írót használtam (tartósítószer allergia miatt én a vajat is magam készítem). Ütöttem bele egy tojást is, hogy kevésbé morzsálódjon, és a végén burgonyaliszttel sűrítettem. Váratlanul ért, hogy kiderült, lisztérzékeny vagyok, és mindennel meg bírtam barátkozni, de a kenyérrel azt hittem, megveszek. Még egyszer köszi! -)))
szaberka mondta
Már egy éve sütöm, és nem is óhajtok másra áttérni :))) Köszönjük.
Noémi Geszti mondta
Köszi a receptet, nagyon jó lett! Én kihagytam a kukoricalisztet mert az nem volt itthon, és csak fél adag élesztőt használtam, de így is kifejezetten "kenyeres", kenyér nélküli kenyér lett 🙂
Lili mondta
Szia Nóri!
Pár hete találtam az oldaladra, és annyira szimpatikus az írásaid stílusa, hangvétele! Nem vagyok glutén-, sem semmilyen érzékeny, vagy legalábbis nem kimutatottan, csak érdekel minden, ami egy lépéssel közelebb visz az egészséges táplálkozáshoz.
Megsütöttem a kenyered, annyi különbséggel, hogy tojást is tettem bele, és nagyon finom lett, számomra semmi kompromisszum nincs benne sem íz, sem állag terén, sőt! A hozzávalókkal kapcsolatban lenne egy kérdésem: Te azért készíted élesztővel, mert írod, hogy szereted az ízét? Sok hasonló receptben élesztő helyett szódabikarbónát és/vagy aszkorbinsavat írnak. Neked erről mi a véleményed? Ízlések és pofonok? Vagy azok más állagot eredményeznek? Annyiból mindenképpen egyszerűbbnek tűnnek, hogy nincs kelési folyamat.
Köszönöm szépen!
Lili
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Lili,
Örülök, hogy tetszik, amit itt olvasol. 🙂
Azért sütöm élesztővel, mert egyszerűen nem volt okom anno kihagyni belőle: erre pont nem vagyok érzékeny, sok benne a B vitamin, és igen, ízlik is. 🙂 Egyszer próbáltam szódabikarbónával, de nekünk nem ízlett. Szerintem nem találtam el jól az arányokat, mert itt a hozzászólók között többen is írják, hogy nekik élesztő nélkül is jól sikerült.
Szerintem olvass vissza és próbáld ki mindkét módon, ha van kedved, majd meglátod, melyik az igazi…
Üdv és jó sütögetést,
Nóri
Zita Kovács mondta
Kedves Nóri!
Örülök, hogy rátaláltam a blogodra!Gratulálok, nagyon jók a receptjeid!A kenyeredet kétszer is megsütöttem, a leírtak szerint. Az íze nagyon jó lett, a másodiknál egy picivel több sóval. Az állagával volt egy kis gondom, mert bár szépen feljött a keléskor, a sütés során összeesett. Úgy érzem elég meleg volt a sütő, vizet is tettem alá, talán az lehet a gond, hogy nem légkeveréses a sütőm?Van ötleted, hogy lehet ezt áthidalni?Köszönöm és további jó munkát kívánok!
Zita
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Zita,
Örülök, hogy benéztél. 🙂
Két ötletem van a sütőn kívül: nem volt-e picit több folyadék a tésztában a kelleténél? Átgyúrtad-e a tésztát, miután a duplájára kelt, és mielőtt bekerült a sütőformákba még egy kicsit kelni? Nekem ezek miatt volt, hogy picit összeesett…
Üdv, Nóri
kkatyusa mondta
Kedves Nóri!
Megtennéd, hogy az előírt mennyiségeket megadod ml-ben?
A kenyérsütőhöz való arányokat ezek segítségével ki tudnám kalkulálni.
Előre is nagyon köszönöm! Szép napokat!
Kata
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Kata,
Persze, megnézem a jövő héten. Sajnos a hozzászólásod éppen egy nagy adag kenyérsütés után jött, így most várnod kell…
Ágnes Cirok-Szabó mondta
Nóri! Túlzás nélkül állítom, hogy ez a kenyér isteni! Gluténérzékeny vagyok, és a férjem mondta, hogy próbáljuk ki a sütést. Ő darált, én dagasztottam és sütöttem. És a végeredmény szuper! …Megnézem gyorsan a többi receptedet is! 🙂
Eszti mondta
Szia Nóri,
tegnap sütöttem meg, szuper lett, pont olyan mint a fotón! Nekem valószínűleg kisebb formám van, mert végül nem használtam, kelesztés után úgy megnőtt a tészta, hogy bele se fért volna. Formáztam egy kis cipőt, és be a sütőbe…. Legközelebb, arra gondoltam kis baguette-eket sütnék baguette formában. Akkor kb mennyi lenne a sütési idő szerinted? Köszi!
Mindenmentes Nóri mondta
Csapatmunka. 🙂
Örülök, hogy ízlett!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Eszti,
Szerintem bagett-méretben fele sütési idővel futnék neki, aztán ez persze tapasztalat alapján korrigálható. 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Kata,
Tegnap tudtam lemérni, 1 kenyérhez a recept szerint a következőket használom: 170ml kukoricaliszt, 300ml barna rizsliszt, 235ml köles és 135ml hajdina – a köles és a hajdina egészben ennyi!
Üdv, Nóri
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Nagyon örülök,hogy rátaláltam az oldaladra.Már két hónapja nagy sikerrel sütöm a kenyeredet.Lenne egy kérdésem:A teljes kiőrlésű gabonákban,magvakban lévő fitinsav hosszabb távon nem okozhat gondot?(a vas,cink,Ca stb.szervezetből valófelszívódását gátló hatására gondolok) Nem túl bíztató dolgokat olvastam erről.
Köszönöm:Gitta
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Gitta,
A különböző magvakban sok olyan anyag van, ami gátolja az emésztésüket: az anyanövény nem azért termi őket, hogy mi megegyük, hanem hogy lehetőleg változatlanul áthaladjon rajtunk…
Én ezek miatt egyelőre mégsem aggódom: ha az étrendünkből kihagyjuk ezeket, akkor kiesik sok összetett szénhidrát és rost, ami más rövid távon is gondot okozna. Bízom benne, hogy az emberi szervezet azért valamilyen szinten már hozzászokott ezekhez az anyagokhoz. Aki nagyon biztosra akar menni, az elkészítés/fogyasztás előtt sokáig áztatja a magokat, hüvelyeseket, mert ilyenkor lebontják a "védőköpenyt".
Röviden ennyi . 🙂
Névtelen mondta
Kedves Nóri! Ez a kenyér nagyon finom! Kicsit féltem hogy a méztől édes lesz, de nem lett az. Kissé kesernyés, gondolom a sok magtól, de így is nagyon finom! Esetleg kiszámoltad már mennyibe kerül így egy adag? További sok sikert a főzőcskézéshez! Üdv. Kata
Rita mondta
Hát ez szörnyű… Este sütöttem meg a kenyered, és még mindig kijárok egy-egy szeletet megenni! Nagyon finom! Bolhafű helyett őrölt chia magot tettem bele, így is nagyon jó lett, sőt, forrón sem volt nedves a belseje (merthogy nem bírtam kivárni hogy kihűljön).
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Előszőr is köszönet ezért az oldalért. Én teljesen kétségbeestem, mikor a 10 éves kisfiamnál a meglévő tojásallergia mellé, glutén, búza és kukorica allergiát is megállapítottak. Szerette a pizzát, a lángost, a hamburgert és így tovább..
Az lenne a kérdésem, hogy a kukoricalisztet mivel tudnám helyettesíteni, hogy az állaga/ize ne változzon? Gépben süthető?
Esetleg nem lenne valami hot-dog kifli recepted?
Válaszodat előre is köszönöm!
O.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Kata,
Örülök, hogy ízlett. Eleinte kiszámoltam, kb. egy jó minőségű teljes kiőrlésű, nem gm kenyér árában volt, de pontosan már nem emlékszem. Attól is függ, hogy ki hol, milyen minőségű alapanyagokat vesz.
Jó sütögetést! 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
😀 Hát én kérek elnézést, amiért ezek szerint gyakran kell majd sütnöd… 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Szerintem a kukoricalisztet kihagyhatod úgy is, hogy a többi lisztből arányosan többet használsz. Erről és a gépi sütésről is voltak már korábban hozzászólások, szerintem érdemes lenne elolvasnod őket.
Külön kifli receptem nincs, de talán szintén itt írta valaki (vagy facebookon), hogy ebből a tésztából tudott zsemlét/kiflit/bagettet sütni.
Üdv, N. 🙂
Fairuz mondta
Szia Nóri,
a barna rizsliszt helyettesíthető sima rizsliszttel?
Köszönöm!
Zsuzsa
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Igen, a kenyér szerintem úgy is jó lesz, csak a barna rizslisztben több a rost.
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Szerinted a hajdinaliszt helyettesíthető zabliszttel, esetleg rozsliszttel?("Csak" búzalisztérzékeny vagyok, nem glutén.) Nekem még ezzel a kevés hajdinával is túl kesernyés sokszor. 🙁
Bogi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Bogi,
Szerintem mindkettővel helyettesítheted. Ha nagyon keserűnek érzed a hajdinát, nézd meg jól, hogy nem pörkölt-e véletlenül (sötét színű, nem szürkés).
Üdv, Nóri
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Ez a bolhafű egyenlő az útifűvel? Én arról hallottam kötőanyagként.
Zildi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Zildi,
Igen, bolhafű maghéj, útifű maghéj, psyllium husk: ez mind ugyanaz. 🙂
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Hónapok óta próbálkozom kenyeret sütni azokból a hozzávalókból, amelyekre nem vagyok intoleráns. Sajnos én a kukoricát és a lenmagot sem tudom megenni. Kérlek tanácsolj valamilyen alternatív hatóanyagot, hogy az én kenyeremről is ódákat zengjek. Rozsliszttel szoktam sütni, de a belseje ragad a késre, amikor szelem, az ízével nincs gondom…
Köszönettel, Ági
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Ági,
Ebben a receptben megpróbálhatod amarant lisztre cserélni a kukoricát, ha azzal nincs gondod. A belseje a picit sokra sikerült bolhafűmaghéjtól is ragadhat: próbálj kicsit kevesebbet használni. A lenmagot el is hagyhatod, ha már így is az a baj, hogy ragacsos, de ha szeretnél helyette valamit, próbálj chia magot.
Remélem, segíthettem!
Üdv, Nóri
Névtelen mondta
Köszönöm, a chia magot megkísérlem, mert az amarant sem jó.
A rozslisztre kb 500g-ra szoktam két evőkanálnyi útifúmaghéhat tenni . Sok lehet?
A mimen-es keverékeket is próbáltam kombinálni a rozzsal, hát kísérletek tárháza leszek már, csak lesz egyszer egy olyan finom kenyerem ami más elé is odatehető…:)
Ági
Mindenmentes Nóri mondta
Ez egy ilyen kísérletezős műfaj… 🙂
Most picit nem értem: ha csak rozslisztből sütöd, akkor az elég messze van ettől a recepttől, így nehéz okosnak lennem. Rozskenyérhez szerintem len- vagy chia mag is felesleges lehet, mert nem gluténmentes: ebbe a kenyérbe azért kellett, hogy valami tartást adjon neki.
Névtelen mondta
Nem glutén, csak búzaliszt, kukorica amarant és babfélék a szóját is beleértve az amit nem ehetek. Igen így komplikáltnak tűnik, de a többi ami ebben a kenyérben benne van az nekem is jó lenne. Kb fél éve próbálkoztam sokféleképpen a rozsliszttel, amikor a csicseriborsó liszt jónak tűnt, és a rozzsal kapcsolatos kudarcaim miatt próbálkozom valami mással, egyelőre kevesebb sikerrel. Nem akartam a komplikáltak között lenni. Szeretnék egy másik fajta lisztből is csodás kenyeret sütni magamnak, mint ahogy a családomnak a fehér lisztből általában sikereset szoktam. Köszönöm a megértésedet, de nem sok blog van még azok között sem akik kenyérsütéssel foglalkoznak, hogy a búzalisztet meg tudnák kerülni, vagy akár a sikért, ami nekem szintén nem jó.
Mindenmentes Nóri mondta
Aham, akkor talán ha megpróbálnád ezt a receptet kukorica helyett rozsliszttel? Lenmagot kihagyva vagy helyette chiával?
Más blogok közül Limara pékségét érdemes megkeresned: ő nagyon ért a kenyérsütéshez és gluténmentes témában is érdekelt, így biztosan van tapasztalata alternatív lisztekkel is. Hátha van búzamentes rozs/zab/egyéb kenyere…
Kíváncsi vagyok, mire jutsz! 🙂
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Instant élesztővel is tökéletes lett. Köszönet a receptért! Edit
Karcsi mondta
Kedves Nóri!
Sajnos, nemrégiben én is beléptem a mindenre érzékenyek klubjába (tej, tojás, glutén, élesztő). Az élesztő miatt a te eredeti recepted sajnos nekem nem jó. Megpróbáltam a sütőporos-szódabikarbónás változatot: hát, ehető lett, de azért ennél többet nem mondanék róla. Most próbálok egy kicsit kísérletezni vele (hajdinát kihagyom, mert többen mondták, hogy az rontja az ízét, több só, tökmagliszt, kömény stb.). Azt szeretném ezzel kapcsolatban megkérdezni, hogy ecetet tettél-e bele valaha? Amikor régen rozskenyereket sütöttem gépben, minden receptbe kellett egy ek. ecet, ami javította az ízét és az állagát. Szerinted ebben a tésztában hogy működne?
Kösz, Karcsi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Üdv a klubban! 🙂
Élesztő mellé nem kell ecet, így én nem használtam, de ha sütőporral/szódabikarbónával sütöd, akkor kötelező… Ha eddig nem használtál ecetet, ez is ronthatott az ízén eddig.
Remélem, a kísérletezéssel sikerül megtalálnod az igazit! 🙂
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Azt hiszem, az előbbi hozzászólásom elszállt, ha mégsem, kérlek ne haragudj, hogy megismétlem. Már nagyon várom, hogy kipróbáljam ezt a receptet, de néhány kérdésem még lenne hozzá.
1. Mennyi a legkevesebb útifűmaghéj, amit érdemes használni? (hajlamos vagyok a légúti nyavalyákra, és jobb félni…..)
2. Hagyományos gázsütőben változik a sütési idő/hőfok?
3. Ha sima rizslisztet használok, kevesebb víz szükséges hozzá?
4. A két kelesztés között milyen alaposan szoktad átgyúrni a tésztát?
5. Neked mi a tapasztalatod, hogy érdemes hűteni a kenyeret? Konyharuhába tekerve, vagy csak rácson?
Köszönöm előre is a segítséged, és további jó sütést-főzést kívánok!
Zsu
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Zsu,
Az első hozzászólásod valóban elszállt…
1. Ha félsz az útifűtől, próbáld meg chia maggal: abból ugyanannyi ek. egész magot használj, és frissen daráld meg. (Légúti nyavalyákra esetleg próbálj egy kis ideig tejtermék nélkül élni, hátha…)
2. Sosem sütöttem gázsütőben… A helyedben megpróbálnék utánanézni, hogy gázsütőben mennyi a 180 fok, vagy vennék egy hőmérőt…
3. Sima rizsliszttel is ugyanennyi víz kell, csak kevesebb lesz benne picivel az élelmi rost.
4. Kelesztéskor a robotgépben hagyom a tésztát, és egyszer megy benne körbe a kar, amikor "átgyúrom".
5. Szabadon állva hagyom hűlni a kenyeret: a sütőpapírnál fogva kiemelem és rátámasztom a sütőformára, egész pontosan – majdnem olyan, mint a sütőrács. 🙂
Főleg a gázsütő miatt izgulok érted, sikeres sütögetést! 🙂
csakb mondta
Kedves Nóri!
Köszönöm szépen a receptet, eddig ez a legjobb gluténmentes kenyér, amit találtam a széles interneteken! 🙂
Egy hete már sikeres volt az első sütés, most épp a második sül.
Barna rizsliszt helyett simát rakok bele, mert ahhoz sokkal olcsóbban hozzájutok, és szórok bele pár kanál szezám- és napraforgómagot is.
A gázsütő miatt nem kell aggódni, én is abban sütöm, és tökéletes lett. 40 perc után néha kiveszem, és tűpróbával ellenőrzöm, hogy hogy áll. Legutóbb kb. pont 50 perc kellett neki.
Hőmérőm nincs a sütőben, olyan fokozaton sütöm, amin általában elég jól sikerül mindenféle sütemény.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Köszi, hogy megírtad!
M. Nógrád Megyéből mondta
Kedves Nóri!
Érdeklődöm, hogy a receptjeid kcal tartalma nincs-e meg véletlenül? Vagy erre nincs szükség, ha a CH-t számoljuk?
Előre is nagyon köszönöm.
M. Nógrád Megyéből
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves M.,
én sosem számoltam kalória tartalmat, csak CH-t. Persze az oldalon található táblázattal (Tartalom fülön) a kcal is kiszámolható: ha esetleg valamiét kiszámolod, és megírod nekem, szívesen kiteszem, hogy más is lássa. 🙂
M. Nógrád Megyéből mondta
Kedves Nóri!
Éppen most sült ki az első mindenmentes kenyerem! Gyönyörű lett és az illata felséges, biztosan az íze is finom, de majd holnap kiderül, mert hallgatok a jó szóra és éjszaka pihentetem. Grammra a Te receptedet követtem és kenyérsütő gépben készült el. Kiszámítottam az energia tartalmát, ami többszöri ellenőrzés után 222,4 kcal/100 gr kenyér.
A saját, kipróbált és állandóan karban tartott tápanyag táblázatomból számítottam az értéket. Jónak kell lennie, mert belefér a szórásba, ahogy a kenyérféléket nézem más kalória táblázatoknál.
Elegem lett abból, hogy ahány tápanyag táblázat, annyiféle értéket találok és kreáltam magamnak egyet, amelyet folyamatosan bővítek, ellenőrzök és én ehhez tartom magam.
Hálásan köszönöm, hogy ennyit fáradoztál ezekért a fantasztikus receptekért. Hitelesnek tartok mindent, ezért is fogtam bele több évnyi rezignáltság után hogy kipróbáljam ezt a kenyeret.
Ölelés:
M.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Köszönöm, hogy kiszámoltad és megírtad a kcal értéket, kiegészítem vele a bejegyzést. 🙂
Anikó mondta
Szia Nóri,
megsütöttem a mindenmentes kenyeredet én is, nagyon köszönöm a receptet. Mivel elég kísérletező szellemű vagyok, belekezdtem annak ellenére, hogy nem volt meg m inden hozzávalóm. A barna rizsliszt helyett fehér rizsliszt, a köles és a lenmag is kimaradt, mert nincs kávédarálóm, és olíva olaj helyett tökmagolaj került bele. Az élesztő fél csomag volt, és este begyúrtam, hűtőben hideg kelesztéssel kelt másnap estig, akkor kivettem, állt egy kicsit a meleg konyhában, hogy átmelegedjen és aztán sütöttem meg. Nyersen szép világoszöld színe volt a tésztának! 🙂 Megsütve nem annyira levegős, mint a tiéd, de finom és kenyér jellege van. Köszönöm a receptet még egyszer! 🙂
Kezdő glutén, cukor és laktózmentes diétázóként elsőre rémisztő volt a szembesülés azzal, mi mindent nem ehetek, de a receptjeidet olvasva nem tűnik már olyan lehetetlen vállalkozásnak! 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Ez a zöld tészta dolog tetszik. 🙂 Nekem sem lesz mindig ennyire szellős… További jó sütögetést!
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Én is csatlakozom ama népes táborhoz,akik hálás köszönettel tartoznak ezért a receptért! 🙂
Épp ma egy hónapja kezdtem gluténmentes étrendbe az IR mellett, hátha az endometriózisomon javítana.
Hál' Istennek még itthon vagyok a gyermekemmel,így volt időm,és lehetőségem naponta 5-6X készülni az étkezésemre,hogy frissen készülhessenek a lepények,palacsinták,"lapkenyerek",stb.
Már egy ideje szemeztem ezzel a recepttel,mert bár sose voltam egy nagy kenyérevő,de IR óta kénytelen voltam hozzászokni,mert így könnyebb volt a megfelelő CH-ot magamhoz venni. Érzékeny v.allergiás nem vagyok ételre,mégsem akartam megszegni a diétámat gluténos péksüteménnyel,vagy kenyérrel,ezért hősiesen sütögettem nonstop -egész tegnapig. 🙂
Végre megsütöttem ezt a kenyeret,és bár még ügyeskednem kell, hogy én is olyan jól készítsem el,mint Te,de hihetetlen örömmel töltött el már az illata is,és a tudat,hogy az az ENYÉM! :))
Este óta minden étkezésemhez ettem belőle,mert úgy örülök neki! 🙂
Szóval köszönöm,köszönöm,és minden szépet-jót kívánok!!! :))
Eszter
Mindenmentes Nóri mondta
🙂
Boglárka Mácsai mondta
Szia Nóri,
a kenyeret rendszeresen sütöm, de tegnap a tésztájából kivételesen kakaós csigákat sütöttem. Három hónapnyi sóvárgás után végre ehettem egy jó kis péksütit. Köszönöm. 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Micsoda ötlet, ezt feljegyzem a "kipróbálom" listámra… 🙂
Anna mondta
Szia Nóri,
lenne néhány kérdésem a recepttel kapcsolatban: én nem ehetek sem cukrot, sem mézet, viszont tejtermékeket fogyaszthatok. Az élesztőt fel lehet futtatni tejjel is cukor/méz helyett? Sütőport, szódabikarbónát nem szívesen tennék bele, mert igyekszem kerülni az ilyen házi "adalékanyagokat" is.
A másik kérdésem az lenne, hogy kenyérsütőgépben el lehet-e készíteni ezt a kenyeret? Ha igen, hogyan?
A harmadik kérdésem: az Ázsia Bt.-ben találtam előre kapható köleslisztet és hajdinalisztet is, van jelentős különbség a házilag őrölt és a sima között (az áron kívül)?
És végül: kb. mekkora a püspökkenyérformád? Én nagyon kezdő vagyok ilyen téren, és fogalmam sincs, mekkorát vegyek 😀
Előre is köszönöm 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Anna,
Az élesztő felfuthat egy pohár tejben is. Kenyérsütőgépben is sütötték már ezt a kenyeret, nézz körül a hozzászólások között. A lisztek egyrészt olcsóbbak is itthon darálva, másrészt elég nehéz GM köles- és hajdinaliszthez jutni, én ezért inkább darálgatom. Püspökkenyér forma szerintem egy méret, nem fogod eltéveszteni. Még alkalmanként van feles/gyerek változat is, azok elég kicsik, biztosan feltűnne a különbség. 🙂
Ada mondta
Nekem ilyen van, ez szerintem elég pici, de nem vagyok benne biztos.
Ebbe is mehet a teljes adag?
http://mikonyhank.hu/shop/1565/27/szilikon-termekek/szilikon-puspokkenyer-forma-detail
Mindenmentes Nóri mondta
Ne haragudj, de most nem tudom centire megmérni az enyémet. Szerintem ez kisebb lehet, próbáld inkább az eredeti adag 3/4-ével szerintem. Mikor beleteszem a tészát, szokott lenni felette még kb. 2 ujjnyi hely. Azt is teheted, hogy elkészíted az egészet, és ha marad még pluszban, akkor abból megpróbálsz zsemlét sütni, vagy lepényt, vagy pizzát. 🙂
anna mondta
sziasztok, a sikér nem azonos a gluténnal?? anna
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Megsütöttem és szuper lett a kenyér, nagyon köszi 🙂 Annyi tűnt csak fel, hogy a képek alapján az enyém valahogy világosabb és 'nedvesebb / ragadósabb' lett szerintem, mint a tiéd. Illetve a sütőpapír teljesen ráragadt körben és nem is jött le róla rendesen, kihűlés után sem. A te sütési instrukcióidat követtem, és a teteje már egészen szépen megpirult a végére, mégis. Lehet, hogy az összetevők valamelyikén múlt szerinted? Nagyon köszi
Mindenmentes Nóri mondta
De igen – nem mindenki eszik gluténmentesen, még az én olvasóim közül sem… 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Talán nem olyan meleg a sütőd? Ez csak tipp sajnos, a ragacsos papírra sem tudok biztos megoldást. Talán ha beolajozod sütés előtt?
Nóri
anna mondta
ja oké. csak mert feljebb Ági utolsó kommentje így végződött: "agy akár a sikért, ami nekem szintén nem jó", ezért meglepett, hogy miért rozsliszttel próbálkozott. lehet, nem fogtam fel pontosan, amit írt.
Névtelen mondta
még annyit,hogy a gépen a 2órás programot használtam.Kb 1/2 óra dagasztás,1/2 kelesztés ,1óra sütés.
Névtelen mondta
Sziasztok!
Végig olvastam az összes hozzászólást.
Köszönöm a receptet és a többit is.Próbára 1/2 adagot sütöttem.Kenyérsütőgépben.Nagyon jó lett az állaga, az íze kicsit kesernyés a hajdina miatt.Legközelebb tökmaglisztet tennék bele,ha szerinted is jó!?
½ adag kenyérsütőgéppel:
420ml langyos víz
1/2 csomag friss élesztő (mindegy, hogy 42g vagy 50g)*
1 púpos kk. cukor
1 ek. olívaolaj
15g kb. 4csapott ek. bolhafűmaghéj (psyllium husk, útifűmaghéj néven is ismert)
105g hántolt köles
45g kukoricaliszt
45g hajdina
85g barna rizsliszt
1 kk. só
picit nedves, de pirítással kimegy belőle.Köszönöm és mindenkinek jó egészséget kívánok.
Feri
Mindenmentes Nóri mondta
Köszi, hogy megosztottad!
Ica mondta
Szia Feri!
Miért ilyen sok folyadékkal készíted? Sokkal több, mint Nóri receptjének a fele. Vagy ez egy elírás?
Ica
Névtelen mondta
Kedves Nóri!
Szuper az oldal és csodásak a receptjeid! 🙂 Nagyon nagy segítség! Csak így tovább! 😉
Azt szeretném kérdezni, hogy ha nem ehetek kukoricát, mit használjak a kukoricaliszt helyett, melyik hasonlít rá a legjobban?
Nagyon köszönöm! 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Köszi. 🙂
Próbáld kölessel. Ha túl morzsálódós lesz, tegyél valamennyi barna rizst is a kukorica helyett.
Andi mondta
Végre sikerült!:) Többedik nekifutásra, de megvan:) olyan, mint a képen, lyukakkal, ahogy kell és isteni finom a héja (egyelőre azt kóstoltam). A kétévesemmel a korábbi verziókat is vígan ettük, ahogy a mogyorókrémet, a csokitortát és a többi szuper receptedet is. Köszi érte!!:)
Mindenmentes Nóri mondta
🙂
Andi mondta
Korábban felmerült itt is kérdésként a különböző magvak fitinsav/fitát tartalma. Találtam róla egy cikket, ha nem gond belinkelem, hátha másokat is megnyugtat:)
http://www.tenyek-tevhitek.hu/fitatok_es_fitinsav-amit_erdemes_tudni.htm
Zita Csaszar mondta
Szia Nóri,
Többször elkészítettem már a kenyeret és mindannyiszor tökéletes lett. Legutóbb felturbóztam és a lisztek közé tettem metélőhagymát, petrezselymet, kurkumát és felkarikázott olivabogyót és így is tökéletesen megsült 🙂
Én nem hűtőben tárolom, az baj? Még így is ettem egy hétig múltkor 🙂
Illetve sokszor szendvicset csinálok belőle reggelinek a munkába (legutóbb az itteni "kőrözött" landolt a kenyérkén, nyammmmi) ezért nem melegítem evés előtt és úgy is fantörpikus, de persze pirítva is kiváló.
Szeretném még elmondani, hogy fantasztikus vagy és nagyon nagyon örülök és gratulálok a Kisbabádhoz 🙂 Hatalmas nagy inspiráció ez az egész blog és a lényed.
Köszönettel és szeretettel,
Zita
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Zita,
A turbózott kenyered jól hangzik, én is sütök majd hasonlót…
Nem baj, ha nem hűtöd, nekünk volt, hogy egy hét alatt megpenészedett, de lehet, hogy akkor nyári meleg volt, nem emlékszem.
Örülök, hogy szendvicskenyérnek is bevált!
Nagyon köszönöm a kedves soraidat! 🙂
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Kedves Nóri,
először is nagyon nagyon tetszik a blogod, nagyon nagy segítség a diétámban (glutén és tejmentes).
Pénteken megsütöttem ezt a kenyeret, fél adag élesztővel, nagyon szép illatos lett. Másnap felszeleteltem és zárható dobozban hidegre tettem. Sajnos keddre már ehetetlen íze lett, megsavanyodott és szerdára meg is penészedett.
Mi lehetett a baj? mikor szeleteltem a közepe olyan volt mintha kicsit nyers lenne, de egy órát sütöttem, tovább már nem mertem, mert féltem megég. Lehet kevés volt az útifűmaghéj? vagy pont sok?
köszönöm a válaszodat.
Üdv.:Edina
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Utána gondoltam, nálunk mostanában 3-4 napig áll a hűtőben gond nélkül. Talán próbáld meg kicsit kevesebb útifűmaghéjjal: lehet, hogy túl nedves maradt a belseje, ha sok volt. Nehéz jól mérni, mert olyan könnyű, hogy mérlegen nem lehet…
Névtelen mondta
köszönöm a válaszod! újra megsütöm, mert az íze nagyon finom megéri a próbálkozást 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Örülök, biztosan menni fog!
Edina Komjátiné Kocsis mondta
Kedves Nóri!
Köszönöm ezt a receptet! Életem legjobb gluténmentes kenyerét sütöttem így. Annyit változtattam rajta, hogy kukorica helyett zablisztet használtam. Viszont vizet még kellett hozzá raknom, szerintem sok útifűvet raktam hozzá. Mennyire csapott az a csapott ek útifű? Nem tudnád lemérni? 🙂 Minden jót kívánok! Edina
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves Edina,
már próbáltam, de a mérleg mindig mást írt ki, nagyon mást, mert pár grammot egy konyhai mérleg nem tud pontosan mérni…
Névtelen mondta
Szia Nóri! Kukorica és rizsliszt helyett mit ajánlanál? (a keményítő miatt nem szeretem enni)
Üdv. Lotti
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Volt már szó amarant- és ciroklisztekről is, ezeket is kipróbálhatod. Azért azt tudd, hogy keményítő mindegyikben van… Mondjuk tényleg a kukorica és a rizs a legkevésbé rostos.
Zsuzsa Molnár mondta
Szia Nóri!
Nagyon kezdő kérdés: ha sütőport/szódabikarbónát használok, akkor kiesik a teljes kelesztési idő? Vagy mikor, mennyit pihenjen a tészta? Köszi előre is.
Zsuzsi
Judit KSz mondta
Kedves Nóri!
Köszönöm szépen ezt a szuper receptet! Nagyon finom lett a kenyér! 🙂 Csak 20 gramm élesztőt tettem bele, de így is tökéletesen megkelt.
Üdvözlettel: Judit
Kata Szerepi mondta
Szia Nóri!
Ha jól tudsz angolul, érdemes külföldi oldalakon recepteket keresni, én speciel már évek óta gyűjtöm onnan a gluténmentes, vegán, ilyen-olyan recepteket, mert már rengeteg mindent kipróbáltak előttünk. 🙂
Ez a kenyér nagyban hasonlít az egyik kedvencemre, bár az nem élesztős, de nagyon puha és isteni pirítva is! Ráadásul liszt sem kell hozzá, mert a beáztatott hajdinát, kölest (volt hogy csak ezekkel készült, elhagytam a zabot, csak kicsit többet tettem bele a hajdinából és kölesből, ahogy a kommentekben javasolta Amy), ezáltal rengeteg plusz vitamint nyerve ki a magokból!
A receptet itt találod meg: http://amychaplin.com/2015/03/15/gluten-free-millet-buckwheat-bread-exciting-news/
Mindenesetre az élesztős kenyér egy ideje nekem is motoszkál a fejemben, szerintem hamarosan kipróbálom ezt a receptet is! 😉
Szép napot!
Kata
Mindenmentes Nóri mondta
Köszi, én is gyűjtöm a kipróbálni valókat, aztán alig kerülnek sorra, mert folyton agyalok valamin. 🙂 Elég sok angol blogot olvasok, de gyakran morgok, amikor a zabos dolgokat GF-nek címkézik.
Névtelen mondta
Nóri, ez a kenyér maga a nagybetűs TÖKÉLY! !! Most kezdtük meg és már a felét megettuk. Kizárt, h 1 hetig kihuzza. :DDD
Köszönet a receptert ! �� Zsuzsuka
Mindenmentes Nóri mondta
Jajdejó. 🙂 Egészségetekre!
Judit Farkas mondta
Szia Nóri! Sok gluténmentes receptet olvastam különböző oldalakon,ahol lisztkeveréket használnak, szerettem volna kérdezni tőled, hogy mi erről a véleményed, de rátaláltam erre a receptre, ahol az első bekezdésben megadtad rá a választ.
Nagyon örülök, hogy ilyen alaposan és részletgazdagon adod át az információidat, sokat lehet tanulni tőled, . nagyon jók a receptjeid, Köszönöm.
Monika Pap mondta
Szia Nóri!
Az útifűmaghéj helyett lehet útifű magot használni? Véletlenül azt vettem.
Köszönöm.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Nem tudom, én még nem láttam egészben. Ha kipróbálod, kérlek írd meg, hogy okosabb legyek! 🙂
Petra mondta
Szia!:) nagyon tetszik a blogod, mar igy is sok otletet kaptam! De sajnos en candidas vagyok, ezert az elesztot is melloznom kell:( esetleg nincsen ugyanigy mindenmentes+eleszto mentes kenyer recepted?:) lehet csak a bongeszesnel elkerulte a figyelmemet
elore is koszonom a valaszt!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
a hozzávalók alatt találod a megoldást. 🙂 (És a hozzászólások között is.)
Jó sütögetést!
1 Renci mondta
Szia Nóri, nemrég találtam a blogodra, a kislányomnál nemrég diagnosztizáltak 1es típusú diabéteszt és glutén érzékenységet. Kipróbáljuk ezt a kenyeret 🙂 Meg tudnád mondani, hogy mennyi a szénhidráttartalma? Köszönöm, Reni
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
minden receptem végén feltüntetem a szénhidrát-tartalmat, itt is, vastagon szedve.. 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Ezt a kérdést nem tudom, hogyhogy csak most látom… Szóval én nem pihentetném a tésztát.
Üdv!
Katka mondta
Szia Nóri,érdekelne hogy sikerült-e màr élesztőmentesen elkészitened ezt a finomságot ha igen milyen változtatásokkal?!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
A hozzávalók alatt találod a titok nyitját. 😉
Balázs mondta
Kedves Nóri!
A feleségemnek kerestem kenyérreceptet, és szerencsére megtaláltam a tiédet. Szerinte (is) eddig ez a legjobb kenyér. Külön örültünk a ropogós héjának.
🙂
Annyit tennék hozzá, hogy én csak úgy, férfiasan készítettem. Egyrészt, mert így egyszerűbbnek tűnt, másrészt meg mert későn olvastam el a munkamenetet.
Szóval én az összes száraz hozzávalót jól összekevertem egy tálban (az összes lisztfélét, a sót, a cukrot, és a szárított élesztőt (mivel csak ez volt itthon)). Ezután hozzáöntöttem a langyos vizet, meg az olajat, és kézi robotgéppel elkevertem. Kelt vagy két órát a melegen, beledobtam egy sütőformába, és a lenti linken látható az eredmény.
További kiegészítés, hogy a hajdinát kipótoltam fele-fele arányban kukoricával és kölessel.
De a lényeg, hogy
…mostfigyelj…
HATALMAS KÖSZÖNET!!!
😉
https://goo.gl/photos/5kyZVgMx9EsnKCaH6
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Szép munka, gyönyörű lett a kenyér! 🙂 Ilyen férjet kívánok minden GM diétát tartó hölgynek. 😉
Peskó Renáta mondta
Szia Nóri!
Nagyon szeretem ezt a kenyeret!!! Köszönet érte!! 🙂
Viszont nagyon szeretnénk élesztőmenteset, szóval napokon belül várható véletlenül szódabikás-ecetes élesztő helyett? Nincs időm sajnos kísérletezni vele… 🙁
Üdv.
Reni
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Reni,
Már most is ott a válasz a hozzávalók alatt, megjegyzésben… 🙂
Szilvia mondta
Szia Nóri!
A kenyér recepted nagyon jó, egy ideje ezt sütöm. Se tojás, se élesztő. Sütőpor, szódabirkabóna és útifúmaghéj. Kivizsgálás alatt vagyok a hisztaminérzékenység okán, ha mégis ez lenne a probléma, akkor mit tegyek bele helyettesítőnek, ami szintén összefogja a tésztát a glutén helyett? Köszönöm válaszod előre is!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
ha jól értem, az útifűmaghéj helyettesítését kérdezed? Darált chia maggal lehet helyettesíteni: az is összefogja a tésztát, de chia ízű lesz a kenyér, sötét színű, és picit morzsálódósabb is, plusz több víz is kell hozzá.
Szilvia mondta
A chia mag horror összeg és nem is jön be annyira…más ötlet esetleg?
Zita mondta
Szia Nóri,
Képzeld, a hétvégén úgy csináltam, hogy kukoricaliszt helyett őrölt mandulát tettem bele, a tetejére pedig vastagon szotyi és így is nagyon nagyon jó lett! 🙂
Próbálom a kukoricát is kiiktatni az étrendemből, és jó tudni, hogy anélkül is megy ez a kenyér!
Imádom, életmentő 😉
Köszi,
Zita
Mindenmentes Nóri mondta
Mandulás kenyér! Na ez úttörő… 🙂 Mi a baj a kukoricával, ha megkérdezhetem?
M Nógrád Megyéből mondta
BUÉK Drága Nóri!
Mostanában száraz és morzsalékos a kenyerem, pedig mindent ugyanúgy csinálok. Már több mint egy éve sütöm a Te isteni recepted alapján a kenyerünket és az utolsó két-három darabbal lett ez a helyzet. Grammra mérek ki mindent, tehát még az sem lehet a magyarázat, hogy elmentem valamilyen irányba a „szemre” való méricskélésnél.
Annyi ember tapasztalatával találkozol, mi lehet a baj oka?
Nagyon köszönöm előre is.
M Nógrád Megyéből
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves M,
Köszönöm és Neked is a legjobbakat az Új Évre! 🙂
Néha nekem is morzsálódósabb, ha picit több sikerül a vízből vagy kevesebb a bolhafűből. Esetleg a bolhafűmaghéj minőségi ingadozása is okozhat ilyet: apróbb vagy nagyobb „szemű”? A liszteket magad őrlöd vagy boltban veszed? Mert volt, hogy kapkodtam, nem lett olyan finom szemű az a kölesliszt és az is számított… Szóval sok dolog lehet, de simán elképzelhetőnek tartom, hogy kis idővel megoldja magát a gondod. 🙂
A legjobbakat,
Nóri
Veress Borbala mondta
Kedves Nori! Azt szeretnem kerdezni ha mindezek az osszetevok alacsony glikemias indexuek akkar fogyokuraba is beillik? Koszonom
Mindenmentes Nóri mondta
Szerintem igen, mivel így később éhezel meg tőle. 🙂
Szabó Nikolett mondta
Kedves Nóri!
Hétvégén szeretném kipróbálni ezt a receptedet. 🙂 Az lenne a kérdésem, hogy ha hagyományos sütőm van, akkor mennyi ideig süssem. Köszi előre is! 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Szerintem az időt ne bántsd, inkább süsd 20 fokkal melegebben.
Batáriné Bezzegh Anita mondta
Szia Nóra!
Nagyon szeretném kipróbálni a kenyered, de nem juttok dűlöre most már kb. 2 hete, hogy mivel lehetne helyetesíteni a rizs lisztet!?
Sajnos nem ehetek rizst és krumplit sem még egy darabig. Légyszí ötletej velem mivel helyetesíthetném, hogy végre egy normális kenyeret ehessek.
Előre is köszönöm Anita
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Újabban a gesztenyelisztet hallom rizsliszt helyett, az volt már?
Batáriné Bezzegh Anita mondta
Ó ez jó! Nem még nem próbáltam, de már megyek is köszi szépen a tippet!
Adrienn mondta
Érdeklődöm, a lenmagliszt helyett lehet őrölt lenmagot tenni bele, akkor is ugyanolyan arányban kell? Köszönettel, Adrienn
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
az őrölt lenmag „szellősebb” 4-5 ek. lesz kb.
Batáriné Bezzegh Anita mondta
Szia Nóra!
A mi nap beszéltünk mit lehetne a rizs liszt helyet rakni. Gesztenye lisztet ajánlottad!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Remek, csodás, pompás és még ragozhatnám!
Köszönöm Anita
Mindenmentes Nóri mondta
Fantasztikus! Köszi, hogy megírtad. 🙂
Era mondta
Egész héten ezeket a recepteket tanulmányoztam :)..Ma volt a nagy nap a kenyérsütéshez…meg kell mondanom,tökéletesre sikerült :))) A keresztfiamnak van nagyon szigorú diétája,neki sütöttem.(Vele fogok diétázni,glutén-tej-tojás-hús nélkül )Már el is küldtem nekik,most itt ülök tűkön,és várom a visszajelzésüket. Kostoltam több félét amit sütöttek eddig,azok ehetetlenek voltak-ez viszont tényleg nagyon finom 🙂 Köszönöm
ViZi mondta
Szia Nóri!
Segíts nekem abban, hogy az útifűmaghéj miatt babának mikortól adhatom? Egy èves a kisebbik lányom. Lenmagot már eszik régebb óta. A védőnőm az útifűmaghéjról hallva szörnyülködött, de úgy gondolom, fogalma sincs, mi az…
Köszi a segítséget!
ViZi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Én nem izgulnék(tam) miatta: 1 év felett már mindenféle allergén is mehetne… Az enyém kb. 10 hós volt, mikor először megkóstolta ezt a kenyeret, mondjuk nem valami nagy mennyiségben. 😀 Később rákapott, semmi gond. Egyik barátnőm mondta, hogy ha túl sok útifűmaghéjat használt, akkor megjelent a pelusban is, akkor visszavett belőle, egyébként panaszt nem okozott a pocaknak így sem.
Éva mondta
Megsütöttem, nagyon finom lett! Lassan 11 hós lányomnak is adtam rágcsálni belőle. Én fél adag élesztőt használtam, a leírásod alapján. Tényleg olyan, mint egy hagyományos kenyér!
Vera mondta
8 hete kerültünk abba a helyzetbe, hogy minden mentes diétára szorult a fiatal felnőtt gyerekem. Majdnem az egész család átállt erre a táplálkozási módra. Sok küzdelem után aratjuk pozitív hozadékait ennek az életmódnak. Legnehezebb része a glutén mentes főzés-sütés. Nagyon vacak kenyereket sütöttem(kb. 20-szor). Era mondta (fentebb), hogy keresgéljek nálad. Tegnap megsütöttem a kenyeredet. Átütő a siker! Nagyon finom lett! Mindjárt pizzát is sütöttem belőle és meggyes pitét (nagy a család!) Köszönjük a segítséget!
Mindenmentes Nóri mondta
Hm, pizzát már én is csináltam belőle, na de pitét… azt még nem. 🙂
Mindaleth mondta
Kedves Nóri!
Érdeklődnék, hogy e recept alapján elképzelhető lenne zsemléket is sütni?
Vagy esetleg tudnál e ajánlani egy másik receptet ezen célra…? Szénhidrátszegény, glutén- és tejtemék mentes diétához kéne.
Előre is köszönöm, és szép napot/estét kívánok! 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
igen, van olvasóm, aki zsemlének/kiflinek is megsütötte már. Kicsit kevesebb vízzel és/vagy több útifűmaghéjjal készítsd, mert a tészta elég lágy, és nehéz lehet formázni.
Ada mondta
Kedves Nóri!
Ha köleslisztet és hajdinalisztet veszek, az is jó? Nem igazán van olyan daráló, ami elég apróra darálná.
Így kb mennyi kell majd belőle?
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Persze, jó lesz, ugyanannyi gramm kell azokból is, mint a receptben.
Mili mondta
Szia Nóri!
Szeretném megkérdezni, hogy mitől lesz alacsony GI-je a kenyérnek? Mert a kukorica, a köles, de talán még a barna rizs is magas GI-jű liszt formában. A hajdináé talán alacsony, de az csak a lisztek hatodát adja. Mi lassítja a ch felszívódását? Ne haragudj, ha esetleg valaki már kérdezte, de rengetegen írtak Neked, nem volt időm végigolvasni minden hozzászólást.
Más: lencselisztet próbáltál már? Mert több fajta szénhidrátcsökkentett lisztkeverék is tartalmazza, én már gondolkodom rajta, hogyan és mivel keverhetném. Szerintem a kávédaráló vinni fogja a lencsét.
Üdv, Mili
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Mili,
a köles, hajdina, barna rizs IR-diétában elfogadott, lassú lisztek. Évekig ettem ezt a kenyeret nagyon rossz IR-rel, egyszer ezt ettem reggelire egy „reggelis” terhelésnél, és meg sem látszott a vércukorszintemen. Szóval szerintem jó. 🙂 Csicserilisztet próbáltam párszor, de édes süteményben még nem.
Kinga mondta
Nagyon koszonjuk a rengeteg munkadat! 🙂 ! A Te oldaladrol, meg Iza 160grammos blogjabol jo sok receptet megfoztem/sutottem mar, nagyon
nagy segitseg Vagytok. KOSZI KOSZI! 🙂
Kinga mondta
Ja, es meg egy kerdes: fagyasztani lehet?
Mindenmentes Nóri mondta
Igen, szeletelve, de kicsit morzsálódósabb lesz tőle.
Vera mondta
Kedves Nóri!
Gm-étrendre kell átállnunk. Ennek a kenyérnek nagyon tetszik az összetétele!
Az lenne a kérdésem, hogy a köles felhasználási útmutatójában az áll, h jó alaposan át kell mosni, mielőtt megfőzöm. Uez a hajdinára. Mielőtt ledarálom jól át kell mosni??
Köszönöm, Vera
Mindenmentes Nóri mondta
Ez egy örökzöld kérdés, cselesen válaszolok egy másikkal: a búzát megmossák-e a malomban? 🙂 (Nem.)
Vera mondta
Köszönöm a választ, már nagyon vártam!
Darálásra fel! 🙂
Lengyel Adrienn mondta
Szia Nòri! Most kaptam egy kenyèrsütő gèpet. Meg tudom sütni vele ezt a csodát?
Köszi a választ: Adri
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
van, aki abban süti, de volt olyan is, hogy nem sikerült. A puding próbája… 😉 Írd meg, hogy ment!
Lévai Éva mondta
Szia Nóri!
Tegnap elkészítettem a kenyeret, elsőre sikerült is, de valamiért keserű utóízt hagy maga után. Szerinted mi a lehet az oka?
Üdv.:
Évi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
ha nem a hajdina volt pirított, akkor a köles ízét is érezheted ilyennek.
Veronika mondta
Kedves Nóri!
Megsütöttem a kenyeret már többször is, finom, szelhető! 🙂
Kérdésem az lenne, h szerinted cukkinivel/tökkel lehet lazítani a kenyeret? Hogyan kellene akkor a recepten módosítani?
Köszönöm, Vera
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
készítettem már sütőtökös „kenyeret”, de az édes, teljesen más tészta, itt találod.
Juli mondta
Már rég akartam írni mindenkinek ezzel a kenyérrel és más, élesztővel készülő pékárukkal kapcsolatban is, hogy a cukor/méz használata az élesztőhöz és az élesztő felfuttatása is teljesen felesleges. Én csak gm süteményekről tudok nyilatkozni (de ha ez így van a gm dolgokkal, akkor gluténos pékárukkal még inkább igaz kell, hogy legyen). Én szimplán hozzámorzsolom a masszához a Budafokit és kézzel jól átgyúrom, összedolgozom a nyers tésztát. Kivétel nélkül mindig működik a keltetés, pedig nem is hagyom órákat kelni sem a kenyeret, sem a kelt tésztáimat. Az élesztő ugyanis bizonyos mennyiségű szénhidráttól lép működésbe, nem pedig (magától) a cukortól. Olvastam vhol, hogy a cukor csak a dolog „katalizátora”, de szerintem még ez is téves, mivel ahogy írtam én kevesebb időt keltetem a kenyér/zsömletésztámat is, ráadásul jóval kevesebb élesztőt használok, mint Nóri. (És újra sem gyúrom, hanem (átlag fél óra) kelesztés után megy a sütőbe.)
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves Juli,
köszönöm az infokat! Mióta ez a bejegyzés megszületett, már én is sokkal okosabb vagyok kenyér és élesztő terén. 🙂
S. Aniko mondta
Szia Nóri: megosztanád akkor velünk, kérlek, mert én is megsütöttem a kenyeret – jó és fnom lett, de nem jött fel igazán és olyan nagyon tömör
Köszönöm előre is
Aniko
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
ezzel csak arra céloztam, hogy már tudom, hogy cukor nélkül is megkel a kenyér… Ha szép szellőset szeretnél, nekem az segített, hogy kelesztés után átgyúrtam, mielőtt a formába tettem.
Eszti mondta
Már alig várom, hogy elkészítsem! Három napja kezdtem a gluténmentes diétát hormonális problémáim miatt, de eddig csak egy borzalmas kenyerem van. Viszont már megrendeltem a hozzávalókat ehhez a csodához. 😀
Melanie mondta
Kedves Nóri!
Kipróbáltam én is a recepted és nagyon meg voltam elégedve vele. Könnyű összeállítani, könnyen beszerezhetőek a hozzávalók és jól kezelhető a tészta. De az íze.. Nekem nagyon nem ízlett. Bolti lenmag lisztet használtam, lehet, hogy attól van? A lenmagot szeretem, szinte mindenbe teszek, de eddig csak úgy használtam, hogy én őröltem. Vagy a bolhafű a ludas? Nem magamnak sütöttem, a gyerekek meg ették, de azért jó lenne finomabbra csinálni ezt a szuper kis kenyeret! Én egyébként sikéres kenyérpárti, de minden újra nyitott vagyok, főleg mióta kislányom tejallergiás és lehet, hogy gluténérzékeny is.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
a lenmagliszt könnyen avasodik, lehet, hogy az a baj, de az is lehet, hogy „csak” ízlés dolga, talán a köles vagy hajdina liszteket nem szereted…
Melanie mondta
Köszönöm a választ! A lenmaglisztet előtte bontottam fel és nem volt avas, a többi álgabonát is szeretem, de eddig csak főzve ettem. Majd kísérletezek még
COKI mondta
Ez a recept maga a csoda! Az első gluténmentes kenyerem, ami végre kenyér formát is öltött!
A párom érzékeny a gluténra és az élesztőre is, így a szódabikarbóna-aszkorbinsav 1:1 aránnyal készítettem el, fél-fél kávéskanállal. Szépen megemelkedett tőle és nem lett szódabikarbóna íze sem. Köszönöm a tippet.
Én személy szerint inzulin-rezisztens vagyok, így a kukoricát és a mézet kiiktatom majd valahogy. A párom viszont nagyon boldog 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Én is IR-es vagyok/voltam, nyugodtan benne hagyhatod azt a pici kukoricát. 🙂
Anita mondta
Délután megsütöttem. Csak egy szó… TÖKÉLETES!
Csak maradjon belőle reggelire! :))
Panni mondta
Kedves Nóri!
Az oldalad maga a kánaán 🙂 Eddig IR diétát követtem, de egy kis egészségügyi malőr miatt ehhez még hozzáadódik fél évig a glutén-és laktózmentes táplálkozás is.
Ez a kenyér egyszerűen fantasztikus! Kenyeret még soha nem sütöttem, nem hogy mindenmenteset! És elsőre sikerült és nem csak szép hanem finom is lett! Nagyon inspiráló amit csinálsz, most már nem érzem úgy, hogy teljesen lehetetlen az IR-GM-Laktózmentes háromszög!
Mindenmentes Nóri mondta
A lehetetlen, mint olyan, nem létezik. 😉
Bebidoll mondta
Szia Nori,nem olvastam vegig a kommenteket(lehet ott van mar a valasz) ,de szeretnem kerdezni,hogy ugyanez a recept,ugyanezzel a hozzavalokkal mukodik kenyergepben is ?
Mindenmentes Nóri mondta
Volt már, aki így sütötte, igen. 🙂
Réka mondta
Szia Nóri!
Az útifűmaghéj nélkül is elkészíthető ez a kenyér?
Én érzékeny vagyok rá, szeretném elhagyni belőle, esetleg pótolható valamivel?
nagyon köszönöm! Réka
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
sajnos kulcs összetevő, lecserélni sem nagyon tudom – talán ha a lisztekhez keversz 1 ek. konjac lisztet, 1 ek. bambuszrostot, az működhet, de ez elég merész becslés…
Réka mondta
Nagyon köszi. Sajnos bajban vagyok mert gllutén és tejmentes kenyérre van szükségem de az utífűmaghéjat sem birom, puffadást szorulást diszkomfortot okoz… segíts ki kérlek ötllettel ha tudsz!! Mivel savam is sok muszaj kenyeret ennem 🙁
Mindenmentes Nóri mondta
Sajnos nekem minden kenyerem útifűmaghéjas… így kész receptet nem tudok adni. Megpróbálhatod helyettesíteni más rostokkal, pl. darált lenmaggal, chia maggal, bambuszrosttal, almarosttal, de ezekhez nem tudok egy-az-egyben használati utasítást adni. :\
Provicane Jusztina mondta
Nekem nem jön ilyen szépen fel! Mit csinálok roosszul?
Mindenmentes Nóri mondta
Nekem sem lesz mindig ilyen szép. 🙂 Ha kb 30 perc kelés után picit átpaskolod, az segít. Vagy úgy is sütheted, hogy a vízzel együtt hideg sütőbe teszed és úgy fűtöd fel, majd onnan méred az 50 percet. Így szép magas lesz.
Skriba-Makra Andrea mondta
Kedves Nóri!
Én az 1 éves kisfiamnak (búzaallergiás, tej-tojásérzékeny) sütöm a kenyeret.
Van a te tapasztalatod szernt ebben a kenyérben olyan összetevő, ami miatt az 1évesmnek ezt inkább ne adjam, vagy nyugodt szívvel mehet a tányérra.
Nagyon köszönöm a visszajelzésed!
Andi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Andi,
csak a magas rost tartalma az ami miatt piciknek nehezebben emészthető lehet. Ha iszik eleget, és nem fogja meg a pocakját, akkor rendben. 🙂 Az enyém is ezt eszi, mondjuk ő főleg lenyalogatja, amit rákenek… 😀
Alice mondta
Már elsőre is jól sikerült, igazán finom. Köszönöm a receptet!
Betti mondta
Kedves Nóri!Mivel az élesztő hiánycikk lett, így szeretném élesztő nélkül megsütni a kenyeret. Ha sütőpor és szódabikarbónával csinálom gondolom keleszteni nem kell, hanem egyből a sütőbe kerül, ugye? Ma kezdem el a kovászt készíteni, de addig is szeretnék kenyeret sütni.
Andrási Nóra mondta
Így van, felesleges várni vele.
Andi mondta
Próbáltam már több kenyeret mentesen, de ez az eddigi legeslegjobb, ami nem csak finom, de gyönyörű is! Nagyon szeretem! 🙂
Polgári Tímra mondta
Sziasztok!
Ez a kenyér iszonyú keserű. Nagyon nagyon erős mellékíze van. Aki ezt nem szereti ne kezdjen bele, mert ki kell majd dobnia az egészet. Számomra teljesen ehetetlen lett.
Elnézést kérek attól, akinek ízlik.
Andrási Nóra mondta
Szia,
sajnálom, hogy nem ízlik. Szerintem vagy a hajdina volt pirított, de akkor az állaga sem lenne jó, vagy a kölest nem szereted. Ha nekifutsz még egyszer, használj helyette vörös lencsét!
Lois Nikoletta mondta
Szia! Érdeklődnék, hogy csicseriborsóliszttel működne- e a recept és, hogy azt is lehet-e kávédarálóban őrölni. Milyen ötleted lenne a megdarálására? Köszönöm.
Andrási Nóra mondta
Szia,
az egyik lisztet ki lehetne váltani vele, de szólok, hogy a csicseris sütik, pékáruk egyre csicseribb ízűek, minél régebbiek.
A csicseriborsó már több kávédarálót eltett láb alól (az olvasóimét), egy erős turmixgéppel előaprítva működhet csak. Szerintem egyszerűbb készen venni.
Móni mondta
A karantén időszaka engem is emgihletett, hogy újra megpróbálkozzam a gluténmentes kenyér sütéssel. Azóta ez az első recept, ami teljesen bevált, azóta már legalább tízszer megsütöttem. A lakótársaim mindig várják, hogy kivegyem a sütőből és még melegen ehessünk belőle egy szeletet, mert nem bírjuk megállni. Én a hajdina ízét nem szeretem, így a 90 g hajdinaliszt helyett 30-30-30 grammot teszek a többi lisztből. Így engem mégjobban emlékeztett az „igazi” kenyérre. Hálás vagyok a feltöltésért.
Andrási Nóra mondta
<3
Kreszta Ildikó mondta
Kedves Nóri!
2013 óta vagyok cöliákiás. Nagyon szeretem ezt a kenyeredet. Ez volt az első, ami ehető volt a diétában. Szeretném kérdezni hogy el lehet készíteni kenyérsütő gépben is?
Andrási Nóra mondta
Igen, volt már aki abban készítette. Én nem tudok hozzászólni, mert nincs kenyérsütő gépem.
Meli mondta
Szia! Kipróbáltam a receptet. Tényleg nagyon finom!Nagyszerűek az arányok. Végre egy igazán jó recept! Annyit változtattam rajta, hogy fedeles jénai tálban sütöttem ki, amit előzőleg 20 percig hevítettem sütőben. Így nem tapad oda a kenyér, nem kell olajozni, sem sütőpapírra nincs szükség. A fedél és a jénai biztosította sugárzó hő miatt nagyon jól át tud sülni, és ropogós héja lett. Hihetetlen, de tényleg hasonlít az íze a régi finom búzalisztes kenyerekre. És ma született egy új élőlényem, akit etethetek: a kovász. Úgyhogy egy hét múlva kipróbálom a kovászos változatot is. Nagyon köszönöm!