• Ugrás az elsődleges navigációhoz
  • Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez

Nóra mindenmentes konyhája

Inzulinrezisztenciától a teljes értékű növényi étrendig.

  • Blog
  • Kurzusaim
    • Kéthetes TÉNÉ próbaétrend
    • Tízhetes TÉNÉ mentorprogram
  • Könyvek
    • Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe!
    • Mindenmentes könyvek
  • Receptek
  • Mindennapok
  • Kamrapolc

Sütőtökös éjszakai zabkása – főzés nélkül

2016-11-08 Írta: Andrási Nóra 10 hozzászólás

2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.

Ugorjunk a recepthez!

Mióta a zabpelyhet sikerült visszavezetnem az étrendembe, szinte minden reggel zabkását reggelizek. Igen, még mindig. Annyira egyszerű elkészíteni és annyira jólesik reggelente egy tál meleg, krémes valamit kanalaznom, hogy egyszerűen nem tudom megunni. Az, hogy B is szereti, sőt, Z is elcsábul hetente többször már csak hab a tortán. Most a hagyományos zabkása még szuperebb oldalát szeretném megmutatni: ő itt a főzés nélkül, akár napokkal előre elkészíthető éjszakai zabkása.

Sütőtökös éjszakai zabkása - főzés nélkül |mindenmentes.hu

Éjszakai zabkása

Mi lehet jobb a gyors és egyszerű zabkásánál? Az előre elkészíthető zabkása! Már hosszú ideje szemezek a külföldi blogoszférában „overnight oats”, azaz éjszakai zabkásával: a zabpelyhet megfőzni sem kell, csak pár órára, de legjobb egy egész éjszakára növényi tejbe áztatni. Most végre kipróbáltam.

Ízesíteni persze csillióféle módon lehet, én egy sütőtökös, fűszeres, chia magos verziót hoztam össze. Az alapszabályok egyszerűek: a zabpelyhet éjszakára fűszerekkel, édesítővel ízlés szerint ízesített növényi tejbe, vagy joghurtba áztatjuk. Közvetlenül fogyasztás előtt adhatunk még hozzá egy kevés tejet, pirított magokat vagy gyümölcsöket ízlésünk és étrendünk szerint. 🙂

A nemzetközi tapasztalat szerint az éjszakai zabkása akár egy hétre (!) előre is elkészíthető. Ezt nem tudom megerősíteni, de egy adagot eltettem 3 napra, és tényleg finom volt, bár én jobban szeretem a friss dolgokat, ezért ha lehetőségeim engedik, inkább előző este készíteném el. Hidegen is élvezhető, ezért kis üvegekben elpakolva akár útközben is megeheted – rohanós hétköznap reggeleken ez igen praktikus lehet.

Sütőtökös éjszakai zabkása - főzés nélkül |mindenmentes.hu

Gluténmentes zabkása

Iza a 160 gramm blogon írt a jelenleg elérhető gluténmentes zabpelyhekről. Ha a zabot úgy általában nem fogyasztod, akkor hajdinapelyhet ajánlok helyette, ha azt eheted/szereted.

Zabkása inzulinrezisztenciában

Anno, amikor kezdő voltam az IR étrendben, idegenkedtem a kásáktól, mert valahogy az élt bennem, hogy a kása szinte teljesen szétfőtt gabonákat jelent, ami már közel állna a turmixhoz, ami nagyon nem IR-barát. Sokszor látok fotókon olyan zabkását, amiben a zabszemek már fel sem ismerhetőek… Később kitapasztaltam, hogy az, hogy mennyi folyadékkal mennyire főzöm szét a zabpelyheket, az én döntésem, így én éppen csak puhulásig szoktam főzni, amikor kicsit krémes lesz, már kész is. Ezért is szimpatikus ez az éjszakai, főzés nélküli változat, mert itt tuti biztosan nem kell attól izgulnom, hogy túlfőztem… 😉

A másik nehézség, hogy miután kimértem a reggelire járó 30g szénhidrátot tartalmazó zabpelyhet, akkor mit tehetek még rá? Mióta megismerkedtem a „nem számolós” kategóriával, egyszerűbb a dolgom, de korábban is józan paraszti ésszel kakaóval, fahéjjal, magvajakkal ízesítettem. Kicsit izgultam, amikor belevágtam ebbe a projektbe, mert attól tartottam, hogy ha elkezdem ízesíteni, alig marad „CH-keretem” ahhoz, hogy valami mennyiségi adag zabot tehessek bele. 🙂 Szerencsére nem így történt: egy adag tényleg laktató, jó napindító és megnyugtatásul elárulom, hogy a képeken féladag éjszakai zabkása van. 😉

Sütőtökös éjszakai zabkása - főzés nélkül |mindenmentes.hu

Az ízesítéshez az ihletet a szezon slágere, az amerikai pitékből ismerős „sütőtök fűszer” adta. Mióta Z meglepett egy szett mérőkanállal, abban is biztos lehetek, hogy amit 1/4 kávéskanlnak gondolok, az tényleg annyi. Egyébként ezzel kapcsolatban kellemes meglepetés volt, hogy eddig is elég jól működött a szemmértékem. 😉 A chia mag kicsit sűrít a dolgokon, és az értékes beltartalmon túl egy kis ropogósságot is hoz a közösbe, bár ha igazán ropogósra vágysz, akkor érdemes fogyasztás előtt megszórni egy kis pirított dióval.

Sütőtökös éjszakai zabkása - főzés nélkül |mindenmentes.hu

Sütőtökös éjszakai zabkása - főzés nélkül

Szerző: Mindenmentes Nóri
Éjszakai zabkása ('overnight oats'): főzés nélkül, akár napokkal előre elkészíthető, IR-barát, gluténmentes, vegán recept, sütőtökös-fűszeres változatban.
Kinyomtatom Elküldöm emailben
Előkészítés 10 minutes mins
Főzési idő 2 hours hrs
Össz. idő 2 hours hrs 10 minutes mins
Étel típusa reggeli, zabkása
Mentesség gluténmentes, IR-barát, vegán
Adagok száma 2 adag
Energia tartalom 213 kcal

Hozzávalók
 

  • 200 g növényi tej ízlés szerint*
  • 100 g sütőtök püré villával összetört sült sütőtök
  • késhegynyi stevia por
  • 1/4 kk. vaníliakivonat
  • 1/4 kk. őrölt fahéj
  • 1/8 kk. őrölt gyömbér
  • 1/8 kk. őrölt szerecsendió
  • 70 g zabpehely
  • 2 ek. 20g chia mag
Kapcsold be, hogy ne sötétüljön el a képernyőd főzés közben!

Elkészítés
 

  • A növényi tejet keverd össze az összes ízesítővel: sütőtök püré, fűszerek, édesítő.
  • Szórd a tetejére a zabpelyhet és a chia magot, forgasd át jó alaposan, hogy a tej minden zabszemhez eljusson, majd oszd szét kis üvegekbe/tálakba és tedd a hőtőbe legalább 2 órára, de inkább egy éjszakára.

Megjegyzések

*A növényi tej szénhidrát-tartalmával nem számoltam, mivel pl. mandula- vagy kókusztejnél el is hanyagolható. Ha a chia magot bele szeretnéd számolni, úgy 35g CH/adag.

Tápérték információ

Adag: 1 adagKalória: 213kcalSzénhidrát: 31gFehérje: 8gZsír: 6g
Kipróbáltad?Írd meg, hogy ízlett!

Hasonló bejegyzések:

Kurkuma latte - fűszerkeverék házilag

Mézeskalácsos granola (gluténmentes, vegán, TÉNÉ)

A legkrémesebb teljes értékű növényi joghurt (TÉNÉ...

"Majdnem mint..." kedvenc növényi tejem (kókuszmen...

Kategória: élesztőmentes, gluténmentes, olajos magoktól mentes, szójamentes, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus Címkék: archiv, chia, chia mag, reggeli, sütőtök, zab, zabkása, zabpehely

Előző bejegyzés « Gluténmentes tészta körkép IR-es szemmel, 2. rész
Következő bejegyzés Vaníliás köleskeksz – mindenmentes és pecsételhető »

Reader Interactions

Hozzászólások

  1. ViZi mondta

    2016-11-08, 6:32 de.

    Szia Nóri!
    Ez tulajdonképpen a Kolláth-reggeli. Én minden reggel ezt eszek. Sőt, az egész család, kb. 8 hós koruktól a gyerekek is, persze eleinte magok nélkül. Puffasztott amarántot, magvakat, karobport és macát teszek bele a zabpehely mellé. Én nem cserélném le semmire 😉
    Szép napot!
    ViZi

    Válasz
  2. NK mondta

    2016-11-08, 9:05 du.

    Szia, jol hangzik, de a sutotok pure nem gyors ch? Reggelire jo az?

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-11-12, 12:27 de.

      Szia, én a sütőtök GI-jét 50 körülinek tudom (55 alatt lassú).

      Válasz
  3. Gitta mondta

    2016-11-17, 9:58 de.

    Szia,nagyon jó ötlet.Talán az egyszerűségük miatt nem jutnak eszünkbe ilyen jó dolgok.
    Még sok-sok ehhez hasonló ötletet kérünk,hiszen munkahely és kisgyerek mellett kincset érnek ezek a szupergyors, de mégis finom,egészséges reggelik,tízóraik.

    Válasz
  4. julcsi mondta

    2017-01-04, 3:54 du.

    5 stars
    szia Nóri!

    én teljesen kezdő IR-es vagyok, és az a kérdésem, hogy a megadott „fő”étkezések között lehet-e nassolni olyan ételeket, amiket nem kell egyébként se számolni, tehát gyümölcsöt, pár szem mandulát, stb.?

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2017-01-04, 5:32 du.

      Szia,
      a főétkezések között vannak a köztes étkezések (tízórai, uzsonna). Nem számolós dolgokat lehet nassolni, mértékkel, pl. olajos magvakból max. egy maréknyit. A gyümölcs számolós és gyors! Ajánlom figyelmedve Lupui Iza diétasuli sorozatát. 🙂

      Válasz
  5. Magdi mondta

    2017-03-08, 7:46 du.

    Szia Nóri!
    szeretném megkérdezni hogy milyen zabpelyhet használsz. Apró szeműt vagy normál szeműt. nekem apró szemű van félek hogy elázik, Az almás zabpehelyhez pont jó

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2017-03-13, 10:46 du.

      Hű… egy ideje rákaptam a nagyszeműre, de ez szerintem még aprószeművel készült.

      Válasz
  6. Anna mondta

    2021-05-28, 9:49 de.

    Szia. Sütőtök pürét mivel lehetne helyettesíteni szerinted? A főzött zabkásával nem bírok megbarátkozni, így gondoltam kipróbálnám ezt az áztatott verziót is 🙂 Csak hát a dátumot elnézve nem fogok mostanában sütőtökhöz jutni és nem is ragaszkodom hozzá feltétlenül. Előre is köszi.
    Anna

    Válasz
    • Andrási Nóra mondta

      2021-06-02, 6:23 de.

      Bármilyen friss gyümölccsel… Az alma, banán megbarnul, úgyhogy inkább eper/málna vonalon indulnék. Mehet bele növényi tej, magvaj, fűszerek, amit szeretsz.

      Válasz
5 from 1 vote

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating




Elsődleges oldalsáv

Üdvözöllek!

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Itt tudhatsz meg többet rólam és az oldalamról.

Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe! - könyvFriss hajtás Elindulok! csomag
HÍRLEVÉL
Add meg a neved és az email címed, hogy minden friss bejegyzésről értesülhess:
Az adatkezelési tájékoztatót

Keresés

  • Mitől mentes?

Itt is láthattál

itt-is-lathattal-ff

Footer

A Szerzőről

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Tudj meg többet rólam és az oldalamról.

Minden jog fenntartva© 2025 · Nóra mindenmentes konyhája Jognyilatkozat Adatvédelem Impresszum

Rate This Recipe

Your vote:




A rating is required
A name is required
An email is required

Recipe Ratings without Comment

Something went wrong. Please try again.