• Ugrás az elsődleges navigációhoz
  • Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez

Nóra mindenmentes konyhája

Inzulinrezisztenciától a teljes értékű növényi étrendig.

  • Blog
  • Kurzusaim
    • Kéthetes TÉNÉ próbaétrend
    • Tízhetes TÉNÉ mentorprogram
  • Könyvek
    • Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe!
    • Mindenmentes könyvek
  • Receptek
  • Mindennapok
  • Kamrapolc

Vaníliás köleskeksz – mindenmentes és pecsételhető

2016-11-11 Írta: Andrási Nóra 54 hozzászólás

2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.

Ugorjunk a recepthez!

A tavaly karácsonyi készülődés óta adós vagyok egy pecsételhető keksz recepttel. Na nem azóta csücsülök rajta, hanem akkor kértétek, és most készültem el vele. 🙂 Régóta szeretnék valamilyen alap keksz receptet, amit aztán majd variálhatok sokféleképpen… A kekszeimben korábban nem nagyon szerepelt a köles, és szeretném kicsit változatosabbá tenni a palettát, így született a köleskeksz. Úgy érzem, még van hova fejlődni ezzel a recepttel, de családilag megszavaztuk, hogy megosztásra érdemes. 🙂

Vaníliás köleskeksz - mindenmentes, pecsételhető #glutenmentes #vegan #inzulinrezisztencia |mindenmentes.hu

Köleskeksz

Sok mindent sütöttem már köleslisztből, kekszet még pont nem. Mostanában sokat kísérletezgetek új lisztekkel, vagy régi ismerősökkel új szerepben, mint most is. Teszem mindezt azért, mert kezdtem belekényelmesedni a megszokott hozzávalóimba, másrészt folyamatosan ontjátok a kérdéseket, hogy mi helyett mit, és ezért -meg persze saját kíváncsiságból is-, igyekszem minél több eddig felfedezetlen alapanyagot kipróbálni. Fontos, hogy ehhez a recepthez bolti köleslisztet használtam (máskor itthon darálom), hogy biztosan elég finomra őrölt legyen!

Ez a keksz cukor-, glutén-, tejtermék-, tojásmentes, dióféléktől mentes, IR-barát, és vegán is. Nincs benne rizs és kukorica sem, mert ezeket is sokszor kéritek. 🙂

Vaníliás köleskeksz - mindenmentes, pecsételhető #glutenmentes #vegan #inzulinrezisztencia |mindenmentes.hu

Pecsételhető mindenmentes keksz – gyerekjáték!

Tavaly ilyenkor még csak álmodoztam róla, hogy milyen lesz majd együtt sütni-főzni valami a kislányommal. Lelkesen be is szereztem mindenféle kekszpecséteket és lecsaptam az akciós mókás keksz kiszúrókra is, ha esetleg a nagyitól örökölt készlet nem lenne elég… Valamikor a nyáron jött el az a pont, amikor elkezdett úgy segíteni, hogy az néha tényleg nem hátráltat 🙂 és most értünk a gyurmázós korszakba, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy befejezzem a tavaly elkezdett projektet!

Szóval, a tészta szuper abban a tekintetben, hogy viszonylag könnyen és gyorsan összeáll, elég pár percet pihentetni és már nyújtható is. Állagra tényleg olyan mint a gyurma, úgyhogy az utolsó maradékból lehet kukacot és csigabigát gyúrni… Ami még tutibb, hogy annak ellenére, hogy ilyen lágy, nem ragad: picit lisztezve könnyen nyújtható (más tésztáknak általában neki se esek két beolajozott sütőpapír nélkül). Mivel ilyen lágy, a kiszaggatott formákat érdemes egy spatulával a tepsibe tenni. És amivel nem vagyok elégedett: nem elég omlós. Mondjuk sütés után másnapra sokat fejlődik, de még lehetne egy kicsit omlósabb.

Mivel kis családom és fő ételkritikusaim figyelemre méltó ütemben kóstolgatták a prototípust (alig jutott erre az Instagram posztra), úgy döntöttem megosztom így is: ki akarok próbálni még sokféle ízesítésű recepteket, majd útközben gombot varrok a keksz omlósságára is.

Vaníliás köleskeksz - mindenmentes, pecsételhető #glutenmentes #vegan #inzulinrezisztencia |mindenmentes.hu

Nagyon élveztem, hogy a lucumás karamelljeimről olyan sok képet küldtetek nekem, ráadásul mind más-más bonbon formákkal készült. Nagyon örülnék, ha most láthatnám az olvasóim kekszpecsét és -kiszúróforma arzenálját is. Ha megsütöd ezt a kekszet és készül róla fotó is, kérlek oszd meg velem is (Facebookon, Instagramon @mindenmentes)!

Vaníliás köleskeksz - mindenmentes, pecsételhető #glutenmentes #vegan #inzulinrezisztencia |mindenmentes.hu

Vaníliás köleskeksz - mindenmentes és pecsételhető

Szerző: Mindenmentes Nóri
Vaníliás köleskeksz - kávé mellé vagy útravalónak.
Kinyomtatom Elküldöm emailben
Előkészítés 30 minutes mins
Főzési idő 5 minutes mins
Össz. idő 35 minutes mins
Étel típusa keksz
Mentesség cukormentes, gluténmentes, IR-barát, vegán
Adagok száma 20 db
Energia tartalom 40 kcal

Hozzávalók
 

  • 100 g kölesliszt
  • 20 g nyílgyökérliszt
  • 40 g porrá őrölt eritrit
  • 1 kk. konjac liszt
  • 40 g kókuszzsír
  • 1/4 kk. vanília kivonat
  • csipet só
  • 1 ek. víz
  • 1 ek. agavé szirup*
Kapcsold be, hogy ne sötétüljön el a képernyőd főzés közben!

Elkészítés
 

  • Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
  • A szilárd hozzávalókat (kölesliszt, nyílgyökérliszt, eritrit, konjac liszt, só) keverd össze egy tálban. Add hozzá az összes többi hozzávalót is, majd gyúrd össze. Ha esetleg nehezen áll össze, morzsálódik, adj hozzá még egy pár csepp vizet, ha ez sem segít, egy kevés olívaolajat.
  • Tedd félre pár percre, de akár azonnal is kinyújthatod.
  • Nyújtsd kb. 3 mm vastagságig, szúrd/pecsételd kívánság szerint, majd süsd a kekszeket 180 fokon 5 percig.

Megjegyzések

*Az agavé szirup azért került a kekszbe, hogy egy kis színt adjon neki sütés közben: a többi hozzávaló nem karamellizálódik, így a keksz pont olyan színű volt készen, mint nyersen. Ha ez nem zavar, és inkább kihagynád az agavét is, használj helyette 1 ek. vizet.

Tápérték információ

Adag: 1dbKalória: 40kcalSzénhidrát: 5gFehérje: 0.5gZsír: 2g
Kipróbáltad?Írd meg, hogy ízlett!

Hasonló bejegyzések:

Sütőben sült fánkok színes mázzal (gluténmentes, v...

Mézeskalácsos granola (gluténmentes, vegán, TÉNÉ)

A legkrémesebb teljes értékű növényi joghurt (TÉNÉ...

Podagrafüves lepény (gluténmentes, vegán, TÉNÉ)

Kategória: élesztőmentes, gluténmentes, olajos magoktól mentes, szójamentes, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus Címkék: archiv, karácsony, keksz, tízórai, útravaló, uzsonna

Előző bejegyzés « Sütőtökös éjszakai zabkása – főzés nélkül
Következő bejegyzés Lencse vagdalt zellerrel, dióval »

Reader Interactions

Hozzászólások

  1. Anita mondta

    2016-11-11, 10:24 de.

    Szia Nóri!

    Nincs itthon nyílgyökérlisztem, helyette tápióka keményítőt lehet használni?

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-11-12, 12:27 de.

      Igen!

      Válasz
      • Anikó mondta

        2018-12-09, 5:49 du.

        Kedves Nóri ! az 1kk az csapott v. púpos? lehetne grammban megadni vagy pontosítani? Köszönöm :Anikó !

        Válasz
        • Mindenmentes Nóri mondta

          2018-12-11, 11:54 du.

          Kedves Anikó,
          túl kevés ahhoz, hogy konyhamérlegen mérjük. Csapott (itt nincs nagy jelentősége).

          Válasz
  2. Andi mondta

    2016-11-11, 3:50 du.

    Szia Nóri! Nagyon szuper, alig várom, hogy a liszt beszerzése után neki is álljunk a csajokkal. Esetleg karácsonyra szaloncukor is várható? 🙂 Kellemes receptkreálást!

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-11-12, 12:28 de.

      Minden kívánságod így teljesüljön: mindenmentes szaloncukor 🙂

      Válasz
  3. Kriszta mondta

    2016-11-11, 9:26 du.

    De szuper!! Biztosan kipróbálom, ha esetleg a konjac lisztet ki lehet váltani valamivel…
    És igazán nem akarok szentségtörést elkövetni, de vajjal fogom megpróbálni, hátha azzal omlósabb lesz. Szerencsére nálunk a vaj épp nem tiltólistás 🙂

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-11-12, 12:31 de.

      Szia, a konjac liszt azért kell, hogy könnyebb legyen nyújtani. Valaki már írta, hogy bolhafűmaghéjjal próbálja ki, de azt is finomra kell őrölni szerintem… Írd meg, milyen lett vajjal, mert másik zsiradékot én is tudok keresni hozzá. 🙂

      Válasz
      • Kriszta mondta

        2016-12-08, 12:11 du.

        Szia Nóri, megsüöttem a kekszeket vajjal. Amikor 5 perc után ki akartam venni a sütőből, még nagyon puhák voltak, és később sem igazán lettek keményebbek. Ez a vaj miatt lehet? Vagy neked is olyan puhácska kekszeid lettek? Amúgy az íze rendben van!

        Válasz
        • Mindenmentes Nóri mondta

          2016-12-12, 11:53 du.

          Szia,
          igen, ez a vaj miatt van – a kókuszzsír szobahőmérsékleten szilárd. Talán kevesebbel működne.

          Válasz
  4. Dóra mondta

    2016-11-24, 10:31 de.

    ‘sütés után másnapra sokat fejlődik’
    dobozban vagy szabad levegőn?

    El tudom képzelni, hogy ‘kosár’ formájú sütik alapjának is jó lehet, amiket minden félével meg lehet tölteni…

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-11-28, 8:54 du.

      Szabadon, ropogósabb, omlósabb lett. Hát igen, ezt én is el tudnám képzelni… 😉

      Válasz
  5. Reni mondta

    2016-11-28, 1:58 du.

    Szia Nóri, nekem sajnos nagyon tört a tészta.. :(((((
    Van ötletet?

    Köszönöm, Reni

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-11-28, 8:51 du.

      Szia,
      még egy pici víz (1, max. 2 kávéskanál) és pár perc állás. Ha így sem tudod nyújtani, akkor próbáld meg két sütőpapír, vagy fólia között. Egyik olvasóm javasolta a 3l-es fagyasztós zacskót is… 🙂

      Válasz
  6. Andi mondta

    2016-12-05, 3:56 du.

    Szia!
    Eritritem nincs, DW 1:4 edesitovel helyettesithetem?
    Koszonom!

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-12-05, 11:50 du.

      Szia,
      nem ismerem, így nem tudom biztosra mondani az eredményt. Ha kipróbálod, í¶d meg, milyen lett, hogy más is okuljon. 🙂

      Válasz
  7. Szabina mondta

    2016-12-15, 7:58 de.

    Szia Nóri!

    Én is megsütöttem, nagyon finom. Konjac liszttel és anélkül is megcsináltam, nem éreztem különbséget a végeredményben. Amin változtattam: a nyílgyökérlisztet tápióka keményítővel helyettesítettem, és bevallom, nekem kicsit sok volt a kókuszzsír az első próbálkozásnál (zsírosnak éreztem a kekszet), így lecsökkentettem 35 g-ra a következőnél, de a 3. adag már csak 30 g-mal fog készüln, helyette több vizet kap. Ami nagyon jót tesz neki, az egy JÓ ADAG KÓKUSZRESZELÉK. (ami nem számolós hozzávaló és nagyon jól passzol a köleshez :)) Képet nem küldök, mert még nem sikerült pecsétet beszereznem, de rajta vagyok az ügyön 🙂

    Szabina

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-12-15, 5:55 du.

      Köszönöm a minden kérdést kimerítő kísérleti munkát! 🙂

      Válasz
  8. C. Noémi mondta

    2016-12-20, 10:44 de.

    5 stars
    Szia Nóri! Megsütöttem a kekszet, tápiókakemyényítővel és bolhafűmag héjjal. Jól viselkedett a tészta, kevés vizet tettem még hozzá pluszban. Végre bevethettem a sütipecsétet! 🙂 Készült fotó, küldöm.
    Szerinted csicseriborsó liszttel működhet?

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-12-22, 10:40 du.

      Szia, fotót a nori kukac mindenmentes pont hura tudsz küldeni. 🙂 Csicseri is jó lehet, de pontos infót nem tudok mondani.

      Válasz
  9. Renáta Nagy mondta

    2016-12-23, 4:44 du.

    Szia Nóri!

    Egy gyorsat itt is irok. 😀 Lehet ezt a kekszecskét is elkésziteném az ünnepek alatt. Olvastam, hogy volt aki kihagyta a konjac lisztet és úgy is jól sikerült a süti. De én mégis kérdezném Tőled, hogy estleg lenne-e olyasvalami amivel helyettesiteni lehetne? Angliában élünk, itt kutattam utána, de nem bukkantam rá, csak kapaszula formában. Válaszod előre is köszönöm!

    Szeretetteljes Karácsonyt és sikerekben gazdag Boldog Új Esztenőd!

    Üdvözlettel,
    Reni

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2016-12-30, 12:51 de.

      Szia,
      a konjac liszt nem létszükséglet, csak könnyebben nyújthatóvá teszi a tésztát. Többen megsütötték már nélküle is.

      Válasz
  10. Panna mondta

    2017-02-06, 11:31 de.

    5 stars
    Megsütöttem, nagyon finom lett. Én is tápióka keményítőt használtam, illetve agávé helyett juharszirupot. Kérdésem, hogy vajon más lisztből hogyan viselkedne? (Hajdina, rizs pl.)

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2017-02-06, 1:39 du.

      Próbáld ki és meséld el. 🙂

      Válasz
  11. Agundor-Oszter Annamária mondta

    2017-02-08, 1:46 du.

    Szia, azt szeretnem kerdezni, hogy ha steviat teszek bele (nem szeretem az eritrit izet) akkor abbol ugyebar csak egy keveske kell…fog hianyozni a tesztabol (az allagabol) a 40 grammnyi (eritrit) mennyiseg? Koszonom!

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2017-02-08, 6:34 du.

      Szia, 1/4 kk. stevia porral is működik, úgy sokkal omlósabb (kicsit túl törékeny).

      Válasz
  12. Emi mondta

    2017-05-10, 10:34 du.

    5 stars
    Szia!

    Nagyon tetszik ez a recept (is :)), egy gyors kérdésem lenne, mert a többit megtaláltam a kommentek között már. Ha eritrit helyett xilit-et használnék, akkor 1:1-ben lehet helyettesíteni?

    Előre is köszönöm!

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2017-05-14, 9:34 du.

      Szia,
      a receptben 1:1-ben lehet, igen, de egyébként a xilit édesebb az eritritnél, az eritrit édesse csak kb. 70% a cukorhoz és a xilithez képest.

      Válasz
  13. Annamari mondta

    2017-07-15, 4:39 du.

    Szia! Gyerekeknek nem ajánlják a konjac lisztet. Mivel helyettesíthetném?

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2017-07-15, 8:57 du.

      Szia,
      ki is hagyhatod, csak könnyebben nyújthatóvá teszi a tésztát, nem létkérdés.

      Válasz
  14. Csapó Barbi mondta

    2017-11-03, 12:17 du.

    Szia Nóri!
    A vanília kivonatban etanol van, szerinted ha gyerekeknek sütöm tegyek bele mást vagy kisűl , ne aggódjak? 😀
    Üdv.: Barbi

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2017-11-03, 1:33 du.

      Szia, kisül, ne izgulj! 🙂

      Válasz
  15. Tündi mondta

    2018-02-07, 2:22 du.

    5 stars
    Szia! Nagyon jól sikerült a köleskeksz. Agave szirupot is tettem bele. Illetve pici olívaolajat, hogy jobban gyúrható legyen. Dia wellnessel csinaltam meg.

    Válasz
  16. Ada mondta

    2018-02-11, 4:55 du.

    Szia!

    Én vegán sajttortával kísérletezek, aminek az alja”omlós’ keksz. Olyat vettem, aki cukormentes és vegán ugyan, de nem gluténmentes, (kár érte, pedig csodás vajakeksz íze van) . Eztután porrá kell zúzni a kekszet némi kókuszzsírral, és ez adja a torta alapját. Annyit köt csak ki, hogy valamilyen omlós kekszet válasszunk a tortához. Én nem vagyok ugyan gluténérzékeny, de a diétámban ez is előnyös, szóval akkor inkább megcsinálnám a tortához a kekszet gluténmentesen, mintsem megvegyem, és valamiben kompromisszum.
    Ehhez szerinted megfelelő lenne ez a keksz recept? Köszönöm

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2018-02-12, 10:17 de.

      Szia,
      igen, szerintem jó lehet! 🙂

      Válasz
  17. Ildikó mondta

    2018-03-19, 6:28 du.

    Kedves Nóri! A kölesliszt glikémiás indexe 84, nem lehet esetleg másfajta liszttel helyettesíteni? Köszönöm.

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2018-03-19, 10:01 du.

      Kedves Ildikó,
      a 84 szerintem a belőle főzött kására vonatkozik, a köleslisztet ajánlják IR diétában. Egyébként helyettesítheted pl. hajdinaliszttel, de annak sokkal markásabb az íze, cserébe jobban összefogja a tésztát.

      Válasz
  18. Tünde mondta

    2018-09-30, 10:45 de.

    Kedves Nóri!
    Fruktóz intoleranciám van, így a cukrokat lecserélhetem?
    Az eritrit helyett szőlőcukrot tudok használni, az agavé szirup helyett pedig rizsszirupot.

    (Az összes receptre érvényesen.) Használhatom őket, vagy megváltoztatják a süteményt? Milyen arányban?
    Köszönöm.

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2018-10-01, 1:40 du.

      A szőlőcukor édesebb, egyébként rendben van a csere.

      Válasz
  19. Zsófi mondta

    2019-02-04, 5:14 du.

    5 stars
    Szia Nóri!

    Ez a recepted is nagyon szuper, köszönöm szépen, biztosan sokszor fogom még sütni.
    Annyit változtattam, hogy édesítésképpen összesen 40g agavé szirupot használtam, és a köleslisztből 15g-ot mandulalisztre cseréltem. A vizet az agavé többlet nedvessége miatt elhagytam. Az eredmény egy fantasztikus, omlós keksz lett.

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2019-02-05, 9:14 de.

      Köszönöm a visszajelzést! 🙂

      Válasz
  20. Gyurkó Melinda mondta

    2019-06-29, 1:39 du.

    Szia Nóri, nincs most nyílgyökérlisztem, meg nem is volt még, helyette mit tanácsolsz? Van lenmagom, szezámom, hajdina, cirok, tápiókakeményítő….vmi?
    Köszi

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2019-07-14, 3:40 du.

      Szia!
      Tápióka jó lenne. Sajnos a hozzászólásod elkavarodott a rendszerben, csak most vettem észre… 🙁

      Válasz
  21. Zsuti mondta

    2019-10-10, 11:39 de.

    Szia Nóri!

    Köszönöm a receptet.

    Sajnos nekem egyszerűen nem sikerül. Nem tudom nyújtani a tésztát, morzsálódik, szétesik. De azért kisütöttem és teljesen kemény lett, nem rágható.
    A következő adagba tettem plusz egy deci vizet és akkor is szétesett. Széttapicskolni tudtam a kis golyóimat
    és úgy kiszaggatni.
    Így viszont meg hosszabodott a sütési idő 15 percre.
    Viszont finom omlós lett. Mondjuk 2 nap múlva lezárt dobozban….megint történt valami. Már nem omlós, de azért finom.
    Nem tudom nekem miért nem sikerült a leírtak alapján.

    Zsuti

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2019-10-11, 9:57 de.

      Szia Zsuti,
      sajnálom, de erre én sem tudok gombot varrni. Azt érteném, ha kicsit nehezebben boldogulsz vele, de hogy egyáltalán? Passz. Sorry.

      Válasz
  22. Évi mondta

    2020-03-29, 4:29 du.

    Kedves Nóri,
    A vanília kivonat már nem aktív a biosziget webáruház honlapján. Kérhetek tanácsot, hogy melyiket valaszthatom helyette, vagy maradjak hű a márkához és keressem máshol uezt. Nagyon szépen köszönöm, minden jót kívánok, Évi

    Válasz
    • Andrási Nóra mondta

      2020-03-30, 11:15 de.

      Szia Évi,
      most ilyen van itthon. Ennek a gyártónak egyébként minden terméke nagyon jó minőségű – választhatsz nem bio vagy más kiszerelést is.

      Válasz
  23. Andrea mondta

    2022-03-05, 3:01 du.

    Szia Nori!

    Megsutottem a recepted alapjan, bar eritrit helyett porcukrot tettem bele es tapiokakemenyito ment nyilgyokerliszt helyett es a konjac lisztet kihagytam. Gyonyoruen nyujtottam, pecseteltem oket, szepek voltak nyersen. Aztan a sutoben lucskos zsirosan szet, majd osszefolytak. 180C legkeveresen. Mit valtoztassak a siker erdekeben?

    Válasz
    • Andrási Nóra mondta

      2022-03-07, 2:58 du.

      Szia Andrea,
      kicsit sokat változtattál egy szuszra így nehéz megmondanom, hogy mi is lehetett a baj… A leggyanúsabb a cukor, azt cseréld legközelebb nyírfacukorra vagy eritritre, a második gyanúsított a konjac liszt (hiánya).

      Válasz
  24. Katka mondta

    2022-06-27, 8:28 du.

    5 stars
    KEDVES Nóri.Mézzel is müködhet?Úgy mi az arány?

    Válasz
    • Andrási Nóra mondta

      2022-06-27, 8:43 du.

      Mézzel teljesen más a történet, mert az folyadékot is hoz magával… Szóval passz. A helyedben elővennék egy mézes receptet, és onnan váltanék köleslisztre.

      Válasz
      • KATKA mondta

        2022-06-28, 11:49 de.

        KEdves Nóra.Akkor a mèzet elvettem, viszont stivia cseppet ès vaniliaörleményt kaptam.Lennèl olyan kedves megmondani hogy alakulnak igy az arányok.Tàpiókakeményitő el ès nyilgyökör lisztettel szeretném kèszìteni.

        Válasz
        • Katka mondta

          2022-06-29, 10:07 de.

          5 stars
          Megsütöttem a kekszet, felhasználtam a stivia édesítőt és a vaniliaörleményt. Szuper lett. 🙂 Köszönöm a receptet. Sajnos a gyereknek nem ízlik, mert a kölesnek markáns ize van :(. Nemtudom milyen alternatíva lenne jó még?
          Köszönöm

          Válasz
          • Andrási Nóra mondta

            2022-07-02, 10:56 de.

            Barna rizzsel próbáld még, ahhoz több folyadék kell majd. Hajdina lenne még jó, de annak is jellegzetes íze van, a rizs a legsemlegesebb.

5 from 7 votes

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating




Elsődleges oldalsáv

Üdvözöllek!

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Itt tudhatsz meg többet rólam és az oldalamról.

Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe! - könyvFriss hajtás Elindulok! csomag
HÍRLEVÉL
Add meg a neved és az email címed, hogy minden friss bejegyzésről értesülhess:
Az adatkezelési tájékoztatót

Keresés

  • Mitől mentes?

Itt is láthattál

itt-is-lathattal-ff

Footer

A Szerzőről

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Tudj meg többet rólam és az oldalamról.

Minden jog fenntartva© 2025 · Nóra mindenmentes konyhája Jognyilatkozat Adatvédelem Impresszum

Rate This Recipe

Your vote:




A rating is required
A name is required
An email is required

Recipe Ratings without Comment

Something went wrong. Please try again.