2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.
Novemberben megkérdeztem a Facebook-oldalamon, hogy milyen karácsonyi recept mindenmentes változatának örülnétek a legjobban. Mondanom sem kell, a mézeskalács toronymagasan nyert. Ha pár évvel ezelőtt valaki megkért volna, hogy süssek mézeskalácsot cukor (méz), glutén, tejtermékek és tojás nélkül, talán azt mondtam volna, hogy varázsló nem vagyok… Azóta annyi mindent láttam már, hogy egészen izgatottan vetettem bele magam a kísérletezésbe.
Igazából első próbálkozásra is egészen jól sikerült, de a hatodik lett az igazi. Fogadjátok szeretettel: cukormentes, gluténmentes, szénhidrát-csökkentett, tojásmentes, vegán mézeskalács!
A bejegyzés írásához ezúttal kaptam egy kis segítséget: a gyönyörű fotókat Anikó, a Coffeinmentes blog szerzője készítette. Köszönet érte! Egy rövid bejegyzésben be is számolt az élményeiről, itt elolvashatod.
Bevallom, azért is volt izgalmas a feladat, mert korábban sosem sütöttem mézeskalácsot, és már nem is emlékszem, hogy mikor ettem utoljára! Így aztán sok kóstolón kellett átesnie a receptnek, mire elég jónak találtam. Ezért is örültem, hogy Anikó fotózott: bevallása szerint nem szokott akármi-mentesen sütni, így nagy boldogság volt számomra, hogy simán ment minden és még ízlett is neki… 🙂
Hozzávalók kb. 25 db-hoz (200g-hoz):
a mézeskalácshoz:
50g mandulaliszt*
40g hajdinaliszt
20g tápiókakeményítő
1 ek. mézeskalácsfűszer
1 kk. szódabikarbóna
15g agavé szirup*
1/4 kk. stevia por*
csipet só
2 ek. almapüré*
kb. 2 ek. víz
az írókához:
50g porított xilit/nyírfacukor*
2 ek. csicseriborsó- vagy fehér bab konzerv leve*
pár csepp almaecet
*A csillagozott hozzávalókkal kapcsolatban olvasd el a jegyzeteimet!
Jegyzetek:
- Agavé szirup helyett használhatsz mézet is, ha nem fontos, hogy vegán legyen. Korábban írtam, hogy sem a mézet, sem az agavé szirupot nem ajánlom édesítőszernek, de itt nagyon kis mennyiség szerepel, mint ízesítő (fűszer, ha úgy tetszik): ettől lesz karamellizált méz íze a kekszeknek.
- A stevia port el is hagyhatod, ha sok mázat tervezel használni, mert azzal együtt akár túl édes is lehet, ízlés dolga.
- Almapürét úgy készítek, hogy 2-3 almát meghámozva egy kevés vízzel aprítógépben pépesre turmixolok. Hűtőben pár napig eláll.
- A xilitet kávédarálóban porítottam.
- A csicseriborsó- vagy fehér bab konzerv levével nem vicceltem. 🙂 Tojásfehérje helyett használhatóak sok esetben, így itt is. Ha a konzerv nem tetszik, a beáztatott csicseriborsó/fehér bab főzőleve is jó, természetesen.
- Olvasói visszajelzés szerint a mandulaliszt gesztenyeliszttel is helyettesíthető, ha érzékeny vagy az olajos magvakra.
Anikó jelezte, hogy az íróka nem tapadt olyan könnyen, mint az „eredeti”. Tapasztalat híján nem tudok hozzászólni a kérdéshez, így átadom a tanácsát: bánjatok vele finoman! 🙂
- A liszteket mérd össze egy tálba a fűszerekkel, szódabikarbónával, steviával. Keverd össze alaposan, a közepébe képezz kis krátert. Ide mehet az almapüré és annyi víz, hogy jól gyúrható tésztát kapj, ilyenkor még lehet egy kicsit nedves is.
- Hagyd állni kb. fél órát, hogy jól összeálljon. Ha utána túl nedves, akkor gyúrj bele egy kis barna rizslisztet és hagyd újra állni.
- Nyújtsd ki kb. 3-5 mm vastagra barna rizsliszttel lisztezett felületen, szaggasd, majd süsd 160 fokon kb. 15 percig.
- Az írókához a hozzávalókat robotgéppel 7-10 percig kell verni, amíg jó kemény lesz.
Ennyi hozzávalóból 200g kekszet sütöttem, a cukormázzal egyenletesen bekenve őket (nem volt türelmem írókázni…) is csak a máz fele fogyott el hozzá. A keksz hozzávalóiban összesen kb. 93g CH volt, így a mézeskalács kekszek szénhidrát-tartalma kb. 47g CH/100g.
A máz xilittel készül, így szintén számolandó, de hogy mennyi kerül egy-egy kekszre, az rajtad áll. A xilit miatt a cukortalan máz hűsítő hastású! Ez a poliol édesítőszerek oldódása miatt van, nem lehet rajta segíteni. (Készülhetne a máz eritrittel is, azt nem kellene számolni, de még hűsebb lenne.) Egyik barátnőmnek ez egyébként kifejezetten tetszett: így lesz egy apró „hibából” új tulajdonság (bug vs. feature, ugye…). 🙂
Süssétek, szeressétek, és írjátok meg, hogy sikerült!
Kellemes adventi sütögetést kívánok!
Szia!
Mennyire emelkedik meg a süti sülés közben? (keksznyomdázásban gondolkodom 🙂 )
Köszi
Szia,
Nem nagyon. Ha túl sok, használj kevesebb szódabikarbónát! Egyébként gm tésztához képest álomkönnyen nyújtható…
Nagyon köszönöm a receptet. Szuper. Egy kérdèsem lenne viszont, hogy az íróka amivel díszítem, mennyi idő alatt köt oda, ameddig nem ragad???Vagy egy kicsit vissza kell tolni a sütőbe? Köszi
Szia,
nekem 24 óra kellett, ha jól emlékszem. Ne izgulj, kőkemény lesz, csak idő kell hozzá.
A mézeskalács-fűszert készen veszed vagy magad mixeled?
Vettem volna készen is, de nem kaptam (?!)… A következő bejegyzésemben leírom, hogy készítettem. (Terveim szerint kedden jelenik meg. Anya tervez…)
Szia! Milyen fajta/markaju mandula lisztet hasznalsz?
Szia,
Darált blansirozott mandula – Naturbit mandulaliszt.
Szia!
Köszönöm a receptet, így idén sem maradt el a mézeskalácsozás a gyerekekkel! 🙂 Nem volt itthon mandulaliszt, helyette natúr kesudiót daráltam kávédarálón. Nem tudom milyen lett volna mandulával, de tökéletes lett így is! És ami a legfontosabb: átment a gyerek kóstoló-teszten is! 🙂
Ez fantörpikus hír! 🙂
Szia Nóri!
A tápióka keményítő helyett jó a kukoricakeményítő?
Eszter
Szia,
Szerintem igen, bár a tápiókával könnyebb nyújtható tésztákat készíteni, ezért választottam.
Szia Nóri!
A rizsliszt helyett kókuszliszt is használható? Vagy szezámliszt?
Szia,
inkább gesztenyével próbáld, ha pelosítani szeretnél, de garanciát nem vállalok… 🙂
Megsütöttem én is. Mandula liszt helyett gesztenyeliszttel és rizsliszt helyett kölesliszttel. Finom lett és tényleg könnyen nyújtható tésztává állt össze.
Többször is elolvastam a receptet, hogy tényleg nem kell-e bele semmi zsiradék, de enélkül is jó lett.
Köszönjük a receptet. 🙂
Köszi, hogy megírtad! Kezdek rájönni, hogy plusz zsiradék sem feltétlenül kell a süteményekbe… Pláne, ha zsíros mandulaliszttel dolgozom. 🙂
Kipróbáltam – mézzel -, finom lett. Köszönöm a receptet! A fűszereket azóta is használom kávé ízesítéshez! 🙂
PS: jó az új blogkülső!
Szia,
Köszönöm! És örülök, hogy ízlett. 🙂
Kedves Nóri! Agave szirup és stevia por helyett negyedannyit (Dia-Wellness) tennék bele, nekem ez vált be eddig a legjobban. Szerinted mennyi kell belőle?
Köszönöm a segítséget!
Varga-Kis Kata
Szia Kata,
agave szirup nélkül nem lesz mézes íze és sajnos az aránnyal sem tudok segíteni, mivel sosem használtam ezt az édesítőt.
Hello! Bocsi a zavarásért annyi kérdésem lenne hogy mennyire lesz buha a mézeskalács eredmény? 🙂
Puha * 😀
Szia,
frissen inkább keksz, nem puha, de dobozban, mázzal 1-2 nap alatt puha lesz.
Szia Nöri,
sima darált (esetleg héjtalanított) mandulával is működik? A mandula liszt durván drága… köszi!
Szia,
nem próbáltam, így nem tudom megmondani. Nem tűnik durva változásnak… esetleg hajdinaliszttel is megpróbálhatod, ha van rá időd.
Szia Nóri!
Milyen mézeskalács fűszert használtàl? Kb. meddig àllnak el ezek a kekszek?
Köszi a vàlaszt!
Szia,
hű, pontosan nem emlékszem már… most meg nincs itthon. :\
Szerintem pár hétig elállnának fémdobozban, de mindig hamarabb elfogytak. 🙂
Sźafi mandulaliszttel csinaltam es ko kemeny (remelem csak egyelore). Gyanitom h szamit h csokkentett zsirtartamu a lisztkeverek mert most olvasom h amiatt nincs benne plusz zsiradek. Meglatom hogy valtozik… 😀
Szia, még alakulhat, de azért nem merek nagyon bizakodni…
Sziasztok!
Hétvégén megpróbáltam elkészíteni. El is készítettem egész pontosan, de az eredménnyel simán beverem a szöget a falba. Elvileg mindent úgy csináltam ahogy irva vagyon… Max a sütő hőfoka kérdéses, mert szerintem nem annyi amennyire állítom. Ezen kívül mire kellett volna még figyelnem? Puha volt mikor kivettem és forrón megkóstoltam, de levegőn szárad a gyorsan “megkötött”
Heeeeeeelp
Köszönöm előre is!
Sütőlány
Tedd be zárt dobozba, mellé egy almagerezdet, és megoldódik. 😉
Az első próbálkozás légkerveréssel160 fokon valóban kőkemény lett. Egy remekül sütni tudó barátnőm javaslatára a klasszikus alul-felül melegítéses verzióval sütöm azóta. Finom. Köszönöm.
Szia Nóri!
A mandulaliszt és az őrölt mandula sok helyen egymás szinonimájaként szerepel, a valóságban viszont két külön alapanyag. A hozzászólásokat olvasva láttam, volt, aki őrölt mandulával készítette, máshol meg az szerepel, hogy azt ne. Tudsz igazságot tenni ebben a kérdésben?
Mandulaliszt jobb, de ha az nincs, akkor darált mandula vagy dió is megteszi.
Szia Nóri!
1/4 KK Stevia kB hány g cukornak felel meg? Eritritem van itthon azzal helyettesíteném és nem tervezek hozzá mázat.
Köszi
Szia,
így nem tudom lefordítani… 50g cukornak megfelelő valamivel próbálkoznék, mert a mázban annyi lenne, és úgy jó volt. 🙂
Kedves Nóra! Elkèszítettem a receptedet az agávénak megfelelő mennyiségű mézzel és kb 2 evőkanál 1:4 édesítővel, nagyon jól sikerült. Valóban szuperül kezelhető a tészta, a végeredmény pedig a hagyományoshoz nagyon hasonló élmény, nagyon köszönöm a receptet.