• Ugrás az elsődleges navigációhoz
  • Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez

Nóra mindenmentes konyhája

Inzulinrezisztenciától a teljes értékű növényi étrendig.

  • Blog
  • Kurzusaim
    • Kéthetes TÉNÉ próbaétrend
    • Tízhetes TÉNÉ mentorprogram
  • Könyvek
    • Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe!
    • Mindenmentes könyvek
  • Receptek
  • Mindennapok
  • Kamrapolc

Tehéntej helyett 1. – Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

2012-11-03 Írta: Andrási Nóra 56 hozzászólás

2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.

Nem szeretnék azzal kapcsolatban állást foglalni, hogy a tehéntej egészséges-e vagy sem. Én azért hagytam fel anno a tehéntejjel, mert 100ml tejben 4,5g szénhidrát van, ami egy pohárban már 10g, és el is vitte a fél tízóraimat… Később olvastam, hogy ráadásul a tej nagyobb inzulinválaszt vált ki, mint amennyit a szénhidráttartalma indokolna, így annak idején a kávémban szójatejre cseréltem, mert abból találtam olyat, amiben csak 2,5g CH/100ml.

Kaptam egy emailt egyik olvasómtól, aki a szójatej veszélyeire próbálta felhívni a figyelmem: génmódosított, vegyszerezett, fitoösztrogénes, stb. Én úgy gondoltam akkor, hogy ezzel szemben a tehéntej antibiotikumokkal szennyezett, állati hormonok vannak benne, és különbenis (lásd feljebb). Időközben találtam bio natúr szójatejet, amiben csak 0,9g CH/100ml van. Ennek nagyon megörültem, sőt, ötletesnek tartottam, hogy tengeri algával stabilizálják, aztán a 3.-4. doboz környékén elkezdtem érezni rajta az algát… Ez sem volt tökéletes.

Elkezdtem gondolkodni, hogy tulajdonképpen nem olyan nagy kaland házilag növényi tejet készíteni, de melyik növényből lenne a legjobb tejet készíteni?

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük


Akik „csak” tejérzékenységgel küzdenek, gyakran készítenek otthon zabtejet vagy rizstejet, ami elérhető árban van, de magas (~10gCH/100ml) lesz a szénhidrát-tartalma, így ebben a diétában nem szerencsés.

Következő ötlet a mandulatej, ill. kókusztej volt. Az előbbi receptje(i) mindjárt következnek, a kókuszé majd később. A kókusz nagyon finom, de elég erősen kókusz ízű, ami nem minden receptben szerencsés, ugyanakkor a zsírsavösszetétele nagyon egészséges. Ebből a szempontból jobb a mandula, mert sokkal diszkrétebb íze van, viszont sok omega-6 zsírsavat tartalmaz. A legtutibb megoldás, amit találtam, az a kendermag lenne (Z itt elvesztette a fonalat, nektek még megvan? ;)), mert a kendermagban az omega 3:6 zsírsavak aránya 1:3, ami elég közel van a kívánatos 1:2-höz. Sajnos a kendermag kissé borsos áron kapható, így maradok a mandulánál és eszem inkább tengeri halat, hogy behozzam az omega-3 lemaradást.

Egyébként az itt (és még sok máshol) leírt módszerrel bármilyen magból lehet tejet készíteni, csak a mag-víz arányt kell megtalálni.

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

 A mandulatejről. Aki szereti a mandulát, annak nagyon fog ízleni, ugyanis „halványan” mandulaízű. Ahogy kutakodtam a neten, azt találtam, hogy a legtöbben nyers mandulából készítik, sőt volt, aki azt írta, hogy pirított mandulából nem is lehet. Én utánajártam, készítettem így is, úgy is.

Ha nyers mandulát használunk, akkor a kész ital „tejszerűbb” lesz: fehérebb, kicsit krémesebb, jobban habzik, és cappuccinohoz remekül fel lehet gőzölni. Az íze kicsit olyan, mint a marcipáné.

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

Ha pirított mandulából készítjük, akkor a színe egy halvány mogyorószín lesz, kávéhoz felgőzölve inkább csak egy kis tejhab lesz a tetején, nem nagyon gőzölődik. Az íze pörkölt manduláé.

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

Nekem mindkettő nagyon ízlik, Z inkább a pörkölt mandulásat szereti. A nyers mandulás tejjel készült kávénak egyébként nagyon finom mandula-aromája van. Volt, hogy nem is tettem bele külön ízesítő szirupot, de azért egy kis vanília illik bele.

Mire lesz szükségünk?

130g mandula
800ml víz (nem baj, ha tisztított)
1 csipet só
10g (1 csapott ek.) nyírfacukor/xilit, vagy más édesítőszer ízlés szerint
ha készen lesz, majd kipróbálom 1 kk. vaníliaesszenciával is
1 sajtruha vagy más textil, amin le tudjuk szűrni a kész tejet (nekem a textilpelenka vált be a legjobban)
turmixgép

Ebből a mennyiségből kb. 800ml tej lesz. Az én turmixgépem kelyhe 1L-es, és ezzel az adaggal pont tele van. Ha mindenáron 1L tejet szeretnék, akkor készíthetem 155g mandulából, de azt 2x500ml vízzel turmixolom össze és szűröm át.

Hogyan készül?

0. A mandulát egy tepsiben légkeveréses sütőben 150 fokon 15 percig pirítjuk. (Mint a mogyorókrémhez a mogyorót.) Ezt a lépést ki is hagyhatjuk, lásd feljebb.

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

1. A mandulát egy éjszakára (vagy 8-12 órára) hideg vízbe áztatjuk és a hűtőben tartjuk.

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

2. Másnap leöntjük a vizet, és 800ml tiszta vízzel, a csipet sóval és a nyírfacukorral 1-2 perc alatt turmixgépben a legerősebb fokozaton összeturmixoljuk.

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

3. Egy szitát kibélelünk a szűrő-szövetünkkel, azt beleillesztjük egy tálba, amiben stabilan áll. Beleöntjük a mandulás keveréket, hagyjuk nagyjából lefolyni. Ha már csak csepeg, akkor kézzel összecsavarjuk és jól kinyomkodjuk.

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

Kész!

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

Hűtőben tárolva állítólag pár napig eláll, mi még sosem tároltuk 3 napnál tovább. Szénhidrát-tartalma a mandulából 1,5gCH/100ml, ha feltételezzük, hogy minden kioldódott belőle, a nyírfacukorral együtt 2,8gCH/100ml. Persze mindenki úgy édesíti a magáét, ahogy szeretné, lehet steviával vagy édesítővel is.

Tárolás közben elég gyorsan leülepszik, de ez is csak azt mutatja, hogy nincsenek benne stabilizálószerek, mint a boltiban. Fel kell keverni egy kanállal, vagy felrázni az üveget. Ha ez zavarna, megpróbálnám egy kiskanál agar-agar vagy zselatin feloldásával stabilizálni.

Az anyagiakat tekintve, nemrég sikerült 2000 Ft/kg áron mandulához jutnom, be is tankoltunk egy jó adagot. Így most az itthoni mandulatej ára 325Ft/L. Tudom, ez nagyon sok annak, aki a tehéntejet szokta meg, nekem a 400 Ft-os legolcsóbb szójatej és a 800-1000 Ft-os bolti mandulatej után határozottan kedvezőnek tűnik. A piacon egyébként láttam 2800 Ft-ért, abból 455 Ft/L lesz, ami még mindig a bolti szójatej alatt van.

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

Mire jó a mandulatej?

Bármire, amire más tejet használ: kávéba, főzni, csak úgy, hidegen/melegen. Nekem ugye az is szempont volt, hogy szépen gőzölhető legyen, és sikerült itthon mandulatejjel finom caffé lattét főznöm.

Nagyon finom ital készíthető belőle a következő módon: egy csésze mandulatejbe szoktam keverni egy késhegyni fűszerkeveréket, amiben fahéj, szegfűszeg, kardamom és szerecsendió van. Kicsit még édesítem steviával, megmelegítem, és egy isteni finom, fűszeres-keleties meleg italt kapok. Olyasmi, mint a chai-te tea nélkül.

Mindig jólesik egy csészével, ahogy most is, amíg ezt a bejegyzést írom:

Tehéntej helyett 1. - Házi mandulatej, klasszikusan és ahogy mi szeretjük

Mihez kezdünk a hátramaradt mandulával?

Készíthetünk belőle

  • egy ilyen kuglófot,
  • helyettesíthetjük vele a diót a répás-mákos muffinokban,
  • vagy szendvicskrémet: tavaszi „túrókrém” , olaszos vegán szendvicskrém.

Hasonló bejegyzések:

Kurkuma latte - fűszerkeverék házilag

"Majdnem mint..." kedvenc növényi tejem (kókuszmen...

Sós-mogyorós, kakaós jégrém (vegán, TÉNÉ)

Reggeli granola tál (TÉNÉ)

Kategória: gluténmentes, szójamentes, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus Címkék: archiv, hidegen is, hűsítő, ital, kávé, mandula, növényi tej

Előző bejegyzés « Vaníliaesszencia, vaníliakivonat házilag
Következő bejegyzés Kedvenc csirkés-magos salátám »

Reader Interactions

Hozzászólások

  1. mimimo mondta

    2013-01-29, 1:06 du.

    kedves Nóri! utólagos engedelmeddel belinkeltem ezt a posztot az időtetriszre, a szűrési tipp miatt:
    http://idotetrisz.blogspot.hu/2012/11/kokusztej-hazilag-kokuszpuding-sutve.html
    köszönet!

    Válasz
    • Eszter mondta

      2018-03-26, 11:39 de.

      Köszönöm a receptet. Nyers mandulából készítettem, és nekem nagyon ízlik.

      Válasz
  2. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-01-29, 8:40 du.

    Szívesen és köszi a linkelést. 🙂

    Válasz
  3. T. mondta

    2013-03-13, 5:27 du.

    http://gittarawfood.blogspot.hu/2011/09/mandula-sajt.html?m=1
    Állítólag sajtot lehet belőle készíteni. Én nem próbáltam még.

    Válasz
  4. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-03-13, 5:29 du.

    Köszi az ötletet! Vicces, hogy ezt még nem olvastam, de a hétvégén pont "túrókrémet" készítettem belőle. Már félig kész a bejegyzés. 🙂

    Válasz
  5. T. mondta

    2013-03-26, 5:45 du.

    Én ma körözöttet fogok belőle. Kíváncsi vagyok milyen lesz.

    Válasz
  6. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-03-26, 5:46 du.

    Szerintem finom. 🙂 Én is készülök egy új "túrókrém" változattal… 😉

    Válasz
  7. Névtelen mondta

    2013-07-09, 8:44 du.

    Nóri, a mandulát honnan szerzed be?

    Válasz
  8. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-07-09, 8:45 du.

    Még az ősszel vettem akciósan (2000 Ft/kg) az Aldiban egy csomót, és még mindig van. 🙂 Egyébként piacon próbálkoznék.

    Válasz
  9. Névtelen mondta

    2013-07-14, 6:47 du.

    Üdv!

    Már a sokadik helyen olvasom, és lehet, hogy én vagyok hülye, de miért kell leönteni róla az áztatóvizet?
    Hiszen abba ázik ki a mandula összes ize, tehát úgy tartanám logikusnak, hogy beáztatom, majd úgy, ahogy van, öszzemixelem… Valószinűleg igy is fogom megcsinálni.

    Válasz
  10. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-07-14, 6:55 du.

    Szia!
    A nyers magokban lehetnek olyan anyagok, amelyek meggátolják egyes tápanyagok felszívódását, vagy más okból károsak. A mandula esetében nem tudom, hogy pontosan mi az oka ennek, de biztosan nem véletlen, hogy mindenki elönti az áztatóvizet.
    Üdv,
    Nóri

    Válasz
  11. Névtelen mondta

    2013-07-27, 2:25 du.

    Szia Nóri!
    Nem tudom, hallottad-e már, hogy a gyerekek ösztönösen "tudják", mi a jó nekik. Én hallottam sokszor, hittem is, nem is. Na, most már én is "hirdetem az igét": A GYEREKEK SZERVEZETE SOKSZOR MEGÉRZI, MI A JÓ! Két éves lesz a kisebbik fiam, esténként még mindig szopizik (itt is üzenem a nagyokos tanácsadóimnak, akik szerint ilyenkor már nem kell neki, és felesleges és jaj, hogy fog kinézni a mellem, hogy tojok rátok. Neki jó, még sosem volt beteg, nekem meg nem teher.). NEM a szkeptikusok vagy az ellendrukkerek miatt, hanem azért, mert úgy érzem itt az ideje, próbálom nála kiváltani az anyatejet egy ideje. A tehéntejet egyáltalán nem hajlandó elfogadni, lehet az natúr, kakaó, fahéjas-tej, karamellás, stb. stb. Nem boci és kész. Kecsketejet megitta, de veszélyesnek tartom (piaci árus) és drága, nehéz hozzájutni. És – ezt én gondolom – nem is kecskegida a szentem. Na de a mandulatej! Nem rég váltottam étkezést (az életmód még erős lenne, de ez a cél) és azt vettem észre, hogy nem kéri a már megszokott "normál" ételeket, de rendre lerabolja az én adagomat. A túró rudival szemben a zabkeksz nyert, a lekváros-vajas kenyér alulmaradt a zabkásával szemben és a legújabb csoda: másfél-két decit benyakal a friss mandulatejből. Amikor turmixolom, ül a konyhapulton és bökdös a szívószállal, hogy mikor lesz kész. Kicsit féltem, hogy négytagú családom (1db férj, 1db kamasz, 1 db kismanó és 1db anya) egyetlen tagja leszek, aki másképp étkezik, de lám, van egy kicsi társam. És minden nap elérek kisebb sikereket a többieknél is, sokszor észre sem veszik. Pszt, ne szóljunk nekik. Drága Nóri! Bújom a receptjeidet, a leírásokat, mert segít kitartani a céljaim mellett. Gratulálok és köszönöm! Anikó

    Válasz
  12. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-07-27, 2:32 du.

    Szia Anikó!
    Köszönöm, hogy írtál, elképzeltem a kedves jelenetet a mandulatejjel. 🙂 Igen, én is hallottam már, hogy a gyerekek még tudják, mi a jó nekik, szerintem talán mi is újra tanulhatjuk… Szerencsés a kisfiad, hogy ilyen anyukája van. Jó főzőcskézést kívánok a továbbiakban is, és gyere máskor is!
    N.

    Válasz
  13. harmony mondta

    2013-08-03, 11:19 de.

    szia. milyen textil alkalmas a szűrésre?

    Válasz
  14. Agnee Vyrini mondta

    2013-08-03, 12:08 du.

    Kedves Nóri! Én nagyon friss vagyok a mindenmentes konyha terén, de nagyon elszánt. Az előttem lévő hozzászólással kapcsolatban annyit mondanlk, hogy a dolgok nem annyira egyszerűek. Az én fiam születése óta ételallergiás, az olajos magokra is! Nem próbáltam ki minden magot, de nem is kell, teszteket végeztünk többször. Sajnos halra is és eleinte minden tehéntej-termékre. Már 16 éves de az alapétkezése hús rizzsel, makarónival és néha sült krumplival, különféle variációkban. Így hát nála magos alapú étkeztetésről szó sem lehet. Emiatt nagyon szomorú vagyok 🙁

    Ami a mandulatejet illeti, én boltban vettem, de nem ízlik. Felhasználom ételbe, de meginni nem tudom, teljesen "faízű". Így hát ki fogom próbálni az általad ajánlott módszert, hátha az itthoninak más az íze. Majd beszámolok ha sikerült! 🙂

    Válasz
  15. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-08-03, 3:39 du.

    Szia!
    Eleinte textilzsebkendőt használtam, de a később felfedezett textilpelenka az igazi. 😉
    N.

    Válasz
  16. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-08-03, 3:47 du.

    Mindannyiunk története más és más. A különböző élelmiszer allergiák/érzékenységek annyiféle kombinációjáról hallottam, hogy semmin nem lepődök meg. Szerintem a megfelelő hozzáállás sokat segít: ha bezárul egy ajtó, mindig kinyílik egy ablak. Remélem, megtalálod a számodra megfelelő megoldást, és jössz még máskor is!
    N.

    Válasz
  17. ancsa mondta

    2013-08-05, 8:48 de.

    sziasztok, én már készítettem pirított és sima mandulából is, valahogy nekem a sima mandulás jobban ízlik, inkább kesernyésnek mint pirítottnak éreztem azt a változatot, de lehet hogy csak a Steviával való játszadozásom miatt lett olyan… gőzöm sincs. De nagyon finom és ahogy néztem kb. 3 nap alatt isszuk/használjuk el, semmi baja. Ellenben a kókusztejemmel ami valahogy megkeseredett két nap után a manóba is. A visszamaradt mandulát mi is kiszárítottuk, már készítettem belőle csokis kekszet hogy reggelenként ne üres gyomorral induljak dolgozni de már gondolkodom hogy esetleg Nóri tiramisuját kipróbálom csak a darált dió helyett ezt rakom be mint "liszt"

    Válasz
  18. Ági mondta

    2013-08-07, 4:14 du.

    Sziasztok! Én függönymaradékot daraboltam fel, és azzal szűrök. (Organza talán. könnyű kiöblíteni, nem rakódik bele és erős) Üdv és köszönöm az ötleteket!

    Válasz
  19. Névtelen mondta

    2013-09-13, 7:20 du.

    szia Nóri!
    szűréshez szitát hol lehet beszerezni?
    köszönöm,
    Zsófi

    Válasz
  20. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-09-13, 7:21 du.

    Szia Zsófi,
    én drogériában vettem textilpelenkát.

    Válasz
  21. Izabella Bibó mondta

    2013-11-05, 10:46 du.

    Nagyon jó a Blogod! Imádom!!!
    Pár hete tévedtem ide…mikor kókusztej receptre vadásztam…mert kisfiam(7hetes) érzékeny rá így tehéntej kilőve.
    Rizstej nekem borzalmas,legalábbis amit én csináltam…
    Azóta megcsináltam az általad leírt kókusztejet…hmm elsőre fura volt a mellékíze(savanykás)…második nekifutásra már megszokható. Most már azzal kávézom.
    De ki szeretném próbálni a mandula tejet.
    Holnap neki is állok.

    Ja infó,nem tudom kiírhatom-e ma vettem 535ft-ért a "piros madaras boltban" Alpro mandulatejet. Néztem neten csak a webáruházakban/bioboltokban ilyen drága 800ft fölötti.
    Szóval ezt tesztelem,aztán nekiállok csinálni én is.

    Összetevőit nézted az Alpronak? :O Nekem nem mind szimpi!! Ezért lesz szerintem jobb a házi!! 😉

    Válasz
  22. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-11-05, 10:51 du.

    Köszi, hogy írtál. 🙂 Ismerem azt a mandulatejet, pirított mandulából készül. A kis dobozos változatát szoktam utaztatni magammal. Nem emlékszem, hogy a mandula, víz, són kívül lenne benne még valami, és most nincs itthon, nem tudom megnézni… Egy kóstolást azért mindenképpen megér.

    Válasz
  23. anyus mondta

    2013-11-08, 9:35 du.

    Szia Nóri!
    Egy hete olvaslak és csodállak, és persze azóta zablepényt eszek, nagyon ízlik!!!! A mandula tej maradékáról a rostról akarok kérdezni, hogy szerinted esetleg jó lenne szaloncukornak???

    Válasz
  24. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-11-08, 9:38 du.

    Szia,
    A mandulatej rostja nyers étel: dolgoznak benne az enzimek. Így nem igazán eltartható, ezért nem ajánlanám szaloncukornak. (Egyszer kint felejtettem az asztalon 1,5 napra és felmelegedett…)
    Találsz szaloncukor receptet az oldalamon, az is mandulás: marcipános, és tutira eláll 1-2 hétig.
    Gyere máskor is! 🙂

    Válasz
  25. Kata mondta

    2013-11-21, 8:08 du.

    Szia, a nyers magvak (szinte) mindegyike tartalmaz valamit, amivel meg akarja akadályozni a megevését – hiszen ebből lenne a következő növény. Egyesek glutént használnak, mások "csak" kitinbontó fehérjéket (pl. rizs), de legalább enzimgátló mindegyikben van. Ezek az emésztőenzimek működését gátolják, és ezért jön ki egészben belőlünk a szőlőmag.
    Áztatás során a mag felkészül a csírázásra, és elkezdi lebontani ezeket a fehérjéket (a glutént sajnos nem). Magfüggő, hogy mennyi idő kell ehhez, a mandulának egy éjszaka biztosan. Plusz ezek az anyagok kiáznak az áztatóvízbe is.
    Ezért célszerű fogyasztás előtt előző nap bármiféle magot beáztatni (a rizst is, a hántolt magvakat is), majd az áztatóvizet leönteni, magot alaposan megmosni.
    Áztatás-kuktában főzés még egyes szárazbabokat is egész jól emésztetővé tud varázsolni (ezek lektinje ugyanis hőérzékeny, a búza lektinje – a glutén – sajnos nem): az adzuki bab amúgy is alacsony lektintartalmú, tapasztalatom szerint 2 NAP áztatás, öblítés, majd felforralás 5 perc, víz leöntés, öblítés, majd KUKTÁBAN főzés (kb. 15-20 perc) után nem szokott már puffasztani, nincs gázképződés. Kicsit macerás, de nagyon-nagyon finom babféle, csak egy kis sót teszek hozzá, és félévente max. egyszer fogyasztom :).

    Válasz
  26. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-11-21, 8:10 du.

    Szia Kata,
    Köszönöm a hasznos hozzászólást! Az enzimgátlókról tudtam, de az nem esett le, hogy a csírázó magok ezeket lebontják, úgyhogy megint tanultam valamit. 🙂
    Nóri

    Válasz
  27. Névtelen mondta

    2013-11-30, 6:41 du.

    Kedves Nóri!
    Tegnap találtam rá az oldaladra, ugyanis mandulatej receptet kerestem, amit az előkészületek után ma meg is csináltam:) Nem tudom csak én vagyok-e így vele, és hogy mi az oka (turmixgép), de nekem nem igazán lett darabos az elkészült tej. Ha vannak is benne, azok egyáltalán nem zavaróak. Emiatt én nem bíbelődtem szűréssel, hanem egyből megittam, ahogy volt:) (Pontosabban elkevertem még étcsokis kakaóporral, fahéjjal, chia maggal:)) Különösen tetszik, hogy mindkét lehetőséget kipróbáltad, és ezek alapján osztottad meg a tapasztalataid:) Azt hiszem visszatérek még néhányszor erre a blogra:)
    Dóri

    Válasz
  28. Mindenmentes Nóri mondta

    2013-11-30, 6:42 du.

    Szia Dóri,
    Lehet, hogy a turmixgéped izmosabb a többinél. 🙂
    Köszi a hozzászólást, gyere máskor is!

    Válasz
  29. Névtelen mondta

    2014-01-13, 5:21 du.

    Szia Nóri
    Szuperek a receptjeid. Már jó párat kipróbáltam és eddig mindegyik nagyon finom volt.
    Csináltam kókusz illetve mandulatejet is. Viszont a kérdésem az lenne, hogy a megmaradt kókusznak és mandulának vajon mennyi lehet a kalória illetve CH tartalma?
    Köszönöm a választ előre is
    És tényleg nagyon szuper recepteket teszel közzé. Nem is beszélve a sok hasznos infóról
    Judit

    Válasz
  30. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-01-13, 5:24 du.

    Szia Judit!
    Örülök, hogy tetszik az oldal és a kipróbált receptek is ízlettek.
    A visszamaradó kókusz- és mandularost CH-tartalmát én nem szoktam számolni, mert már beleszámoltam a tejnél… Szerintem a tápanyagok, amik vízben oldódnak nagyrészt átkerülnek a tejbe, így ami marad, az tényleg csak rost. Én nem számolnék vele. 🙂
    Üdv,
    Nóri

    Válasz
  31. Névtelen mondta

    2014-07-27, 7:44 du.

    Szia. 🙂

    Örülök, hogy megtaláltam a blogod! Mégcsak ezt a bejegyzést néztem meg, de szerintem ma nem fogok aludni…. 😀 Amúgy azt akartam kérdezni, hogy az "Arany Tej" elkészìtéséhez is lehetne használni vagy ahoz inkább a boltit válasszam? (Amúgy az Arany Tej egy kurkumás "csoda"ital. 😀 Ez a tipikus: "mindenre jó és mindent gyógyít" stb. Viszont gondoltam egy próbát megérne. Hallottál már róla vagy esetleg próbáltad már??

    Köszi:
    Mariann

    Válasz
  32. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-07-27, 7:47 du.

    Szia,
    Korábban nem hallottam erről a kurkumás tejről. A kurkuma valóban gyógynövény, de úgy tudom, már bizonyított, hogy mégsem gyógyír minden bajra. Ártani persze valószínűleg nem fog. 🙂 Szerintem nyugodtan használhatod hozzá ezt a tejet.
    Üdv, Nóri

    Válasz
  33. Névtelen mondta

    2014-09-03, 12:55 du.

    Szia!

    Egy kicsit off leszek. Turmixgép vásárlás előtt állok, pont a tejek miatt (mást eddig megoldottam botmixerrel). Kérdés: Te milyen turmixgépet használsz/ajánlanál, ami a mandulával is elbánik? Ha nem írhatsz konkrét márkát akkor csak annyit, hogy hány watt, üveg/műanyag…stb? Nagyon köszönöm! Szuper receptjeid vannak, épp most akarom kipróbálni a zablepényt.
    Szép napot!
    Üdv.:
    R

    Válasz
  34. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-09-03, 1:00 du.

    Szia!
    Nagyon érik már az a konyhagépes bejegyzésem, amit már sokszor elhatároztam, hogy megírok. 🙂
    Nekem egy 12 éves Bosch konyhai robotgépem van, ennek a turmixfeltétjét használom. A Bosch gépek közül ez a legegyszerűbb alapmodell, ráadásul az első szériából, ennél már csak erősebbek vannak… Most a Bosch MUM6455EU típusszámú áll hozzá legközelebb. Műanyag turmixkelyhe van, ez alaptartozék, de lehet hozzá kapni külön üveget is. 1L-es, ezért írom 1L-re a recepteket is.
    Üdv, Nóri

    Válasz
  35. Rita Summer mondta

    2014-10-03, 10:27 de.

    Szia!
    Honapok ota szemeztem a recepttel. Par hete vegre raszantam magam. Elettani szempontbol mar most erzem a pozitiv valtozasokat magamon igy kb 3 het utan. Kalandos volt kitapasztalni, hogy a jo, de mostanra kitisztult a kep. 🙂
    Viszont az nem tudom mitol lehet, hogy neha mar masnapra megsavanyszik nekem. Mit rontok el?
    Masik, hogy a kendermagos verzionak te hogy allnal neki? En talaltam itt a boltban es kiprobalnam.
    Koszonom
    Udv, Rita

    Válasz
  36. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-10-03, 10:29 de.

    Szia Rita,
    Hűtőben tartod a mandulát, amíg áztatod (éjszakára) és a kész tejet is? Velem kókusszal fordult elő, hogy a tejet hiába tartottam hűtőben, ha előtte az áztatás szobahőn ment, az már elindított ezt-azt…
    A kendermagnak is hasonlóan állnék neki: áztatás, turmix, leszűr. Ha pirított, akkor valószínűleg kevésbé lesz "tejszerű", mint a nyersből. A mennyiségeket is hasonlóan próbálnám, aztán a tapasztalat alapján lehet korrigálni…
    Majd írd meg, hogy ízlett! 🙂

    Válasz
  37. Rita Summer mondta

    2014-10-06, 7:20 de.

    Igen, hutoben aztatom, es utana jol le szoktam obliteni, csak utana turmixolom. Frissen eszmeletlenul finom, en nem teszek bele se cukrot, se edesitot. Lehet az edeny a baja? Abban a muanyag edenyben van, amit a botmixerhez adnak. Fedele is van. Gondoltam arra is, h nem fedem le. Akarok venni vmi uveg alkalmatossagot, de eddig nem talaltam sehol, ami jo lenne.
    Kendermagbol sztem nyers verziot talaltam, csak volt pucolt, meg egesz hejas. Akkor azt sem kell pucolni ugye?
    Koszi, Rita

    Válasz
  38. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-10-06, 7:22 de.

    Szia Rita,
    A mandulatejet én is így készítem, és igen, én üvegben szoktam tartani a hűtőben, de nem tudom, hogy az üveg/műanyag edény okozhat-e gondot.
    A kendermagot biztosan nem hámozgatnám, de az én kezeim között még nem volt. 🙂

    Válasz
  39. Rita Summer mondta

    2014-10-06, 9:50 de.

    No majd probalkozom, aztan referalok a kendermagos eredmenyrol. 🙂
    Koszi a valaszokat

    Válasz
  40. Névtelen mondta

    2014-10-23, 8:25 de.

    Nóri, a kérdésem az lenne, hogy a pirítás után, hagyni kell kihülni a magot és majd a 'kihült, pirított' mandulát kell áztatni? köszi Andi

    Válasz
  41. Mindenmentes Nóri mondta

    2014-10-23, 8:26 de.

    Szia Andi,
    Nem kell várni: a pirított mandulát vízbe áztatod és hűtőbe teszed éjszakára. Ettől úgyis lehűl. 🙂

    Válasz
  42. Névtelen mondta

    2015-01-07, 5:06 du.

    Szia Nori! 🙂
    Dobbenten olvastam a nyers magvakban levo enzimgatlorol. Itt olvastam eloszor errol. Kenyeret es sutemenyeket is ezekbol a maglisztekbol csinalunk es pedig aztatas nelkul.Ilyenkor mi tortenik?
    Amugy nagyon nagyon tetszik a blogod, nagy segitseg mivel laktoz-gluten- es elesztomentes dietan tengodom…
    Udvozlettel, Emilia.

    Válasz
  43. Mindenmentes Nóri mondta

    2015-01-07, 5:09 du.

    Szia Emília,
    A magliszteket nem tudjuk áztatni, így gondolom, benne maradnak. Nem ástam bele magam nagyon a kérdésbe, nem tudom, ezek az anyagok hőérzékenyek-e esetleg? Kíváncsi lennék, hogy egy paleo diétában jártas valaki mit mond erre: ők nagyon sok maglisztet használnak, és a diéta elvi alapjai között szerepel az enzimgátlók elkerülése.
    Üdv, Nóri

    Válasz
  44. Dóri mondta

    2015-01-25, 4:27 du.

    Szia Nóri!

    Meg szeretném osztani a recepted a blogunkon, úgy, hogy linkellek, és leírom a receptet az általam alkalmazott mennyiségekkel. Ehhez szeretném az engedélyedet kérni.

    Üdvözlettel:
    Dóri

    Válasz
  45. Mindenmentes Nóri mondta

    2015-01-25, 4:30 du.

    Szia Dóri!
    Ha jól értem, saját bejegyzést írsz, nem az én szövegemet/képeimet használod fel, amely esetben köszönöm a linket!
    Nóri

    Válasz
  46. K171 mondta

    2015-03-29, 8:25 de.

    Szia Nóri!
    Szuper ez a házi magtej készítés,de én elakadok ott, hogy honnan tudod megállapítani a ch tartalmat? Én kcal és zsírt is számolok, de fogalmam sincs mennyi "oldódhat" ki akár a kókuszból, akár a mandulából… Ehhez lenne valamilyen ötleted? Köszi előre is: Klári

    Válasz
  47. Mindenmentes Nóri mondta

    2015-03-29, 8:30 de.

    Szia Klári,
    Itt azzal a feltételezéssel éltem, hogy minden CH kioldódik a tejkészítésnél. Ezt megmérni házilag valóban nem lenne egyszerű – azért számoltam így, mert így legfeljebb felfelé tévedhetek, vagyis többet számolok, mint amennyit megeszek.
    A kókusztej szírtartalmát mondjuk könnyű megállapítani: ha hűtőbe teszed, szépen kiválik a tetején. 🙂

    Válasz
  48. K171 mondta

    2015-03-29, 3:36 du.

    Szia Nóri, köszönöm a gyors választ! 🙂 A ch-nál még nincs is olyan nagy különbség, hogy az egész vagy mondjuk csak a fele tartalommal számoljunk, de a zsírnál már lehet nagy különbség, de hát valamit valamiért, inkább tippelek és iszom a finom, adalékmentes és olcsóbb házi tejet, mint a bolti pontos értékkel rendelkzőt! 🙂

    Válasz
  49. Nagy Zsuzsanna mondta

    2016-06-13, 7:03 du.

    Kedves Nóri, szuper a recept, köszönöm, és a Szüleim diójából is működik. Ár érték arányban legyőzhetetlen és finom! Zsuzsa

    Válasz
  50. Bálintné Judit mondta

    2018-05-10, 9:48 du.

    Kedves Nóri!
    Most bukkantam az oldaladra, mandulatej recepteket keresve. Felmerült bennem kérdésként, hogy mandula lisztből el lehetne-e készíteni a tejet?
    Üdv: Jutka

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2018-05-13, 8:57 du.

      Kedves Jutka,
      a legtöbb mandula liszt pellet, abból semmiképpen. Sima darált mandulából forró vízzel, igen.

      Válasz
  51. Váczi Adrienn mondta

    2019-09-12, 1:11 du.

    Kedves Nóri!
    Nagyon szuper az oldalad, sok hasznos tipp, tanács es recept van fenn. Az lenne a kérdésem, hogy az elkészült „tejet” le szoktad e fagyasztani? Vagy megpróbáltad e? Vagy milyen ötleted lenne az eltartásához? Nem minden héten kell tej, vagy nem annyi és mivel áztatni kell, hirtelen nem tudok készíteni.

    Köszönöm a válaszod előre is!

    Válasz
    • Mindenmentes Nóri mondta

      2019-09-12, 7:54 du.

      Szia,
      még nem próbáltam fagyasztani, legrosszabb esetben jobban szétválna, mint máskor.

      Válasz
  52. Veronika mondta

    2020-02-15, 1:02 du.

    Szia.
    Hol lehet ilyen szűrő anyagot venni?

    Válasz
    • Andrási Nóra mondta

      2020-02-16, 11:32 de.

      Bármelyik dm-ben, textil pelenka néven, vagy IKEA-ban , ilyet.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating




Elsődleges oldalsáv

Üdvözöllek!

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Itt tudhatsz meg többet rólam és az oldalamról.

Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe! - könyvFriss hajtás Elindulok! csomag
HÍRLEVÉL
Add meg a neved és az email címed, hogy minden friss bejegyzésről értesülhess:
Az adatkezelési tájékoztatót

Keresés

  • Mitől mentes?

Itt is láthattál

itt-is-lathattal-ff

Footer

A Szerzőről

Andrási Nóra vagyok: PCOS beteg kutató gyógyszerészből lettem mindenmentes recept kreátor és szerző, majd növényi étrend szakértő és mentor. Tudj meg többet rólam és az oldalamról.

Minden jog fenntartva© 2025 · Nóra mindenmentes konyhája Jognyilatkozat Adatvédelem Impresszum